Nem akarom sötétebbre festeni a képet, mint amilyen sötét magától is. Hosszú sora van annak, hogy az orvosok kimondták a végső szót. Most sem lázadnak, most sem mutatják be a nyilvánosság segítségével a nagyközönségnek a lepusztult helyszíneket, a várólistáikat, azok következményeit, az eszköztelenséget, a gyógyszernélküliséget, a pénztelenséget és a szakemberhiányt, a szánalmas munkakörülményeket, a prést, ami alatt az aktuális kormányzat aktuális pénzelvonó magatartása tartja őket. Nem mutatják meg a proszektúrát sem, hány halott és milyen körülmények között várakozik az örökkévalóságra, vagy legalábbis az önkormányzat koporsójára. Nem.
Az orvosok még mindig úriemberek és magukon kezdik a sanyarítást, nevezetesen éhségsztrájkkal fenyegetőznek, ha az egészségügyi kormányzat nem szabadít fel bizonyos pénzeszközöket. A jövő évre 730 milliárdot ígért Székely miniszter, ami szerinte legalább ér majd annyit, mint az idei 714,5 milliárd. Csakhogy ez az ígéret is változik, hol a tavalyi teljesítmények átlagának 90 százalékát, hol 80 százalékát kapnák meg a kórházak, ahogy éppen a kormány elképzeli. Amikor politikusaink a jövő évi költségvetésről beszélnek, mintha félrehallana a fülünk. Juhász Ferenc, aki nagy szakértővé nőtte ki magát, legalábbis a tévében akárhányszor feltették neki a kérdést, hogy kaphatna-e az egészségügy valamivel többet, minden alkalommal azzal tromfolt vissza, hogy nem lehetnek kivételezgetések meg prioritások, mert ha az egészségügy többet kap, akkor kérhet a mezőgazdaság is stb. Szeretném megvilágítani ezt a vegytiszta szocialista ökörséget. Magyarország még a volt szocialista országok közt is kirívó a megbetegedések és a halálozások terén. A rendszerváltást követően lehagytak bennünket az uniós országok, még a szomszédaink is. Magyarán nálunk úgy hullanak a népek, mint a legyek, és ez egyáltalán nem az öregek kiváltsága. A 36 és 45 év közötti női, férfi generációnál pusztít a rák és az emésztőszervi megbetegedés. Mondjam tovább? Az összes halálozás 54 százalékát kiteszik a szív- és érrendszeri betegségek, 27 százalékát pedig a daganatos betegségek. Csupa sorjázó kereszt a temetőben. És akkor nem beszéltünk az egyre fogyó magyar népességről. Ehhez viszonyítva a kórházakból hiányzik 8 ezer ápoló és szakdolgozó, valamint 2000 orvos. Továbbá bezártak a reform címén számtalan működő kórházat, kitalálták a teljesítményvolumen-korlátot, a várólistát, olyan súlyponti kórházakat neveztek ki, ahová a mentő vagy elér a beteggel vagy már késő a sietség. Az orvosok félájultan tántorognak a rájuk mért munkamennyiségtől, a pénzüket egyre jobban rövidítik, az egészségügyi kormányzat látszatra úgy bánik velük, mint nagypofájú, ám világi gyáva népséggel, akik halálosan féltik a névjegyüket az orvosi szoba ajtaján. Az is csoda, hogy most észbe kaptak, hiszen a bázisfinanszírozás nem egyéb, mint a régi jó szocialista tervgazdálkodás. Minden hónapban összegre ugyanaz a pénz, innentől isten veled különleges beavatkozás, sőt előre tudni, hány vakbélműtét telik az apanázsból. Miközben az osztályokon nincs gyógyszer, kötszer, hőmérő, fonal és tű. WC-papír, papírpelenka, zsebkendő, vatta otthonról hozandó, a tiszta ágyneműnek ára van, a nővérek túlterheltek, idegesek, egyre kevesebb a kedves szó, állandósul az ingerlékenység. Semmi nincs tisztázva évek óta. Sem az orvosok jogállása és ennek megfelelően a hozzárendelt jövedelmük, sem a nővérek nevetséges pénze, de mert nem akarnak éhen halni, az orvosokat helyhez kötéssel fenyegetik. Az Angliában praktizáló belgyógyász barátom másfél millióért mindenkit csókoltat.
Pusztító szélvihar, légzuhatag, és jég csapott le Pest vármegyére + videók + fotók
