Hordók és szónokok

Miközben az Egyesült Államokban politikai forrpontra jutott az egészségügyi reformról szóló vita, egy nemrégiben megjelent tanulmány szerzői hosszabb távra tekintenek: a kőolajár emelkedésében látják az amerikai egészségügyet veszélyeztető legkomolyabb fenyegetést. Elméletük igaz lehet az egész világra.

Barack Obama amerikai elnök megválasztása előtt az egyik legfontosabb feladatának nevezte az Egyesült Államok egészségügyi ellátórendszerének megreformálását, hiszen – bár az ország kimagaslóan sokat költ az egészségügyre – az amerikaiak egészségi állapota nem jobb más államok polgáraiénál, és milliók élnek betegbiztosítás nélkül. A reform egyik legfontosabb feladata, hogy elzárja az elfolyó pénz útját, olvasható ki a meglehetősen propagandisztikus hangvételű www.healthreform.gov honlapon megjelentetett célkitűzések soraiból. Csökkenteni akarják az egészségügyi ellátásban tapasztalható áremelkedés ütemét, egyúttal próbálják megakadályozni, hogy a kezelések széles spektrumát lefedő betegbiztosítás nélkül élő családok belerokkanjanak egy-egy kórházi ellátás költségébe.
A célok tehát magasztosak, az eredmények megítélésére csak évek múltán nyílik majd lehetőségünk. Pontosabban bizonyos eredmények már szinte azonnal láthatóvá váltak. Az egészségügyi reform ellenzői, azok, akik úgy érzik, a változtatások után kevesebbet ér majd az önállóan finanszírozott biztosításuk, embertelenséggel vádolják, lenácizzák és Hitlerként ábrázolják a fekete Obama elnököt. A demokraták sem maradtak meg a tiszteletteljes vita hangneménél. A párt legfelső vezetői közül Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke és Steny Hoyer, a demokrata többség vezetője hétfőn azt írta a USA Today lapban, hogy az egészségügyi reform vitatása „egyszerűen amerikaiatlan” („un-American”), amely kifejezés Joseph McCarthy szenátor ötvenes évekbeli „Amerika-ellenes” tevékenységet vizsgáló hajtóvadászata óta tabunak számít az Államokban.
A vita tehát eldurvult, ez a légkör pedig nem kedvez a rendszerben kétségtelenül meglévő legkirívóbb hibák objektív feltárásának sem. Pedig vannak olyan tényezők is, amelyek mindeddig senki figyelmét nem keltették föl. Közülük a legfontosabb talán az olajfüggés, áll Howard Frumkin, az amerikai kormányzati hivatalként működő Nemzeti Környezet-egészségügyi Központ igazgatója és szerzőtársai tanulmányában, amely a Public Health Reports szaklapban jelent meg.
Az egészségügyi szolgáltatások igénybe vevői közül szinte senki sincs tudatában annak, hogy milyen sok ponton kapcsolódik a gyógyászat és a kőolaj-kitermelés. Sok gyógyszer készítésénél támaszkodnak a kőolajra: a leggyakrabban alkalmazott tabletták, az aszpirin, vitaminkapszulák, antihisztaminok, a kortizon, bőrgyógyászati készítmények és pszichiátriai gyógyszerek alapanyagául is szolgál. Számos gyógyászati eszköz gyártásakor is a kőolajból indulnak ki, hiszen a műanyagipar alapanyagai a fosszilis szénhidrogének.
Az olajtól való függés azonban nem korlátozódik az eszközök gyártására. Azokat ugyanis szállítani kell, amely rendkívül üzemanyag-igényes, a kórházakat, rendelőintézeteket fűteni kell, el kell látni elektromossággal, amelyek gyakran ugyancsak a kőolajra vezethetők vissza.
A kőolaj ára pedig – a jelenlegi recesszió időleges keresletcsökkenéséből adódó ingadozást leszámítva – hosszú távon folyamatosan nő. Eközben a világ kőolaj-kitermelése 2005 óta nem növekedett, sőt a gazdasági visszaesés miatt az utóbbi időszakban a 2004-es szint alá csökkent – olvasható a Miller-McCune magazinban. Néhány amerikai közgazdász már látja a fényt az alagút végén, úgy gondolják, hogy a válság hamarosan véget ér. A beinduló termelés szinte biztosan felhajtja majd az olajárakat, a kitermelést pedig az olajexportáló országok nem tudják a végtelenségig növelni (ha esetleg szándékukban áll is). Több olajipari szakértő szerint hamarosan elérkezünk a kitermelés lehetséges maximális üteméhez (az elterjedt angol kifejezéssel a peak oil ponthoz), amely után az ismert olajkészletek egyre gyorsuló kimerülése várható, az árak pedig soha nem látott magasságba emelkednek.
A tanulmány szerzői a közlekedés akadályozottságában látják a legnagyobb veszélyt. Forgatókönyvük szerint sokan maradhatnak ellátás nélkül egyszerűen azért, mert nem lesz üzemanyag, amellyel a mentőautó vagy a helikopter megközelíthesse őket, ha egy távoli településen laknak, illetve az egészségügyi személyzet nem jut majd el a munkahelyére. Ez a helyzet nem is lenne példa nélküli. Az 1973-as olajválság idején Amerikában korlátozták az emberek által vásárolható üzemanyag mennyiségét. Akkor az egészségügyi dolgozók előnyt élveztek, és több benzint, gázolajat vehettek, mint mások. A jelenleg előre jelezhető krízis azonban nem egy-két hónapig, esetleg néhány évig fog tartani. Ha a kibányászható olajkészletek tényleg kiapadnak, ettől az energiahordozótól végleg elbúcsúzhatunk. Howard Frumkin ezért – ahogy szinte mindenki más – a megújuló energiaforrásokra való minél gyorsabb áttérést javasolja. Az eldobható eszközök helyett sterilizálható, így többször használható fiolák, infúziós palackok is csökkenthetik az egészségügy energiaigényét, csakúgy, mint ha a távol előállított élelmiszerek, gumikesztyűk és villanykörték helyett a helyi ipar termékeit választják a kórházak, ezzel is csökkentve a szállítás költségeit.