Szeptember első napja fordulatot jelentett a hónapok óta úgyszólván töretlenül emelkedő amerikai tőzsdéken. A vezető részvényindexek mintegy 2 százalékos csökkenése mellett a kőolajjegyzések is estek, az árak a hordónkénti 70 dolláros szint alá kerültek. Nem kétséges, hogy azok a befektetők, akik az év első felében vették a bátorságot, és bevásároltak, mostanra jelentős nyereséget halmoztak fel. Szeptember elsejéig a vezető amerikai indexek ötvenszázalékos áremelkedést mondhattak magukénak, egyes részvények esetében az árfolyamnyereség a befektetés többszörösét is elérte. A kérdés most az, hogy mennyiben megalapozott ez a trend. Megy minden ugyanígy tovább, vagy itt az ideje kiszállni?
Az eddigi tőzsdei emelkedés okai között első helyen szerepel a kamatok történelmi és abszolút értelemben is kiemelkedően alacsony szintje – nemcsak a dollár, hanem valamennyi vezető pénznem esetében. A befektetők ilyenkor szívesen fordulnak a részvények, a nyersanyagok vagy az energiahordozók felé. Ez okozza az olajárak relatíve magas szintjét. Az energiapiacokon eddig a spekulatív tőke dominált.
A pénzügyi médiában megjelent elemzések azt sugallták, hogy az amerikai gazdaság túl van a válság nehezén. A piaci szereplők mentalitása pedig a nyár folyamán annyiban változott, hogy egyre fogékonyabbá váltak a „jó” hírekre, és egyre kevésbé vették figyelembe a rossz információkat, amelyekre úgyszólván immúnissá váltak. A vállalati negyedéves gyorsjelentések esetében megfigyelhető volt, hogy amennyiben adott vállalat eredménye – még ha az jelentős veszteséget is mutatott – meghaladta az előzetes elemzői előrejelzéseket, a befektetők máris vásárolni kezdték az adott cég papírjait. Ennek eredményeképpen az amerikai S&P 500 index vállalatainak összesített mutatója az áprilisi 12-ről 18-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy egydollárnyi bevételnövekedésért a befektetők az áprilisi 12 dollár helyett immáron 18 dollárt is hajlandók megadni, miközben a vállalati bevételek nem feltétlenül növekednek ugyanezen idő alatt, sőt sok esetben csökkennek. Mindez a piac jövőbe vetett bizalom erősödését jelenti.
Mielőtt azonban hurráoptimista hangulatba kerülnénk, érdemes figyelmet fordítani az érem másik oldalára is. Az alacsony kamatok és a központi bank által teremtett pénzbőség korántsem vezetett a bankok hitelezési kedvének növekedéséhez. A csőd közeli helyzetben lévő vagy már csődvédelmet kapott bankok száma a tengerentúlon szeptemberre elérte a 449-et. Ez a szám az év végére megduplázódhat. A lakosság eladósodása továbbra is kritikus szinten áll, ami az amerikai átlagpolgárt elsősorban nem a fogyasztásra, hanem hitelei törlesztésére kényszeríti. A vásárlóerőt tovább korlátozza a vállalatok szigorú takarékoskodása, a tömeges elbocsátások és az egyre növekvő munkanélküliség. Azt is figyelembe kell venni, hogy az amerikai tőzsdéken tapasztalt emelkedés fő motorjai az elmúlt néhány hónapban a kisbefektetők voltak. Az ilyen emelkedés pedig mindig nagyon törékeny.
Ráadásul az állam is döntő piaci tényezőként lépett fel. A kormányzati intézkedések fő célja az amerikai gazdaság motorjának tekintett fogyasztók vásárlási kedvének és lehetőségeinek helyreállítása volt, a közvetlen pénzügyi összeomlás – melynek veszélye egészen 2009 első negyedévének végéig fennállt – egyidejű elhárítása mellett. Véleményem szerint a második célt sikerült elérni, az elsőt nem. Az amerikai átlagpolgár nincs abban a helyzetben, hogy az annyira áhított fogyasztás útjára visszatérjen. Ezt sem jelenlegi anyagi helyzete, sem perspektívái nem teszik lehetővé. Következésképpen a gyors kilábalás, az amerikai gazdasági növekedés közeljövőbeni beindulása illúzió. Ugyanis ha nincs kereslet, minek többet termelni vagy szolgáltatni?
Mindez közvetve ránk is kihat. Amerika ugyanis továbbra is a világgazdaság mozdonya. Ezt a szerepet sem Kína, sem más ázsiai országok vagy akár az EU nem képes átvenni tőle középtávon. S ez a mozdony jelenleg áll.
599 Daytona után itt az 1 ráadás
