Ívek

Négyük közül csak egy muzsikus szerzett zenészdiplomát, a többiek műszaki egyetemen végeztek. Nemcsak a zene, de a költészet is a vérükben van – nem véletlenül vonzódnak az énekelt versekhez. Bejárták már a fél világot, mégis ragaszkodnak Marczibányi téri törzshelyükhöz. A Kaláka együttes ősszel ünnepli negyvenedik születésnapját. A közelgő évforduló és a hét végén zajló, immár harmincadik diósgyőri Kaláka-fesztivál kapcsán Gryllus Dániellel, az együttes vezetőjével beszélgettünk.

Már kiskoromban körülvett a zene, nálunk gyakorta felcsendült valamilyen muzsika. Nagyapa csellista volt, s egy házban laktunk vele, így a házi muzsika légkörében nőttem fel. Barátaival vonósnégyeseket is játszottak. Édesanyám három évig járt zongoraszakon a Zeneakadémiára, s szüleim a Lutheránia kórusban énekeltek, ahová később mi is jártunk. Ilyen előélet után talán nem csoda, hogy ének-zenei általános iskolába jártam, ahol a Kodály-módszert alkalmazták a zeneoktatásban. S ez adja azt a zenei anyanyelvet, amelyet használunk, s amely közös bennünk, mert mi, kalákások mind a négyen odajártunk. Ennek is köszönhető, hogy egy húron pendül a Kaláka. Természetesen mi is tanultunk minden tárgyat, de az ének-zene nem jelentett pluszmegterhelést, ellenkezőleg: jó szellemi kondícióban voltunk, ami megkönnyítette a többi tantárgy elsajátítását is. Az iskola ma már Kodály Zoltán nevét viseli. Ha Japánban vagy bárhol a világon elmeséljük, hogy Kodály minden évben többször is ellátogatott az iskolánkba, mindenhol nagyot néznek, hogy e géniusszal mi személyesen találkoztunk. Születésnapján mindig felköszöntötte őt a lakásán néhány növendék, s egyszer engem is beválasztottak ebbe a csapatba. Őrzök is egy általa dedikált kottás füzetet. A Kodály-módszerrel tanítanak Buenos Aires amerikai iskolájában, ahogy számos helyen a világban. Ezzel szemben manapság nálunk sokkal kevésbé intenzív a jelenléte az oktatásban, mint amikor mi még fiatalok voltunk.
– Milyen hangszereket sajátított el az iskolában?
– Először zongorázni, majd klarinétozni tanultam, de utána normál gimnáziumba jártam, s mivel matematikából is a legjobbak közé tartoztam, a műszaki egyetemre felvételiztem. Diplomás építőmérnök vagyok, igaz, mérnökként sohasem dolgoztam.
– A Kaláka együttes megalakulása is az egyetemista éveire esik.
– A Kaláka létrejötte Mikó Istvánnak köszönhető, akit színművészként jegyeznek, de zenélni is szokott. Ő vetette fel 1969-ben, hogy muzsikáljunk együtt. Már előtte is énekelt verseket gimnazista korában. Ugyanabba az általános iskolába jártunk, innen az ismeretség. Nekem is kedvem támadt megzenésített verseket előadni, így összehoztuk a zenekart. Az első Kalákának Mikó Pista, Veress Panka, Vili öcsém és jómagam voltunk a tagjai. Először öt vershez – többek között Csokonai és Radnóti egy-egy költeményéhez – komponáltunk zenét. Akkoriban működött a Bem rakparton a korosztályunk körében népszerű hely, a Tolcsvay-klub, amely lehetővé tette, hogy bemutatkozhassanak fiatalok. Itt léptünk fel először, s a Népszabadság rögtön írt is rólunk. Hirtelen ismertek lettünk, hívtak bennünket a tévébe, rádióba, egyetemekre, könyvtárakba. 1970-től már rendszeresen játszottunk. Először egy lakásból kialakított klubban, de azt pillanatok alatt kinőttük. Így átköltöztünk a Vízivárosi Pinceklubba, ahol 1974-ig muzsikáltunk. Közben külföldre jártunk: először Moszkvában vettünk részt ifjúsági fesztiválon, utána pedig meghívtak bennünket Kelet-Németországba. Ma már nem tudom fejből megmondani, hány országban jártunk, de az biztos, hogy több mint harmincban. Japánba például az ősszel megyünk hetedszer. A két ország kapcsolatfelvételének 140. évfordulója alkalmából rendeznek ünnepi hetet, s ezen muzsikálunk.
