A Heves megyei Kiskörén helyiek egy csoportja aláírásgyűjtést kezdeményezett egy roma család elköltöztetéséért – járta körbe a médiát a közelmúltban egy hír. Az aláírásgyűjtők szerint a család tagjai évek óta zavarják a város nyugalmát, kezdeményezésüket végül azért indították, mert a család öt férfitagja rátámadt egy helybeli fiatalemberre, akit megvertek. A romák integrációja azonban nemcsak Hevesben okoz gondot, a folyamat a szomszédos Borsodban sem zökkenőmentes. A szociális minisztérium „telepfelszámolási programjának” keretében jutott forráshoz a Szomolyai Romákért Egyesület a barlanglakásokban élő családok integrált környezetbe való költözésének elősegítésére. Korábban is írtak ki pályázatokat, de azok áfatartalmát az önkormányzatnak kellett volna biztosítani, ezért Szomolya nem tudott részt venni ezeken. – Nem tudtunk volna fejleszteni, ha pályáztunk volna, az csődbe viszi a falut – érvel a polgármester.
A Cseresznyevirág program volt hivatott felszámolni az áldatlan állapotokat, ám a második kör házai már rossz műszaki állapotú ingatlanok, erről maguk a romák panaszkodtak a polgármesternek. – Az elhagyott barlangok körül mocsok maradt. Nincs pénzünk arar, hogy elszállítsuk a szemetet, ezért segítséget kértem a minisztériumtól, amely egymilliót ígért e célra, de a mai napig nem utaltak egy fillért sem – magyarázza a helyzetet a községvezető.
Kövecses Zsolt jegyző egy hatalmas dossziét mutat, amelyben az önkormányzat régóta tartó nyomozásának eredménye lapul: a barlangtulajdonosok hivatalos dokumentumai. – Amennyiben ismert volt, felvettük a kapcsolatot a tulajdonossal, esetleg örökössel, hogy mondjanak le a falu javára a tulajdonjogról. Erre amellett, hogy ott később skanzenfalut szeretnénk kialakítani azért is szükség volt, mert a környéken híre ment: Szomolyán ingyen lehet lakáshoz jutni, ha beköltöznek az üresen maradt barlangokba – lep meg a jegyző. Ezért az önkormányzat befalaztatta az elhagyott barlangok bejáratát.
Saját röppályán
a kezelhetetlen romák
A program sem zajlik zökkenők nélkül. A polgármester szerint az első részében is akadtak gondok a beköltöző családok beilleszkedésével, ám a második, most is zajló szakasz során egyre-másra érkeznek a panaszok a cigányokra. – Zsivajoznak, nótáznak, lerombolják a saját környezetüket. Ki kellett hívnom az ÁNTSZ-t is, mert a turistaútra kezdtek piszkítani, így lassan élhetetlenné válik a falu – fakadt ki Guczi István, és leszögezte: a legközelebbi választáson már biztosan nem jelölteti magát a polgármesteri posztra. A falu első embere korábban üdvözölte a programot, hiszen azt vallotta, nem élhetnek úgy emberek, ahogy a romák a barlangokban, de úgy véli, a beköltöztetések előtt fel kellett volna készíteni a cigányságot az együttélés normáira.
Márpedig a közelmúltban, néhány nappal azután, hogy cigány családok érkeztek új lakhelyükre, már ki kellett hívni hozzájuk a rendőrséget, mert megszurkálták egymást. – Huszonnyolc közmunkás takarítja el napközben a romák éjszakai szemetét – festi le a faluban uralkodó állapotokat Guczi István. Elmondja, az utcán ténfergő romák gyakran zaklatják azzal a járókelőket, hogy miért nem dolgoznak, hogy lesz nekik akkor segély. Nem hajlandók derítőt ásni, néhol pedig megkezdték az ingatlanok bontását, és az építőanyagot értékesítik, tudjuk meg. – Száz fő teljesen kezelhetetlen, pedig sok normális, rendes cigány család is él a faluban – jelenti ki Guczi. – Saját röppályára állították őket, amit már nem lehet visszafordítani – mondja letörten.
Elindulunk a község főútján, a légy zümmögését is halljuk az idilli csöndben.
– Boszorkááány! – hasít a nesztelen nyugalomba egy rikoltás – egy fiatal roma pár perlekedik a közeli bolt előtt álló nyugdíjasokkal. Nem csoda, ha nem kell sokat kérdezősködnünk a kialakult állapotokról. Egy neve elhallgatását kérő falubéli hölgy azt mondja: az utóbbi hetekben pokollá vált az életük, a romák káromkodnak, ordibálnak, ráérősen mulatnak, viselkedésük felháborítja a község lakóit. – Már egymásnak is mentek, nem tudom, mire vár még a helyi cigány egyesület, arra, hogy vér folyjon? – háborog a hölgy, aki kiemeli az utógondozás hiányát.
Nem kell a jegyzőhöz rohanni
A nyári forróságban is hűs a Szomolyai Romákért Egyesület központja. Az épületbe lépve kulturált környezet, illedelmesen köszönő, szépen öltöztetett roma gyerekek fogadnak bennünket. Lázár Györgyné, a civil szervezet vezetője lelkesen beszél a programról. – Az első körben nyolcvanmillió forintból gazdálkodhattunk, ezt lakásvásárlásra, -felújításra, szociális ügyintézésre fordíthattuk. A „Cseresznyevirág” első ütemében tizenegy családot költöztettünk új otthonba – meséli. Úgy véli ebből kilencnek jól sikerült a beilleszkedése, csak kettővel voltak gondok.
