Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodavezetője úgy foglalt állást: egy olyan kormány hagyatékát kell átvenni, amely nem azt nézte, mit tehet az országért, hanem azt, mit tehet saját magáért és klientúrájáért. Mélységesen meg van győződve arról, hogy Magyarországnak a reménybeli új kormányzat alatt nagy esélyei vannak, hiszen a polgári oldal intellektuálisan nagyon erős. Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter a félreértésektől óvott. Korántsem vagyunk ugyanis túl a válságon. Másrészt minden alapot nélkülöz az a propaganda, mely szerint a kabinet komoly és jó irányú erőfeszítéseket tesz. Közép-Európában a piaci elemzők egyöntetűen egy-két százalékos GDP-növekedést várnak jövőre mindenütt – kivéve minket. A volt jegybankelnök figyelmeztetett: az IMF megahitele nélkül az államcsőd elkerülhetetlen lett volna. Nagy kár viszont, hogy a valutaalap nem kötötte a mentőcsomagot az elavult gazdasági szerkezet átalakításához. Járai szerint a hatalmas költségvetési deficit lefaragása önmagában jó lépése volt a Bajnai-kormánynak, ám ez csak minimumfeladat, ettől még nem lesz jó a gazdaság. Igaz, Bajnai Gordonék az időhiányra szoktak hivatkozni, ha a korszerűsítések okát firtatják, ám ha nincs rá idejük, minek akarnak kormányozni? A megoldás: tisztességes vállalkozások kellenek a monopóliumok helyett, hisz nem a piacgazdaság van válságban, hanem a multinacionális cégek, a bankrendszer és az erre épülő globalizmus. Meg kell szüntetni az állami bürokráciát, a túlköltekezést, az értelmetlen nagyberuházások erőltetését, véget kell vetni a korrupciónak, ami – a közhiedelemmel ellentétben – nem száz-, hanem ezermilliárdokat visz el. Martonyi János úgy vélte: helyre kell állítani a térség államaival, főként Lengyelországgal a baráti együttműködést, és ki kell használni azt az előnyünket, hogy a magyar diaszpóra szinte mindenütt a világon megtalálható. A volt külügyminiszter sürgette a visszatérést az értékalapú diplomáciához, amely az emberi és közösségi jogok központi szerepén alapszik. Úgy vélte azonban, hogy ehhez fel kell tárni a 2006 őszi események hatalmi hátterét. Ugyanilyen szégyenfoltként jelölte meg azt, hogy a mostani kormány nyolc év alatt semmit sem tett a cigányság integrációjáért. Hámori József MTA-alelnök a jelenlegi kormány alatt zajló oktatáspolitika tragikus hatásait világította meg. A mai kurzus tovább polarizálná a társadalmat és különválasztaná az elit és a tömegek kulturálódási, képzési lehetőségeit. Kun Miklós, a házigazda intézetet vezető egyetemi tanár ezt a kettős mércét a történelemszemléletben leplezte le. Nálunk egyedülálló módon nem ítélik el, sőt fel is mentik a sztálinizmust egyes hivatalos körök, s még tankönyvekben is tetten érhető ez. A dokumentumok, fotók pedig azt támasztják alá: szoros baráti szövetséget kötött Hitler és Sztálin 1939-ben. – Az ördög nem lehet másság – szögezte le a történész.
Drámai videó, így keresik a halálos hajóbaleset áldozatait a rendőrség emberei