A minőségi újságírás díjazottjai

Indulnék az eurovíziós dalfesztiválon. Nem vicc. Miért is ne? Lefordítottam angolra a tévémacis nótát, ami máris sláger, mi több, szuperprofi módon nemzetközivé is tettem. Hisz, ha nem vennénk észre, nemzetközivé lett a világ. Az, hogy mi, avagy ki volt a tv-Maci, és mi fán termett Hofi, egy külföldinek csak bő lábjegyzetek segítségével magyarázható el, így aztán a fordításomban tv-Maci helyett Teddy Bear olvasható, Hofi pedig sajnos kimaradt. Amúgy az angol nóta némiképp komolyabb, romantikusabb és kozmikusabb a magyarnál, s bár egy esztendeje kész, most rímel csak igazán a világszerte tapasztalható recessziós, depressziós hangulatra. Szerintem tuti siker volna. Ne feledjük, az egyetlen igazi világsiker Seress Rezső Szomorú vasárnapja volt. Az öngyilkosok internacionáléja. Csézi vagy épp a dörzspapírból diszkógömbbé fújt Charlie megbukott a nemzetközi dalversenyen.
Én bezzeg győznék!
Várom, mikor hívnak. Mikor szólal meg a telefon, hogy Janikám, érdemes pályázni. Küldd be, majd figyelek, amikor a pályaműved sorra kerül. Merthogy a pályázati logika során fordított oksági rend érvényesül. Előbb nyersz, utána beküldheted.
Indulnék az eurovíziós dalfesztiválon. Ez vicc, persze. De Csézi elővétele a cilinderből komoly volt? Komolyan gondolták? És ki gondolhatta komolyan a tinisztár Mark megingása után, hogy márpedig a magyar könnyűzenei élet reprezentánsa a vizionált Európában Tompos Kátya legyen? Csak nem jelent meg a kurátoroknak Hamlet, kezében Alföldi Róbert koponyájával, hogy: menni vagy nem menni, ez itt a kérdés? (Időközben Tompos is visszalépett, az újabb jelölt Ádok Zoltán lett – a szerk.)
A kuratóriumi, pályázgatós rendszer elvileg a sógor-koma típusú anyagi és szellemi korrupciót hivatott gátolni, ám aki akár európai uniós pénzekért, akár könyvtámogatásért vagy épp kutyafüléért pályázott, az megannyiszor tapasztalhatta, hogy – tisztelet a kivételnek – a pályázati rendszerekben az arcátlanság ugyanakkora, mint a sógor-komarendszerben, csak épp arctalanság fedi. Avagy: álarc. A világ pénzügyi kiszolgáltatottságáért is nagyrészt részvénytársaságok, fedezeti alapok, „hedge foundok” felelnek, az egyén szellemi kiszolgáltatottságáért pedig hasonló elven működő szervezetek: szakmai kollégiumok, kuratóriumok és különböző zsűrik.
Újságíró nem adhat ki forrást, így rébuszokban fogok beszélni. Állítólag az irodalmi szervezetek Artúr királyi kerekasztalánál történt, hogy az egyik ballib kedvenc jelöléséhez négy szavazat hiányzott. Szavazzunk újra, javasolta hát a meghatározó írószervezet prominense, és lőn. Másodjára már kijött a megfelelő eredmény. Mégis zsuga a zsuga. Megtörtént, vagy sem? Így történt-e, vagy másképp? Én nem voltam ott, ám a történet hihetőnek tűnik, és ez benne a szomorú. Oknyomozó újságíró urak, hölgyek, tessék utánanézni! Apropó, ha már itt tartunk, újságírás. Minőségi újságírás.
A minap kiosztották a Minőségi Újságírásért díjat. Ez már megtörtént, post factum. Döntés előtt nyilván itt is voltak szavazati arányok és viták, de a névsor a jegyzőkönyv ismerete nélkül is önmagáért beszél. Sághy Erna (HVG), Scipiades Erzsébet (Népszava), O. Bogár Zsolt (Magyar Narancs), Pethő András (Origo), Tanács Gábor (Szabad Föld), Babus Endre (HVG), Csapody Tamás (Népszabadság), Kun István (Élet és Irodalom), Rádi Antónia (HVG), Szirmai S. Péter (Figyelő), Tábori Zoltán (Mozgó Világ) és Tódor János (Élet és Irodalom).
Magyarra lefordítva mit is jelent ez? Azt, hogy a kuratórium szerint jobboldali újságíró nem lehet minőségi újságíró. Hogy a jobboldali újságírás nem minőségi újságírás. Kizárólag a ballib újságírás lehet minőségi újságírás. Egy kultúra van és az: balliberális. Ti nem léteztek. Nem rosszak vagy gyengék vagytok, hanem egyszerűen nem léteztek. Ez az igazi kirekesztés. A diszkrimináció. Kultúrkampf a javából.
