Rések a térben, az időben

Június 12-én lett volna nyolcvanéves az amszterdami zsidó családban született Anne Frank, aki 1945 márciusában halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban. Születése nyolcvanadik évfordulóján világszerte megemlékeznek róla, s arról a hiányról, amelyet korai tragikus halála hagyott az utókorra. A Galéria IX-ben tizenhat kortárs művész alkotásaiból nyílt kiállítás Rések az időben – rések a térben címmel.

Vojnich Erzsébet nagyméretű vásznát pillantja meg elsőként a galéria ajtaján belépő látogató. Sötét, komor hangulatú, titkokat sejtető terek sejlenek föl a festményen, a barakk mélyének árnyai. Ahogyan Pilinszky János fogalmazott, a XX. század botránya, a holokauszt történt meg ebben a térben, amelynek emlékei léteznek ma is, amely tér azonban a történések után több mint hatvan évvel egyre inkább az emberi lélek, lelkiismeret világának alkotórésze lett. Éppen ezért tűnik egyre fontosabbnak mindaz, amit csak a művészet nyelvén lehet elmondani a kegyetlenség természetrajzáról s az embertelenség korszakában is megőrizhető emberség példázatáról. Például Anne Frankról, akinek arcvonásai, ahogyan Csurka Eszter üres szobában álló, hátat fordító magányos nőalakja, Tóth György Lehet, hogy nem múlt idő? című fotója vagy Fehér László háromrészes, a valóságosan létező személy alakváltozását, eltűnését bemutató temperaképe érzékelteti, az idő múlásával is felidézhetők ugyan, de gondolatai, érzései legfeljebb a műalkotás szemlélőjének beleérző képessége, asszociációi révén azonosíthatók.
A kiállításon kitüntetett helyet kapott Vojnich-festménytől kiindulva több műcsoportra osztva helyezte el a műveket a tárlat kurátora, Vásárhelyi Antal grafikusművész. A többi alkotástól látszólag teljesen különálló az a rajz, amelyet Frank Magda szobrászművész készített a budapesti gettóban valamikor a német megszállás hónapjaiban. Az Anne Franknál másfél évtizeddel korábban született, Buenos Airesben 1997-ben elhunyt művész túlélte a vészkorszakot, budapesti, párizsi tanulmányok után Argentínában dolgozott, a század tanújaként, az egyetemes emberi kultúra, a prekolumbián művészet értékeinek csodálójaként. Élete a teljesség példája – a véletlen névazonosság azonban azokra a pótolhatatlan hiányokra, azokra a résekre is asszociáltatja a látogatót, amelyeket a XX. század tragikus fordulatai ütöttek a térben és az időben.
Kiállítása legismertebb résztvevője – az osztrák Arnulf Rainer – világsztárnak számít, s kisebb szenzáció, hogy engedett a felkérésnek csoportos tárlaton való részvételre – Hirosima-ciklusának egyik lapját küldte el Budapestre, amelyen az atombomba egyik áldozatának alakját festői, grafikai eszközökkel formálta át. Ahogyan ezen a a művön, Szabó Tamás plasztikáján, Gaál József festményén is az emberi alak torzulásai utalnak az egyén és a közösség által átélt drámára, míg Nádler István festői gesztusa, Kovács Péter expresszív rajza, Haraszty István plasztikája mintegy a történések irányát rekonstruálják. Kijelölik a rések helyét, nagyságát a térben és az időben, ami talán az első lépés a hiányok eltüntetése felé.
(Rések az időben – rések a térben, Galéria IX, június 26-ig.)