Nem jó jel, ha társaink már a viszonylag rövid buszozás során olyan éhesek és olyan szomjasak, hogy egy pillanatra sem tudnak csendben maradni. Megérkezve sincs türelmük meghallgatni az idei Destillata-díjas főzőmestert, Vértes Tibort sem arról, hol és hogyan készül az egyik legnagyszerűbb magyar pálinkakollekció, s hogyan hangzik a pálinkafőzde története. Aki az embernek nem adja meg a tiszteletet, miért adná meg a pálinkának? Pedig a pálinkaízleléshez nyugalom, figyelem kell (Kádár-kori papagájoknak jó a fekete címkés cserkó meg a vegyigyümi is).
Mi azért kikérdezzük a főzőmestert egy s másról. Vértes Tibor a nyolcvanas években Ausztriában dolgozott kertészmérnökként, és utálta azt az italt, amit akkoriban neveztek pálinkának. Aztán egy vidéki gazdánál olyat kóstolt, amelynek valódi gyümölcsíze, -illata volt. Attól a naptól nagyot fordult az élete, szakkönyveket vett, s amikor úgy érezte, mindent tud a pálinkáról, a Fertő tó osztrák oldalán vett egy kis pálinkafőzdét, ahol hobbiból főzte ki a cefrét, de egyre több pénzt keresett vele. Magyar barátai, akik kóstolták a pálinkáját, győzködni kezdték, főzzön pálinkát idehaza. Agárdra azért települt a zöldmezős beruházásban megépített főzde, mert itt nagy mennyiségű, jó minőségű gyümölcshöz lehet jutni, és közel a főváros is. Az agárdi pálinka volt az első, amellyel sikerült áttörni Magyarországon a pálinkával kapcsolatos – többnyire jogos – előítéletek falát, hogy aztán más főzdék is nekibátorodjanak, és hatékony marketinggel, kiváló termékekkel az élbolyba küzdjék fel magukat. Vértesék megszondázták a piacot: a vendéglátósok azt mondták, kell nekik a luxuskategóriájú gyümölcspálinka, de az árak láttán először visszahőköltek. Aztán szép lassan megtapasztalták, hogy bizony az igényes vendég hajlandó megfizetni a kommersz italokéhoz képest borsos árat, ha minőséget kap. Vértestől gyakran megkérdezik, mennyi pálinkát ad el külföldre, mintha a magyar fogyasztó nem lehetne megfelelő fóruma a sikernek, s a pálinkafőző mester azt válaszolja, elég neki, ha a magyar piacot ellátja a harmincféle gyümölcspárlatot tartalmazó szortimentből. Amelyből kikerült már a barkócaberkenye pálinka, mivel csak néhány ínyenc vadász kapott rá.
Vértes Tibort ausztriai évei, és német nyelvterületre jellemző, egylépcsős pálinkafőzési technikája miatt – reméljük, csak viccből – „labancnak” nevezik, a hagyományos magyar „kuruc” pálinkafőzési technika ugyanis a kétlépcsős, kisüsti főzés. Vértes szerint nem a technika a fontos, lehet jó pálinka a kuruc is, a labanc is, inkább az számít, milyen az alapanyag és mennyire gondos a lepárlás.
Türelmetlenjeinknek megmutatja gyorsan a helyiséget, ahol futószalagon kaptat föl a friss gyümölcs a tartályba, aztán újabb hatalmas fémtartályok sorát látjuk, majd megérkezünk a szentélyszerű főzőhelyiségbe, ahol fénylő rézlepárló áll, a fapultokon és a falakon díjak, oklevelek, szobrocskák – az utóbbi évek trófeái.
Megkérdezzük Vértest, melyik pálinka a kedvence a temérdek díjazott nedű közül. Azt mondja, van hétköznapi kedvence, mint az alma vagy a törköly, és van ünnepi, mint a birs. Akik végképp nem bírnak magukkal, megrohamozzák a látogatócentrum sarkában álló pultot, és kóstolót követelnek, akik inkább éhesek, az udvarra, a terített asztalokhoz tódulnak, befalják a párolt hagymás, füstölt szalonnás, tejfölös, omlós, kemencében sült kenyérlángost, s a némi sörrel megbolondított, bográcsban főtt pompás csülökpörköltet.
Mi a legvégére hagyjuk a pálinkakóstolást, igaz, én már 2003 karácsonya óta kóstolgatom az Agárdi Pálinkafőzde italait. Akkor eperpálinkával indítottam, ma már egy másik helyszínen legurult egy kortynyi pompás szilva, s most jön egy kóstolásnyi a sokat emlegetett, díjnyertes birsből. De mi is a különbség ízre, illatra a kuruc és a labanc pálinka között? Hát, ha a kuruc olyan, mint egy Kodály-mű, veretes, robusztus ízű-illatú, akkor a labanc inkább lágy, halkabb, kifinomultabb, de nem kevésbé mély, épp mint egy Liszt-darab.
Azért kiderül, társaságunkban sommelier is van, így aztán azon vitatkozunk, való-e pálinkát adni üdvözlőitalként, vagy csak száraz-bort, habzóbort vagy pezsgőt, mivel a pálinka agyoncsapja az ételek ízét, s fogyasztása után fél órát érdemes várni az újabb kóstolóval vagy az ételfogyasztással. Mi azért maradnánk a magyar hagyománynál, „a pálinkás jó reggelt”-nél vagy a pálinkánál mint étvágygerjesztőnél, s legfeljebb félórácskát rápihenünk.
(Bővebb információk: www.
agardi.hu)
origo.hu
Egy nyíregyházi énekesnő lett a Megasztár női hangja
