Milyen nyelven idézzük Madáchot?

Ki fogja értelmezni a szeptember elsején életbe lépett nyelvtörvényt? – teszi fel a kérdést Németh Péter Mikola az Ipoly Eurorégiós Szabadegyetem eddig határokon átnyúló hagyományos rendezvényei – a Csesztvén ma kezdődő Madách-szimpózium és a Mikszáth tanulmányi napok – kapcsán. Idén először a szervezők ugyanis nem merték vállalni, hogy a szlovákai helyszínekre – íróink szülőfalujába – vigyék a tanácskozó tudósokat, tanárokat, diákokat.

n Varga Klára
Úgy szól a törvény, hogy amely településen húsz százalék alatt van a magyar lakosság aránya, ott először szlovákul kell elhangzania, leíródnia minden hivatalos szövegnek minden hivatalos környezetben.
Madách Imre szülőhelyén, Alsó-Sztregován nemhogy húsz százalék alatt volna a magukat magyaroknak vallók aránya, de lényegében nem él itt magyar család. A régiós rendezvény helyszíne idáig a helyi Madách Emlékmúzeum volt, tehát hivatalos helyszín. A törvény hivatali kockafejű, vagy kifejezetten rosszindulatú értelmezése akár azt is kiadhatná, hogy Madáchról először szlovák fordításban kellene előadást tartani, majd szigorúan másodsorban magyarul. Az már végképp nem világos a törvény és a szlovák gyakorlatról szerzett tapasztalataink alapján, hogy az alsó-sztregovai múzeum falai között szabad-e kizárólag magyar nyelven idézni Madách Imrétől, vagy előbb a szlovák fordítást kell felolvasni. (Műfordítás egyébként van is minden fellelhető Madách-műből, hiszen a határon túl drámaírónk világhírű szlovák írónak számít.) A szervezők, amíg a szlovák kormányzat részéről hivatalos törvényértelmezést nem kapnak, Szklabonyára ugyanígy nem mernek elvinni egy békés irodalmi tanácskozást, amely védtelen a lebegtetett és nem pontosan fogalmazó törvényekkel és az olyan esetekkel szemben, mint például amikor néhány éve anyaországi tanárokat vittek el a rendőrségre, mert diákjaiknak „házi idegenvezetést” tartottak egy szlovákiak nagyvárosban. Németh Péter Mikola, a váci Madách Kör ügyvezető elnöke tizenhét év után úgy emlékszik vissza a kezdetekre, hogy bár még nem voltunk EU-tagok, de ahogyan szerveződtek a közös rendezvények, évről évre légiesebbek lettek a határok, hiszen ez is volt a cél. A nyelv, a klaszszikus írók, az együtt gondolkodás, az együtt ünneplés egyre inkább összekötötték mindazt, amit a határok elválasztottak. Mint mondta: nem is hitte, hogy ezek igazi határok, s nem tűnnek el egyik napról a másikra, amikor mindkét érintett ország EU-tag lesz.
Most úgy látja, akadnak, akiknek a lelkébe igenis beleégtek a második világháború után húzott vonalak, s évtizedek kellenek a lebontásukhoz, miközben az egykor tucatnyi Ipoly-híd közül az elmúlt években egy sem épült újjá, s ez is jelkép, amely rólunk, hozzánk
beszél.