Bilincs és szabadságharc

Sokkal többről szól majd a következő választás, mint hogy el kell zavarni a jelenlegi kormányt. Az emberek többsége nemcsak új vezetőkben reménykedik, hanem világos, éles irányváltásban, és az ország sorsának megfordításában is. A szocialisták tisztában vannak ezzel, ezért már most azon dolgoznak, hogy a várható választási vereség után felálló új kabinet jövőbeni sikereinek esélyeit csökkentsék. A tét számukra már nem a győzelem. Inkább a történelmi vereség és a teljes padlóra kerülés elkerülése, mert ha számukra kiütéssel végződik a Fidesszel vívott következő menet, az is kétségessé válik, hogy a hatalomba valaha még egyszer visszakerülnek-e.
Márpedig biztosak lehetünk abban, hogy ha le is váltja őket az ország, a szocialisták vissza szeretnének majd térni, mégpedig mielőbb. Ez a magyarázata annak, hogy Bajnaiék már most igyekeznek aláaknázni azt az utat, amin majd a következő kormány halad. Elég csak belegondolni abba, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) – sokak szerint szükségtelenül – felvett grandiózus hitel visszafizetését győzelme esetén a Fidesz által felállított kabinetnek kell majd megkezdenie. Egy másik szembetűnő példa az állami cégek által felvett kölcsönökhöz tartozó garanciavállalások értékének villámgyors növekedése: ezt a 2300 milliárd forintot is most kötik le, viszont a fedezet rá az utódok pénze. Minden hetet, minden hónapot, ami még a választásokig eltelik, később a következő kormánynak kell majd kifizetnie. Bajnai Gordon és csapata a jövendő terhére élősködik az országon, és a végén még a kampányszámlájukat is az utánuk jövőknek kell megtéríteniük.
De nemcsak ezért lesz nehéz dolga a Fidesznek, ha sikerül átvennie az ország vezetését, hanem azért is, mert a helyzet most több szempontból rosszabb, mint amilyen a rendszerváltás idején volt. A várható örökség kísértetiesen hasonlít ahhoz, mint amit Kádáréktól kaptunk: a kasszák kiürítése és az állami vagyon lerablása mellett a szocialisták ismét pénzügyi bilincsbe verték hazánkat. De ezek a mostani bilincsek sokkal jobban szorítják a kezünket és a lábunkat, mint azok, amiket a hetvenes–nyolcvanas években kattintottak ránk. Egyrészt nagyobb súllyal esik a latba az államadósság. Míg az 1990-ben fennálló 1800 milliárd forintos tartozásunk az akkori, szintén mélyrepülésben lévő bruttó nemzeti össztermék (GDP) felét tette ki, a mostani húszezermilliárd már idén meghaladja a háromnegyedes arányt, és jövőre tovább növekszik majd. Csak az államadósság kamatterheire annyit költünk – ebben az évben várhatóan 1202 milliárd forintot –, mint amennyi megközelítőleg a büdzsé hiánya. Ha nem volna a kamatteher, egyensúlyban lenne, vagy némi pluszban is zárna az ország költségvetése. A másik bilincs az IMF-hitel, ami nem sorolandó a többi adósságunk közé. Itt ugyanis a hitelező részletesen előírja számunkra, pénzéért cserébe hogyan kell átalakítanunk-leépítenünk az önkormányzati rendszert, az egészségügyet, az oktatást, vagy éppen az állami vasutat és a busztársaságokat. Az IMF revizorai most is itt voltak – ha minden igaz, ma utaznak haza –, és részletesen megvizsgálták, a jövő évi költségvetés drámainak ígérkező tervezete híven tükrözi-e az általuk elvártakat.
Ha tényleg irányváltást és sorsfordítást akarunk, lazítani kell ezeken a bilincseken, amelyek megbénítják az ország minden lépését. Ha a Fidesz nem akar a rendszerváltó kormány kamikaze-sorsára jutni, elkerülhetetlenül újra kell tárgyalnia mindent a befektetőkkel és a valutaalappal. Pénzügyi szabadságharcot kell indítanunk, mert ha nem ezt tesszük, magunk segítjük vissza a szocialistákat a hatalomba.