A második ütemben azonban nehezebb dolguk volt, mert még hátrányosabb helyzetű tíz család került a falu vérkeringésébe. A sorrendnél azt vették figyelembe – magyarázza Lázár Györgyné –, hogy sokgyermekes, kiskorúakat nevelő és önerővel (banki hitel, szocpol) rendelkezők kerüljenek először sorra. Elmondja: egyeztettek az önkormányzattal is arról, kik hová költözzenek. Felvetem, egy házban nem sok-e tíz ember, mire az egyesület vezetője azt feleli: a pénz mindent befolyásol.
– Akadnak konfliktusok, de a problémák legtöbbször nem mindig valósak – jelenti ki, hozzáfűzve, hogy nem való az ordítozás, de ahhoz senkinek nincs köze, ha a cigány származású szomszéd kertjében magasra nő a fű. – Elmondtuk a leköltözőknek, hogy este nyolc után már nem illik hangoskodni, bőgetni a magnót, de ezt a falubeliek is közölhetik normális hangnemben, nem kell mindennel azonnal a jegyzőhöz rohanni – magyarázza.
Elindulunk a sokat emlegetett barlangok felé. Útközben megtudjuk, már csak hárman maradtak a korábbi pincelakásokban. A napfény a fehér sziklákról kettőzött erővel verődik vissza, vakítva az arra járót, de az így is kivehető, hogy az egyik, mára befalazott üreg bejárata előtt a mészkőbe korábbi lakói belevésték nevüket: „Edina, Robi”. Innen feljebb vezet a vékony, bokrokkal szegélyzett ösvény, ezen érünk Ödön barlangjának előterébe.
A Büdös barlangból a civilizációba
A levegőben fekáliaszag terjeng, mint megtudom, az itt lakók a bokrok közötti gödrökbe végzik a dolgukat. A barlangba lépve egy ideig szokja a szemünk a hirtelen félhomályt. A három helyiségből álló lakban áporodott szag terjeng, a sparhelt fölött fekete a barlang mennyezete, a padlón szakadt linóleum, a helyiségekben több évtizedes, viseltes bútorok. A gyerekek szobájában a valaha talán lilára festett falakról sztárok mosolyognak ránk, az egyik ágytakarón az utolsó vacsora képe díszeleg. Hűtőgép, televízió és DVD-lejátszó is áll egy polcon, áram azonban nincs a barlangban, mivel azt korábban egymástól vezették át a telep lakói, és a felgyülemlett több százezer forintnyi tartozás miatt az ÉMÁSZ kiiktatta a telepet fogyasztói közül.
– Letépem a fejed! – halljuk az üregből kilépve – a barlanghoz közeli ház roma családfője veszekszik az utcán suhancokkal. Lázárnétól megtudom, Ödönék hamarosan ugyancsak leköltöznek a faluba, már megvan a házuk, rokonaival együtt épp csinosítják. Egy elhagyott barlangon még látható a rozsdásodó parabolaantenna, onnan újabb utak vezetnek további, ugyancsak lakatlan barlangokhoz. Így érünk Roziékhoz. Az ő barlangjuk kisebb, ám rendezettebb, meglátszik a dolgos asszonykéz nyoma. Körben falvédők, állványon lavór áll, alatta kannákban víz. A tűzhely alatt pattog a tűz (mögötte még csempe is óvja a falat), a házigazda épp főzni készül. Rozi családja Ödönékkel együtt lakik majd, ám a születésétől a barlangban élő, 41 éves nő az évtizedes beidegződések miatt attól tart, ha ők elmennek, más költözik az általuk rendben tartott barlangba.
Hamza Tibor a barlang előtt áll, azt mondja, a víz és villany miatt lesz jobb a faluban, egyébként neki itt sem rossz. A fiatalember korábban kőművesnek tanult, de kimaradt az iskolából, ám tervezi, hogy újra a padba ül. – Előttem még az élet, ha mégsem sikerülne, elmegyek Egerbe az öntödébe, vagy kukásnak – teszi hozzá.
Feljebb lépdelünk a sziklákon, újabb barlangbejáratok tárulnak elénk, ám csak egyben lakik egy idős férfi, gyermekei már leköltöztek, Lázárné szerint az öreg még „dacoskodik egy kicsit”. Innen pompás kilátás nyílik a völgyben fekvő falura, ellátni egészen a községet ismertté tevő kaptárkövekig, amelyeket régészek népvándorlás kori urnatartóknak vagy áldozati fülkéknek vélnek. E helyről is vezet egy út feljebb, de az ott fekvő barlangokat már nem tudjuk megközelíteni, mert a bokrok és a gaz sűrűn benőtte az ösvényt. Lázárné siet tisztázni: nem engedik, hogy a romák visszaköltözzenek. Visszasétálunk a faluba, Ödönék és Roziék közös új otthonáig. A szőlővel befuttatott lugas alatt áthaladva kulturált környezetbe érünk. A szobákat maguk a beköltözők újították fel; a frissen festett, csempézett, parkettázott világos szobák minőségi ugrást jelentenek a barlanglakásokhoz képest. Civilizált, élhető teret. A kertben Ödön gazt kaszál, Csóka Flórián, Rozi férje, és öccse, Ernő pedig a kertben kapálja a gyümölcsfák alatt ki tudja, mióta növő gyomot. Jöttünkre azon sajnálkoznak, hogy nem tudtak bennünket süteménnyel fogadni.
Velük biztosan nem lesz gondja a faluban élőknek. De a többieknek vajon menynyi idő kell a beilleszkedéshez?
Keszthelyi Rita
Szívmelengető fotóval üzent a legyőzött olimpiai bajnok válogatottunk vezérének
