A milói és medici Venus mégis csak márvány, nincs annál természetesebb, minthogy nekünk legszebb egy magyar nő, ha szép. A közfelfogásban, a nép fantáziájában a szép magyar nő ilyen: barnapiros arczbőrű, fekete szemű, fekete hajú. Középmagas, inkább erőteljes, mint madárhúsú. Fontos, hogy sok-sok apró és fehér foga legyen – és ha lehet – állán és arcza egyik felén a vidám bájosságnak ama bizonyos kis gödre. Ez a sablon, de bizonyos, hogy a köztetszésben uralkodó. Nem egyedül, mert vidékenként, sőt városonként, változó, nem is szólva elrejtőzött falvak sajátos izléséről. Ismerek községeket, ahol a leányok meszet, agyagot vagy sok-sok czitromot esznek, hogy halott-halványak, azaz szépek legyenek. Viszont ismerem amaz erőteljes izlésű községeket, ahol azok a szép leányok, a kik „duflák”, azaz kivételesen erősek. De ez a nép, amelynek e dologról a legkülönfélébb izlése és itélete van, mert sem a Venus, sem a Madonna idea nem befolyásolja, – úgy látszik, ennél már régibb, valósággal ősi érvek és vértisztaság munkálkodnak közre, – a sokféle, egymástól talán még fajtára nézve is különböző törzs, egymástól egészen eltérő ősi izlést hozott az őshazából és azon a tenger év, temérdek tapasztalat, az idők teljes, tökéletes megváltozása sem változtatott.
Reám nézve minden tipus fölött áll az a parasztnő, akit egy kis hevesmegyei faluban, Kömlőn, láttam. Lehet, hogy kun vér is van ezekben a nőkben és valamely szorgalmas történetiró úri, sőt arisztokratikus nyomokra is akadna. A kömlői parasztleány, – még inkább a fiatal menyecske – jóval magasabb a középtermetűnél, a haja a feketénél feketébb, a szeme azonban aczélkék és olyan nagy, hogy a szempillák sűrű fekete pereme csak finom, ideges munkával tudja teljesen, tökéletesen befödni. Az arczuk, a nyakuk fehér, mint a lázi márvány. Nem tudnak lesülni, pedig mind a mezőn járnak. Egyáltalán – egészen érthetetlenül – nagy a hasonlatosságuk a görög szobrokhoz. Mozgásuk is olyan kötött, mint ezeké. A természet nagy játéka ez? Én láttam egy kömlői leányt, amint úgy vitte fején a szakajtót, mint egy régi görög vázán ábrázolt leány az ázsiai vázát. Ugy rémlett nekem akkor, hogy a női szépség, a maga legtökéletesebb fokán egy és a kairói múzeum négyezer esztendős királykisasszonya, a fővonalakban, megegyezik a kömlői leánnyal, aki szolgálni megy a kis boltoshoz Egerbe…
Maga a középosztály azonban az angolszász szépségtől egészen a tatár arczú beautéig mindenféle tipust megmutat. És Budapest mindebben előljár, itt széditő a női szépség különfélesége. Nincs oly város, mely versenyezhetne vele. Én húsz esztendő bálkirálynőire emlékszem vissza; voltak köztük Loreleyek és széles csontú, erős arczú jettaturás szemű fekete nők, mint maga a Bűn. Érthető, hogy a szépség faconját, a társaságra nézve, ők állapitották meg. Ők és a szinművésznők. Blaha asszony sokáig úgy szerepelt, mint a tökéletes, akihez hasonlitania kellett annak, aki tetszeni akart. Voltak Pálmay-korszakok és nem is volt csinos nő az, akinek nem volt tótosan fitos az orra. A Márkus Emilia-korszak, úgy gondolom, még ma is él… Ámbár épp e pillanatban, párduczszerű, óvatos és puha lépéssel új tipusok alakulnak.
(Bródy Sándor: A szerelem élettana – A magyar női típus, 1921)
origo.hu
Orbán Viktor élőben ma este a TV2-n!
