A kisiklatott szolidaritás

Amikor a Szolidaritás és az 1981–1983 között zajló lengyelországi események magyar sajtóvisszhangjáról beszélünk, el kell különíteni a hivatalos sajtót a második nyilvánosság sajtójától. Bár a ’80-as években a lengyel téma kiemelt figyelmet kapott a szamizdatsajtóban, érdemes megvizsgálni, hogy tudósított az eseményekről a hivatalos sajtó, különösen a napilapok.

Németh Orsolya
2009. 06. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ezekben az években zajló lengyelországi eseményeknek, magának a Szolidaritásnak, mint elsőként bejegyzett szabad szakszervezetnek, nyilvánvaló módon igen nagy hatása volt az egész közép-európai régió fejlődésére. Ezzel természetesen tisztában volt az akkori magyar vezetés is, ezért egyfajta lengyelellenes kampányba kezdett. Igyekezett a Szolidaritást minél rosszabb színben feltüntetni, amelyhez az egyik legfontosabb eszköze a sajtó, azon belül is a napilapok voltak. A Szolidaritás a sztrájkok kezdetétől az ellenforradalmi erők szinonimájaként jelent meg a magyar sajtóban, olyan csoportként, amely akadályozza a lengyel gazdaság konszolidációját és reformjait.
Annak ellenére, hogy mindegyik lapnak volt Lengyelországban tartózkodó állandó vagy ideiglenes tudósítója (Népszava: Kelemen István, Zsebesi Zsolt, Scipiades Iván; Népszabadság: Terényi Éva, Miklós Gábor; Magyar Nemzet: általában a „tudósítónk jelenti” formulával találkozunk), nemigen találunk kommentárt a cikkek mellett. Amennyiben volt is valamilyen elemzés, az megegyezett a hivatalos propaganda álláspontjával. Erre talán a legjobb példa Miklós Gábor cikke a Népszabadságban (Az eredmények védelmében – Népszabadság, 1982. 12. 19.), amelyben a szerző azt próbálta elmagyarázni az olvasóknak, hogy nem is hadiállapot volt, hanem csak szükségállapot (ahogy ezt akkoriban a hivatalos propaganda fordította), ugyanis a lengyel stan wojenny (hadiállapot) kifejezés magyar megfelelője valójában a szükségállapot. Ezzel csak az a probléma, hogy a szükségállapotra létezik egy másik lengyel kifejezés (stan wyjatkowy), tehát ha szükségállapot lett volna, akkor ezt használták volna.
A napilapok oly részletesen foglalkoztak a Lengyelországban zajló eseményekkel, hogy tudósítottak minden egyes parlamenti KB- és PB-ülésről, sokszor szó szerint idézték a beszédeket. Emellett naponta beszámoltak különböző zavargásokról, a Szolidaritás „államellenes tevékenységeiről” is. A párt- és az államhatalom felmagasztalása, valamint a Szolidaritás befeketítése, meglehetősen negatív színben történő feltüntetése együttesen valóban azt az érzést kelthette a magyar olvasóban, hogy a Szolidaritás a felelős azért, hogy Lengyelország és a lengyel gazdaság ilyen rossz helyzetbe került.
A hadiállapot bevezetéséig tartó időszakban szokatlanul sűrűn jelentek meg lengyel témájú cikkek (Fontos intézkedések a lengyel szükségállapot bevezetése után – Magyar Nemzet, és Népszava, 1981. december 15.; Szükségállapot Lengyelországban – Népszabadság, 1981. december 15.). A hadiállapot megszüntetéséről ezzel szemben már kevésbé részletesen írtak a magyar sajtóban, szinte csak egy-egy rövid hír erejéig idézték fel (Lengyelországban ma megszűnik a szükségállapot – Népszava, 1983. július 22.). A Szolidaritással már gyakorlatilag nem is foglalkoztak, kivéve talán Lech Walesa Nobel-békedíját (Lech Walesa Nobel-békedíjáról – Népszabadság, 1983. október 2.; A PAP kommentárja a Nobel-békedíjról – Népszava, 1983. október 6.). Szinte érthetetlen az a részletesség, amellyel a napilapok a különböző üléseket tárgyalták az, hogy szó szerint idézték a különböző képviselők felszólalásait. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi lehetett a célja ezzel a sajtónak, helyesebben szólva a hatalomnak. Elképzelhető, hogy a lengyel helyzet ilyen részletes bemutatása az elrettentés célját szolgálta, mintegy ezzel is demonstrálták, hogy hová vezethetnek a követelések, a zavargások.
A cikkeket olvasva könnyen belátható, hogy a három napilap között nem sok különbség van. Ennek legvalószínűbb oka a cenzúra lehetett. Néhány esetben azonban, főként, amikor a zavargásokról írtak, bizonyos stílusbeli különbségek voltak kimutathatók. Ilyenkor a Magyar Nemzet (a Hazafias Népfront lapja) csak a tényeket közölte, míg a Népszabadság (az MSZMP lapja) és a Népszava (a szakszervezetek lapja) már úgy fogalmazott, olyan kifejezésekkel élt, amelyek már önmagukban is valamilyen bírálatot mondtak a Szolidaritásról. Ez a különbség sokszor már a címben is megjelent. Amíg a Magyar Nemzetben olyan címekkel találkozunk, amelyek csak a tényekre szorítkozva tájékoztattak, addig a másik két újság már a címadással is állást foglalt az adott eseménnyel kapcsolatban (A lengyel vezetés első értékelése a „Szolidaritás” gdanski tanácskozásáról – Magyar Nemzet, 1981. október 13.; Megegyezés nem volt és nem is lesz a szocializmus ellenségeivel – Népszava, 1981. október 13.; A „Szolidaritás” kongresszusa felrúgta a megegyezés politikáját – Népszabadság, 1981. október 13.).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.