Már nyert Londonban és Rióban is

Új sportág, új csillag – valahogy így foglalhatjuk össze a megreformált öttusa és Marosi Ádám „közös” idényét. Honfitársunk egy verseny kivételével mindegyiken a dobogóra állhatott, a londoni világbajnokságon és a riói Világkupa-döntőn annak a tetejére. Hasonló a terve ugyanezeken a színhelyeken, csak éppen a 2012-es és 2016-os olimpián.

Fel tudja sorolni, hogy az idei viadalokon milyen eredménysort sikerült összeraknia? – fordultunk Marosi Ádámhoz.
– Persze! Pontosabban az idénynyitó budapesti versenyt nem tudom.
– Visszanéztem, tizedik lett.
– Köszönöm. Aztán a mexikói Világkupán harmadik, a budapestin és rómain második, a lipcsei Eb-n harmadik. A vb előtt három héttel megnyertem az országos bajnokságot, és 6100 pont fölé kerültem, ennél csak nyolc ponttal értem el kevesebbet Londonban, ahol világbajnok lettem, majd győztem az idényzáró Világkupa-döntőn Rio de Janeiróban.
– Elképesztő sorozat, csodás befejezéssel, a világ egyik legszebb helyén.
– A legszebb helyén! Rio a kedvenc városom, tavaly decemberben már jártam ott a Honvéddal edzőtáborozni, s amit láttam belőle, az mind tetszett. Szerintem még a favellák is jól néznek ki a maguk módján. A brazil emberek mentalitása lenyűgözött, de nemcsak a legendás könnyedségük, hanem például a nemzeti öntudatuk, ami a legfontosabb egy ország életében. Most egy laktanyában laktunk, minden reggel felcsendült a brazil himnusz a katonai szemlén, s az arcok, a szemek csillogtak az örömtől.
– Így viszont nem lehetett pártatlan a múlt heti NOB-döntésnél sem, amikor a 2016-os olimpia színhelyét ítélték oda.
– Nagyon szurkoltam Riónak! Ez az olimpia még egy ösztönző erő, hogy nem szabad leállnom, folytatnom kell harminckét évesen is, mint amennyi 2016-ban leszek. Egyébként elmondhatom magamról, hogy a két következő olimpia színhelyén nyertem idén világversenyt.
– Számított erre bő három éve, amikor súlyos lábtöréssel az ágyat nyomta? Egyáltalán mit volt a legnehezebb legyőzni: a fájdalmat, az elkeseredést, vagy valami mást?
– A türelmetlenségemet. Meg kellett tanulnom a helyén kezelni a dolgokat. Nem értettem, miért tört el a lábam éppen akkor, amikor felfelé ívelt a karrierem. Aztán ráéreztem a sorsszerűségre, arra, hogy ha az ember a nyakába kap valami ostoba bajt, akkor azt később valahol visszaadja a sors egy pozitív történéssel.
– Idén visszaadta, ráadásul az öttusa teljes megreformálása közepette. Amikor bevezették az új szabályokat, ön is berzenkedett, mikor érezte meg először, hogy ebből még jó is kisülhet?
– A mexikói Vk-verseny előtt két-három héttel döbbentem rá, hogy hoppá, nekem ez tetszik! Az ott szerzett bronzérmemet a vb-győzelem mellett a legfontosabb sikeremnek tartom, hiszen ebben az országban szenvedtem szinte napra pontosan három évvel azelőtt súlyos sérülést, s mondhatjuk, ott éledtem újjá.
– A civil életben is oly könnyen alkalmazkodik a változásokhoz, mint ezúttal az lebonyolításhoz?
– Szerintem rugalmas vagyok, bár egyben ragaszkodó is, hogy ne mondjam, babonás. Nem tudom, belefér egy élsportoló életébe, hogy például nem hajlandó levetni azt a futódresszt, ami egyszer már bevált neki?
– Szerintem sokkal több a babonás sportoló, mint a nem babonás.
– Akkor jó. A lényeg, hogy nem vagyok bigott fajta, tudok alkalmazkodni, ha értelmét látom.
– Miután Londonban megnyerte a vb-t, azt mondta, élvezi az öttusát. Mit élvez benne?
– Eddig én is inkább az oltári nagy stresszt éreztem, a küzdelmet, aztán rájöttem, hogy miért is nem élvezem? Edzésen már sikerült, megpróbáltam átplántálni a versenyekre. És bejött, nem értem, miért nem említették ezt a nagy elődök. Persze a szenvedés nem marad el, én is halálra hajtom magam, de mosolyogva halok meg.
– Most ne versenyzői, hanem szurkolói szemmel nézze: a reformok javítottak az öttusán?
– Egyértelműen, sokkal élvezhetőbb, pörgősebb lett, amilyen erőszakos módon bevezették az új szabályokat, olyan jól sültek el.
– Az öttusát nehéz lenne népszerű tömegsportnak titulálni, mégis, mit mondana egy mozogni vágyó fiatalnak, miért válassza ezt a sportágat?
– Mert kitartásra, rendszeretetre, fegyelemre tanít, ahol a nem tudom és a lehetetlen kifejezések kitörlődnek az emberből. A szorgalom, a sok munka rendszerint kifizetődik. Például tudom magamról, hogy a technikai számokban nem vagyok olyan tehetséges, mint Fábián László vagy Balogh Gábor, de a gyakorlás meghozza gyümölcsét. S az sem mellékes, hogy bejárhatjuk a világot, eljuthatunk olyan helyekre, ahová egyébként soha.
– Például Rióba?
– Például oda. Most az olimpia lebeg a szemem előtt, előbb a londoni, aztán riói, mindent ennek rendelek alá. Nem leszek elkeseredve, ha jövőre kevésbé leszek eredményes, s nem nyerek vb-t, Vk-döntőt vagy nem vezetem a világranglistát. Sok sikert a többieknek, csinálják utánam!