December 2-án adtunk hírt arról, hogy az uniós belügyminiszterek döntése értelmében egytől három évig tartó szabadságvesztéssel lesz sújtható az, aki nyilvánosan rasszizmusra vagy idegengyűlöletre buzdít, vagy aki nyilvánosan tagadja, illetve bagatellizálja az emberiesség elleni, valamint a nürnbergi törvényszék által meghatározott bűnöket. A tagállamok két évet kaptak arra, hogy az erről szóló kerethatározatot átültessék nemzeti jogrendjükbe, miután így döntöttek a belügyminiszterek Brüsszelben. Hasonlóan büntethetők lesznek azok is, akik tagadják vagy kisebbítik a népirtásokat, illetve az emberiesség elleni bűntetteket és a háborús bűnöket. A tagországok döntik el, hogy a fenyegető jellegű ilyen irányú megnyilvánulásokat is büntetik-e.
December elsején a döntést méltató Jacques Barrot igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős biztos irodájának tettünk fel kérdéseket a részletekről.
Bevezetőül elmondtuk, a terv mély aggodalmat vált ki a nemrég szovjet megszállás alatt álló Magyarországon is sokakban, akik emlékeznek arra, hogy az egypártrendszer idején szintén börtönnel korlátozták a szólás szabadságát.
Megkérdeztük, vajon e döntés meghozatalánál gondoltak-e „egy privilegizált csoportra”, és hogy mindenki ugyanolyan „védelemben” részesül-e, azaz a törvény nem tesz-e különbséget a védendő csoportok között. Példával élve megkérdeztük, ha a magyar roma közösség egy tagja a magyarok megölésére szólít fel, akkor ő is számíthat-e ugyanúgy börtönbüntetésre, mint fordított esetben? Megkérdeztük azt is, hogy nem tartanak-e attól, hogy a „gyűlölet” ködös fogalma miatt egyes kormányok nem folytathatnak-e vendettát politikai ellenfeleikkel szemben, a bíróságokra nyomást gyakorolva. Említettük, hogy ez valóságos félelem, hiszen a magyar kormány a bíróságokra jelentős nyomást gyakorolt a rendőrség 2006. október 23-i brutális fellépése utáni perekben. Említettük azt is, hogy az emberek szemét kilövő, parancsra azonosító jelzést nem viselő rendőrök többsége még a mai napig nem került bíróság elé.
Ugyancsak feltettük azt a kérdést, vajon például Magyarországon a jövőben a bíróságon kell-e felelniük azoknak az újságíróknak is, akik trivializálni próbálják azon emberiesség elleni bűnöket, amelyeket az ENSZ szerint például Izrael követett és követ el a palesztin lakosság ellen.
Azt is megkérdeztük, hogy a belügyminiszteri döntés nem mond-e ellen például a blois-i felhívásnak, amelyben Európa eddig kilencszáz neves történésze arra szólítja fel az államot, hogy ne avatkozzon adminisztratív eszközökkel a múlt kutatásába. E történészeket aggasztja ugyanis, hogy az állam büntetőeszközökkel avatkozik be egyes témák – például a holokauszt – kutatási eredményeinek publikálásába.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy olyan emberek is börtönben végezhetik-e, mint akik – Magyarországon az MSZP vezetésének tagjaiként is – gyakran kisebbítik, illetve bagatellizálják a sztálini Gulágon elpusztultak számát.
Michael Cercone, Jacques Barrot biztos szóvivője a válaszokat másodszor sürgető kérdésünkre azt felelte, még azt sem tudja, hogy ő illetékes-e a kérdésben, de biztosított arról, hogy szervezete dolgozik a kérdések megválaszolásán. Ez 9-én este megtörtént, és így a szabadságjogokért felelős biztos irodájának válasza egybeesik az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának hatvanadik évfordulójával.
A szóvivő válasza szerint a kérdések közül néhány nem esik az Európai Bizottság illetékessége alá, de hogy azokkal hová kell fordulni válaszért, arra a szóvivő nem utalt. Hosszabb válaszában Michael Cercone lényegében azt ecsetelte, hogy milyen fontos a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelem, és hogy a szólásszabadság korlátozható a faji diszkrimináció és a gyűlölet formái elleni harcban. A feltett kérdéseket illetően „lehetetlen absztrakt kiértékelést adni”, felelte. Az az egyes tagországok bíróságainak lesz a feladata, azaz az esetek egyedi értelmezése.
Ami a sztálinista bűnöket illeti, közölte végül, az nem tárgya a belügyminiszterek december 1-jei döntésének, mert abban olyan bűnökről van szó, amelyeket „a faj, a bőrszín, a vallás, a származás, a nemzeti vagy az etnikai eredet” alapján követnek el, „és ez nem vonatkozik olyan bűnökre, amelyeket például teljhatalmú rendszerek követnek el”. Ám egy ezzel kapcsolatos folyamat már megindult, amelynek ügyében a mostani döntés hatálybalépését követő két éven belül kell határozatot hozni, hogy „további eszközök” szükségesek-e.
Az emberi jogi kérdésekben aktív Gál Kinga néppárti képviselőt arról kérdeztük, hogy vajon akkor a Hitleréhez hasonlóan teljhatalmú Sztálinnak legalább azon bűnei miért nem esnek a döntés hatálya alá, amelyeket etnikai alapon hajtott végre, mint például az észtek, a kalmükök vagy a tatárok deportálása. Gál Kinga elmondta, az Európai Unió „súlyos mulasztása, hogy a sztálinista rémtetteket nem ismeri el emberiesség ellen elkövetett bűntettként”. Erre – mondta – indult egy „mozgalom”. „A prágai nyilatkozatot aláírók pontosan azt akarják: az unió figyeljen fel arra, hogy e totalitariánus bűnök ne ismétlődhessenek meg, és kapjanak kellő hangsúlyt.” Hozzátette: ha igaz, amit a belügyminiszterek döntöttek, Sztálin etnikai alapon elkövetett bűnei tagadását is büntetni kellene.
Jelenleg az Európai Unióban nem egységes a holokauszt tagadásának vagy trivializálásának a „kezelése” sem: Szlovákiában 2005-ben, Spanyolországban 2007-ben szüntették meg a holokauszt tagadásának büntethetőségét, míg Olaszország 2007-ben, Hollandia 2006-ban utasított el a törvényhozás egy ilyen irányú törvényjavaslatot. A holland, a brit, a dán és a svéd parlament is elutasította a holokauszt tagadásának büntetését.
Megkérdeztük a néppárti észt Tunne Kelam képviselőt, a prágai nyilatkozat „atyját” is Barrot biztos véleményéről. Válaszában ezt mondta: „Európa nem oszthatja fel első- és másodrendű áldozatokra a különféle rezsimek alatt szenvedő népeket. Mindegyikük áldozat, és ezért valamennyi bűnt ki kell vizsgálni”, hogy eleget lehessen tenni „a soha többé” európai célnak.
origo.hu
Ezt gondolják „agyhalott”, „Soros-ügynök” társai Magyar Péterről
