Miniszterelnök úr, az idén márciusban csőd közeli állapotban, az országot eddig irányító politikai elit mély legitimációs válsága közepette vette át a kormányrudat. Mi motiválta?
– A pártban felvetődött, hogy vállaljuk-e a miniszterelnöki megbízatást főleg úgy, hogy évek óta ellenzékben voltunk, és így nem vettünk részt az ország közvetlen irányításában. Végül az az érv győzött, hogy ha nem vagyunk készek vállalni a feladatot a nehéz időkben, semmivel sem vagyunk jobbak, mint a leváltott koalíció pártjai.
– Ön 2002 és 2004 között pénzügyminiszter volt. Ez a periódus Lettország dinamikus gazdasági fejlődésének „balti csodaként” aposztrofált időszaka. Nem gondolta, hogy az akkori korlátlan hitelfelvétel később egy, a mostanihoz hasonló mély válsághoz vezethet?
– Alapvető mikrogazdasági szabály, hogy a gazdasági növekedés mellett törekedni kell a költségvetés kiegyensúlyozására és államháztartási tartalékok felhalmozására. Miniszterségem alatt Einars Repse kormányfővel – aki egyébként jelenleg az én kabinetemben pénzügyminiszter – ennek érdekében még 2004-ben, közel 16 százalékos gazdasági növekedés mellett készültünk bevezetni bizonyos megszorításokat. Azonban még az év elején leváltották a kormányt, az utánunk következő koalíció pedig visszafordította az általunk elindított folyamatot. Jelenlegi problémáikhoz nagyban hozzájárult, hogy akkor elmaradt az államháztartás kiegyensúlyozása.
– A közelmúltban lezajlott európai parlamenti és helyi választásokon a koalíciót képező jelentősebb pártok rosszul teljesítettek. Milyen helyzetet teremt a kormánykoalíció számára a lakosság politikai elittel szemben demonstrált bizalmatlansága? Lehet ilyen legitimációs válság mellett válságot kezelni?
– A helyi választások rigai eredményei valóban megdöbbentők. A Harmónia Központ nevű orosz ajkú kisebbséget képviselő párt ugyanis hatalmas kampánnyal gyakorlatilag a nulláról indulva szerezte meg a szavazatok döntő többségét (34,38 százalékát). Ennek ellenére nem gondolom, hogy a választások egységes kritikát fogalmaztak meg a teljes vezetőséggel szemben. A kormánykoalíciót ugyanis két részre lehet osztani. Azok a pártok, akik az előző kormányban is benne voltak, valóban rosszul teljesítettek, míg akik csupán március óta vesznek részt az ország vezetésében, jobb eredményt értek el.
– Ön tehát azt állítja, hogy a kormánykoalíciónak nem egységes a támogatottsága. Ez esetben nem teremtene tisztább helyzetet, ha előre hozott választásokat tartanának?
– Az alkotmányunk nem teszi lehetővé, hogy a miniszterelnök választásokat írjon ki. Ezt kizárólag a köztársasági elnök teheti meg, vagy a nép kezdeményezheti aláírásgyűjtéssel, de mindkét esetben népszavazást kell tartani. A jelenlegi kritikus gazdasági helyzetben nem tartjuk célszerűnek, hogy ez a bonyolult eljárás vonja el a figyelmünket.
– Az a tény, hogy több, az orosz kisebbséget képviselő párt is jól teljesített a választásokon azt jelenti, hogy ezzel a réteggel, mint komoly politikai tényezővel kell számolni a jövőben. Felgyorsíthatja ez az új helyzet az orosz ajkú lakosság egyenlővé válását?
– Az orosz kisebbséggel kapcsolatban minden szinten eleget teszünk az uniós emberjogi kritériumoknak. A választások eredménye valójában a többségi lakosság körében eluralkodó elégedetlenségre mutatott rá, hiszen ezeknek a pártoknak a sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy sok lett is rájuk szavazott.
– A közelmúltban hagytak jóvá egy drasztikus megszorítócsomagot, amely tartalmazza a közszférában dolgozók fizetésének húsz, a nyugdíjaknak pedig tízszázalékos megkurtítását. Ezzel sikerül eléggé leszorítani az államháztartási deficitet, s megkapják az IMF-hitel következő részét?