– Hazánk zenei életében is jelentős szerepet játszanak, s nemcsak a most hétvégén harmincadszorra megrendezett diósgyőri Kaláka-fesztiválra gondolok, hanem a Marczibányi Téri Művelődési Központban lévő Kaláka-klubra is, amely idén már 35 esztendeje működik. Nagy számok…
– Az intézmény 1974-ben nyitotta meg kapuit – azóta is minden hónap utolsó szombatján ott muzsikálunk. Fontosnak tartjuk, hogy van törzshelyünk. Idén minden alkalommal meglepetést is tartogattunk a közönségünknek: márciusban Máté Gábor volt a vendég, s bemutattuk közös Kosztolányi-estünket, áprilisban Kányádi Sándort hívtuk meg és köszöntöttük nyolcvanadik születésnapján, májusban pedig Lackfi János, Tóth Krisztina és a Momentán Társulat vendégszerepelt.
– Hosszú ideig folkfesztiválnak nevezték diósgyőri rendezvényüket, ám néhány esztendeje elhagyták a folk szócskát. Ennek mi az oka?
– Egyrészt kiüresedett már ez a szó, másrészt a fesztiválunkon kiállításokat is rendezünk, s irodalmi, képzőművészeti és szakrális műveket is bemutatunk, de az továbbra is szempont, hogy illeszkedjenek a Kaláka szellemiségéhez. E szellemiségbe az autentikus népzenétől a világzenéig s a rockosan feldolgozott népi dallamoktól az énekelt versekig sok minden belefér.
– Nevezhetnénk ezt multikultúrának is…
– Egyszer egy interjúban valaki azt mondta, hogy a világzene első hangjait a Vízivárosi Pinceklubban hallotta. Találkozott ugyanis itt olasz halászdallal, többszólamú grúz kórussal s indiai énekkel is. A multikultúra jelenléte azért is természetes nálunk, mert léteznek zenekarok, amelyek sokféle kultúrát hordoznak. A lányom például Berlinben él, a RotFrontban énekel, olyan zenekarban, amelyik amerikai, magyar, német, ukrán és ausztrál nemzetiségű zenészekből áll. Vagyis erről a formációról elmondhatjuk, hogy multikulturális. Ám ez rólunk, a Kalákáról is elmondható, hiszen a vers felől közelítjük meg a muzsikát, számunkra a költészet a mértékadó. Többek között Villon vagy Jeszenyin verseit bemutató lemezt is készítettünk. Ezért nem is lehet meghatározni a Kaláka stílusát, de a muzsikánk felismerhető.
– Bemutatná a zenekar tagjait?
– Becze Gábor a nagybőgősünk, közülünk az egyetlen, aki zenésznek készült, dzsessz tanszakon végzett. Ezért ő később is kezdett énekelni, mert eleinte nagyon lefoglalta az, hogy miként ötvözze az általa képviselt dzsesszbőgős vonalat a mi népzenei és egyéb alapokra épített zenénkkel, amelybe természetesen a dzsessz is belefér. Így az ő játéka egyedi. Mi a költeményhez idomítjuk a zenét, mindig a verset kell kísérni, nem a harmóniamenetet. Vilmos öcsém rendkívül sokoldalú zenész, szólóban is sokat muzsikál. Igencsak megfontolja, hogy például a gyerekeknek mi az igényük, s ő mit tudna, mit szeretne előadni. Valaha csellistának készült, később kezdett el gitározni, az együttesben neki van a legnagyobb hangterjedelme, ezért az énekére is alapozhatunk. Egyébként építésznek tanult. Radványi Balázs is mérnökként végzett, igen invenciózus zeneszerző, nagyon szép dallamokat tud kitalálni, kreatív muzsikus, ráadásul színészi képességekkel is megáldotta a sors.
– A Kaláka koncertjein gyermekektől nyugdíjaskorúakig minden generáció megtalálható a közönség soraiban. Az önök zenéje nem adott korosztálynak szól, a gyerekeknek írt számaik a felnőttek körében is népszerűek.
– Mi sok mindenen átívelünk. Zenénk nem kötődik adott műveltségű réteghez, politikai beállítottsághoz, időszakhoz vagy valamely generációhoz. Nemrég ellátogattunk az erdélyi Nagygalambfalvára, Kányádi Sándor szülőfalujába, és azt tapasztaltuk, hogy Sándor bácsi költészetének hatása is független a kortól, a nemektől vagy a generációktól. Ott volt a falu lakossága a kétévestől a kilencvenévesig – s együtt lélegzett az egész közösség.