Sportszerűtlen távozás

Menedzserszerződése szerint 260 millió euró (hetvenmilliárd forint) lelépési pénz járt volna Wendelin Wiedekingnek, a Porsche nemrég menesztett vezérigazgatójának, aki – némi szakszervezeti nyomásra – végül kénytelen volt 50 millió eurós (13,5 milliárd forintos) végkielégítéssel távozni. Úgy tűnik, Európa egyelőre tehetetlen a jó erkölcsbe ütköző lelépési pénzekkel és a mesés vezetői prémiumokkal szemben.
Nem követelt semmit sem, ami nagylelkű gesztus volt részéről, hiszen jogszerűen 170 és 260 millió euró közötti végkielégítés járna neki – próbálta rövidre zárni a volt Porsche-főnök ügyvédje a Wendelin Wiedeking lelépési pénze körüli vitákat. Jobst-Hubertus Bauer szerint védence nagyvonalúságát mutatja, hogy annak ellenére belement az 50 millió euróra letornázott végkielégítésbe, hogy a sportautógyártó cég egyik tulajdonosától, Wolfgang Porschétól 140 millió eurós ajánlatot kaptak. A csillagászati összeg miatt kirobbant közbotrány nyomán azonban Wiedekingnek engednie kellett, és a szakszervezetek nyomására hivatkozva még abba is belement, hogy a nyugdíjas éveit megszépítő összeg felét jótékonysági célokra fordítsa. Az ügy nem csupán az elképesztő összegű honorárium miatt verte ki a biztosítékot a német adófizetőknél, elsősorban a cég részvényeseinek körében, hanem azért is, mert a Porsche szénája finoman szólva sem áll valami jól. A vállalat főként a menedzsment korábbi hibás döntései miatt úszik az adósságban: balul sült el a Volkswagen (VW)-részvények megvásárlása, és már ott tart, hogy külföldi befektetők pénzére szorul. Mindez természetesen nem csupán a 16 év után lapátra tett Wiedeking bűne, hanem a tulajdonosok családi vitájának következménye is. Ferdinand Porsche, aki a Volkswagen bogár tervezője és a cég névadó-alapítója volt, valószínűleg forogna a sírjában, ha látná, miként marakodnak leszármazottai a cég vezetésén.
A történet megértéséhez azonban kissé vissza kell nyúlnunk az időben. Egy középméretű magyar város kétéves költségvetésével most kistafírozott Wiedeking hajdani színre lépése után évekig gördülékenyen mentek a dolgok, a csúcsvezető nevéhez több sikeres modell is fűződött, a Porsche valóban száguldott. Poroszos vezetési stílusával és remek tervezési képességével a volt vezérigazgató óriási szakmai tekintélyre tett szert, az alapító unokái közötti feszültséget mégsem tudta kezelni.
Amikor a Porsche megvette a VW 51 százalékát, és a vállalatcsoport háromnegyedének tulajdonlására is opciót szerzett, Wiedeking pozíciója még rendületlen volt. A hitelforrások elapadásával azonban le kellett mondani a terjeszkedésről, nem tudták felvásárolni a VW-t, és a csúcsvezetőnek végül már az adósságban fuldokló sportautógyártó cég életben maradásáért kellett harcolnia. Aztán nehéz döntést hoztak a rivális unokák a már tízmilliárd eurós tartozást felhalmozó vállalat sorsáról: ötvenszázalékos tulajdonrészük mellé kénytelenek voltak bevenni egy Arab-öböl menti parányi kis olajállam, Katar befektetői konzorciumát is, amely jelentős, 17 százalékos részesedéshez jutott a német gyárban. Ráadásul ahelyett, hogy a Porsche felvásárolta volna a VW-t, most ő maga kénytelen beolvadni az autógyártó óriásba. A Porsche ezentúl önálló márkanévként él tovább olyan nevek mellett, mint a szintén VW-tulajdonú Skoda, Audi, Bentley és Scania. A hatalmi harc elült, de az új felállásban Wiedekingnek már nem maradt hely, ezért döntöttek végül a menesztése mellett. A végkielégítés összege a hatalmas Porsche-adósság, a vállalat függetlenségének elvesztése és az arab befolyás megszerzése fényében még inkább szúrja a németek szemét, sokat azonban a részvényesek sem tehetnek. A vérlázító lelépési díjjal kapcsolatban még a német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück is csak rosszallását tudta kifejezni, jogi eszközök egyelőre nem állnak rendelkezésre a hasonló menedzseri szerződések ellen. Az ügy hullámai a német parlamentig is elértek: több képviselő erkölcstelennek nevezte a kifizetést, amelyet szerintük valójában a vállalat rossz vezetéséért kap a távozó Wiedeking. A német részvényesek szövetsége, a DSW közleményben tiltakozott: eszerint a csúcsvezető „a csőd szélére sodorta a Porschét”, ezért elfogadhatatlan számukra a végkielégítés. Ráadásul annak ellenére nem sikerült mérsékelni a lelépési összeget, hogy a sportautógyártónak állami tulajdonosa is van: Alsó-Szászország tartomány ugyanis immár a részvények húsz százalékával rendelkezik.

Bár az angolszász gyakorlatban elfogadottabb a sokkal magasabb vezetői juttatás vagy prémium is, mint az öreg kontinensen, a tavaly a csőd szélére került Merrill Lynch befektetési bank korábbi vezetője, John Thain végkielégítése mégis hatalmas botrányt okozott néhány hónappal ezelőtt. A bankot ugyanis csak állami mentőövvel, a Bank of America segítségével tudták életben tartani, ennek ellenére Thain távozása előtt több milliárd dollárnyi prémium szétosztásáról döntött. Az adófizetőknél utolsó csepp volt a pohárban a bankár irodájának felújítási költsége: a kétszobás minirezidencia kipofozása nem kevesebb mint 1,2 millió dollárjába került a banknak. A közfelháborodás nyomán Thain visszafizette a luxusiroda bútorzatának költségeit, és ekkor derült ki, hogy egy-egy szék százezer dollárba került. Még egy papírkosárra is – átszámítva – csaknem háromszázezer forintot költöttek.
Franciaországban több éve okoznak megbotránkozást az elképesztő jutalmakat lehetővé tevő menedzserszerződések. A válság miatt 1,7 milliárd eurónyi állami pénzzel kistafírozott Société Générale bank vezetőinek esete azonban még az edzettebb választópolgároknak is sok volt. Az óriásbank felső vezetői ugyanis több tízezer darab saját részvényhez akartak hozzájutni kedvezményes áron az adófizetők pénzéből fizetett mentőöv elfogadása után, végül azonban kénytelenek voltak lemondani erről a jogukról.
Nemrég a világ egyik legnagyobb autóalkatrész-beszállítójának számító Valeo holding leköszönő elnökének végkielégítése okozott felháborodást: Thierry Morin elnök-vezérigazgatónak 3,2 millió eurós lelépési pénzt szavaztak meg az igazgatótanács tagjai annak ellenére, hogy a cég több mint kétszázmillió eurós veszteséggel zárta a tavalyi évet.