– Úgy gondolom, igen. Idáig az volt a gond, hogy lassuló gazdaság mellett egy adott államháztartási hiányszintet próbáltunk elérni, azaz mozgó célpont lebegett a szemünk előtt. Ezért döntöttünk úgy, hogy most konkrét összegben határozzuk meg az elérendő célt. A megszorítócsomaggal félmilliárd latot veszünk ki az idei költségvetésből és ugyanennyit a jövő éviből.
– De az IMF eredetileg öt százalékban maximalizálta az államháztartási deficit felső határát. A Nemzetközi Valutaalap beleegyezett e kritérium fellazításába?
– Egyelőre még értékelik a helyzetet, az Európai Unió azonban már rábólintott arra, hogy megkapjuk a segély tőlük származó nagyobb, 1,2 milliárd eurós részletét.
– A megszorításokkal tehát a hitelkeret következő részletét célozzák meg, de mik az ezen túlmutató, a gazdaság valódi fellendítésére irányuló elképzeléseik?
– Van némi ellentmondás abban, hogy míg a legtöbb ország a válság közepette gazdaságélénkítő intézkedéseket tesz, mi kifejezetten gazdasági növekedés ellenes csomagokat készítünk. Csökkentjük a költségvetési kiadásokat, a lakossági fogyasztást és ártunk a befektetéseknek, ezzel is tovább növelve a recessziót. Az elsődleges célunk azonban az államháztartási deficit leszorítása, ehhez pedig elkerülhetetlenek a megszorítások.
– Többen azt jósolják, hogy legkésőbb ősszel a kétségbeesés ismét az utcára viszi a lakosságot. Nem tartanak ettől?
– Érthető az elégedetlenség, hiszen nagyon népszerűtlen intézkedéseket vezetünk be. Bár igyekszünk együttműködni az érintettekkel, számolni kell azzal, hogy tüntetések a jövőben is lesznek.
– A válság általában teret nyit a társadalomban a radikalizmusnak. Nem tart attól, hogy a szélsőséges nacionalizmus erősödik meg, s még szélesebb politikai támogatást kapnak a nemzetközi sajtóban eddig is bírált március 16-i SS-felvonulások?
– A helyi és európai parlamenti választások során azt láttuk, hogy a radikális nemzeti üzenettel kampányoló pártok nem szerepeltek jól. A Haza és Szabadság Párt például egyetlen helyet sem tudott biztosítani magának a rigai városi tanácsban. Holott korábban négy mandátumuk volt az EP-ben, most csak eggyel rendelkeznek. A radikális oroszbarát Emberi Jogokért az Egységes Lettországban párttal ugyanez a helyzet. Nincsenek tehát jelei a radikalizálódásnak. A március 16. nálunk már régóta olyan nap, amikor a mindkét oldalon szélsőséges csoportok fitogtatják az erejüket. Ezt természetesen nem tartom valami szerencsésnek.
– Lettország elmúlt jó másfél évtizedes történetében kulcskérdés volt a kivívott függetlenség megőrzése, megerősítése. Ezt a függetlenséget egyértelműen Moszkvától féltették. Az, hogy most az IMF diktálja a feltételeket, nem ébreszt önökben rossz asszociációkat? Nem érzi úgy, hogy ezzel, erősen fogalmazva, Lettország a nemzetközi pénzintézetek gyarmatává vált?
– Természetesen vannak rossz érzéseink, amelyek mind a médiában, mind a lakosság körében megnyilvánulnak. De nem szabad elfelejteni, hogy a Nemzetközi Valutaalap a „végső hitelező”, azaz olyan országoknak is ad kölcsönt, akinek már senki más nem adna. Túlzás lenne még azt is elvárni tőlük, hogy kedvesek legyenek. Hangsúlyoznám azonban, hogy a Lettország 7,5 milliárd eurós mentőcsomagjának csak egy kisebb része származik az IMF-től, a nagyobbik részt az Európai Bizottságtól kapjuk.
Hankó Balázs
Az Erzsébet-táborban a betegség nem akadály