Nem vitatom, a kitüntetettek jelentős újságírói munkássággal rendelkeznek, de ahogy a Forma–1-ben a pilóták mellett az istállók is versenyeznek, az újságírás is egyidejűleg jelent újságírót és lapot. Hogy a Magyar Nemzetről stílszerűen ne szóljak, a Magyar Hírlap, a Demokrata, a Heti Válasz újságírói közül egy sem akadt, aki rászolgált volna a Minőségi Újságírásért díjra? Torkos Matild, Csontos János vagy Bayer Zsolt nem minőségi újságírást csinálnak? Szerintem például Bayer Zsolt korunk Szabó Dezsője. Brutálisan, provokatívan, nyersen és indulatosan ír. De hat az írásaival, és ütnek az írásai.
Persze az is egy megoldás, hogy a különböző kuratóriumok, szakmai kollégiumok és művészeti szervezetek nyíltan vállalják akár nemzeti, akár baloldali elkötelezettségüket. Egy demokráciában ez nemcsak megengedett, egyenesen kívánatos is. Elvégre a Hazafias Népfront már a múlté. Ma már nem kell a különböző értékrendeknek és stílusoknak okvetlenül egy műhelybe, folyóiratba, szervezetbe, kuratóriumba tömörülniük. Amint egy kuratórium vállalja kötődéseit, a névsor is immár szabadon korlátozható. Ha például minőségi újságírás helyett a továbbiakban a minőségi baloldali újságírás elismerése a cél, zokszavunk többé nem lehet a névsorral kapcsolatosan. Részrehajlásról csak akkor beszélhetünk, ha színlelt egyetemesség nevében folytatnak egyesek szelektív gyűjtést.
Addig, amíg a bal négyes irodalmi páholy tegyük fel Esterházy Pétert, Konrád Györgyöt és Spiró Györgyöt preferálja, és a jobb négyes páholy Csoóri Sándort, Jókai Annát és Pósa Zoltánt, semmi vész, ez egy demokráciában rendjén való, de ha a jeruzsálemi nemzetközi könyvvásáron kizárólag az előbbi három író a magyar irodalom reprezentánsa, nos, az már gond. Merthogy Jeruzsálemben a magyar irodalom egészét kellene reprezentálni. Hol vannak már azok az idők, amikor Csoóri Sándor és Mezei András együtt látogatott Izraelbe? Persze mondhatják, reprezentáljon az, aki amúgy ismert. Csoóri Sándor, Jókai Anna és Pósa Zoltán külföldön kevésbé ismert, mint azok, akik idejekorán beiratkoztak a megfelelő királycsinálókhoz, adj, király, koronát címszó alatt, ám ez semmit sem jelent. Egy országnak önmagát, honi erőviszonyait is célszerű bemutatni nyílt színen, nem csak a már valahol áttört sikert. Lám, ezek a mi saját íróink. Nekünk sokat jelentenek, nekünk hazánk e táj, nektek térkép. Tessék tájékozódni.
Tájékoztatás? Ami a tájékoztatást illeti, ott ugyanez a probléma. Engem nem bánt az, ha az ATV vagy a Hír TV vagy épp a Klubrádió fórumai indulatilag részrehajlóak. Csintalan Sándorhoz és Bolgár Györgyhöz nyilván mások fognak telefonon bejelentkezni. A Hír TV-től nem várhatjuk el, hogy a bemondók szegfűt tűzzenek a hajtókájukra, s az ATV-től sem várhatjuk el, hogy a továbbiakban viktoriánus klubként működjön. A Klubrádiótól ugyanezt végképp nem várhatjuk el. Az állítólagosan közszolgálati m1-től, a „királyi” Magyar Televíziótól viszont elvárhatjuk a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Például azt, hogy szóvá tegye – szó elszáll, a videofelvétel megmarad –, ha néhány ezer ember a Miniszterelnöki Hivatal előtt a sajtószabadságért tüntet. Csak azért kell ezt szóvá tenni egy közszolgálati híradónak, mert esemény. És mint esemény kimeríti a hír tágan értelmezett fogalmát.
2009. február 14-én mulasztásos törvénysértés történt az m1 részéről. Kérdem én, mikor fog szankcionálni az ORTT? Maholnap? Holnap? Vagy holnapután kiskedden, amikor már a kutya sem emlékszik az esetre? Nem mindegy az időpont. A jogbiztonsághoz a válasszal sietni kell. A magyar jog azért bizonytalan, mert olyan, akár a tihanyi ekhó. Késik a válasz az éji homályban. Mire bárki elégtételt kap a rágalomért, a hamis vádért, addigra már – késő bánat, eb gondolat. Nyolcvanévesen elvenni szíved szerelmét azért más, mint húszévesen. Az igazságnak igenis van órája. És amint hallom, egyre hangosabban ketyeg.

A szerző író