János vitéz Szibériában

Verekedés tört ki 1946. június 16-án a Fejér megyei Lovasberényben a megszálló szovjet csapatok katonái és a magyarok között. Épp a János vitéz című daljátékot adták elő a búcsú alkalmából, amikor az oroszok berontottak a terembe, és néhányan a helyiek közül szembeszálltak velük. A katonák húzták a rövidebbet, véres orral vonultak vissza, de a bosszú nem maradt el. Az előadás három főszereplőjét, a falu jegyzőjét és a rendőrkapitányt gyorsított eljárásban ítélték el, és deportálták Szibériába. Ketten nem jöttek vissza, de a többiek sem mertek halálukig beszélni arról, mi és hogyan történt velük. A rendőrbiztos tíz, a jegyző nyolc, a három fiatalember hat-hat évet kapott. Helyi történet, amelyre jószerével csak néhány falubeli emlékezik az események után több mint hatvan évvel.
Alighanem sok ilyen esetet lehetne említeni, mondhatnánk azt is, hogy nincs jelentősége. Csakhogy amíg akadnak, akik így gondolják, esélye sincs a történelmi jóvátételnek. Tizennyolc esztendővel a rendszerváltoztatás után reményvesztetten kell látnunk, hogy néhány kárpótlási fillért leszámítva nem történt meg a diktatúra áldozatainak érvényes társadalmi rehabilitálása. Mert pénzzel ugyan enyhíthető, de meg nem váltható, ki nem fizethető senki elrontott élete. Ezért Mong Attila János vitéz a Gulagon című oknyomozó történelmi riportjának nagyobb a jelentősége, mint ennyi év demokrácia után illenék.
Mong díjazott, elismert újságíró, mögötte van már egy K&H-botrányról írott könyv. És ha valaki ilyen nagy zsákmányt egyszer levadászott, nem szokta beérni kisebbel. Márpedig a lovasberényi történet médiaszemszögből jóval kisebb horderejű, mint a Kulcsár-ügy. Alighanem személyes kötődés lehet e riport mögött, ami a könyvből csak kisejlik, mivel van egy Mong vezetéknevű mellékszereplője a történetnek. Más egyébben az elénk tárt történet szenvtelen, tényfeltáró anyagon nyugszik, a falusi verekedés mögött kirajzolódik a korabeli, háború utáni magyar történelmi és társadalmi valóságkép, amely nélkül nem is lehetne megérteni, milyen indulat vezette a helyieket, amikor nekimentek a katonáknak, és milyen elvek, megfontolások, a politikai gépezet miféle mozgásai váltották ki a súlyos, nyilvánvalóan koncepciózus ítéletet.
Dokumentumok, interjúk segítségével áll össze a lovasberényi történet, amelynek vannak hősei és hétköznapi gyávái. Mint minden olyan helyzetnek, amelyen nem lehet kívül maradni. Az egyetlen fiukat elvesztő, a beszolgáltatások és padláslesöprések idejére védtelenül, erős munkáskéz nélkül maradó szülők tragédiája mellett emlékműve ez a könyv mindazoknak, akik emberek maradtak a reménytelenségben, még ha ezzel az egzisztenciájukat kockáztatták is. Mong Attila riportjának ők a fénylő pontjai. Tulajdonképpen sok-sok ilyen könyvre lenne szükség. Ilyen kis helyi történetre, hiszen ezekből áll össze Magyarország. És ezek nélkül semmi sem érthető meg.
A ma sem.
(Mong Attila: János vitéz a Gulagon. Helikon Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 2490 forint)