Múlt időbe kerülhet a különleges kapcsolat

Most, hogy a pragmatizmus nagyobb hangsúlyt kap az amerikai külpolitikában, rossz idők járnak az amerikai–brit „különleges kapcsolatok” valóságára és misztikumára egyaránt. Gordon Brown miniszterelnök stábja a brit sajtó szerint öt alkalommal tett kísérletet egy hivatalos kétoldalú találkozó nyélbe ütésére a New York-i ENSZ-rendezvények oldalvizén Barack Obama elnökkel, de minden alkalommal elutasításba ütközött. A két politikus persze naponta találkozott és beszélt a különböző ülések és fogadások alkalmával, s a pittsburghi G20-as csúcsot is együtt töltik, de igazi négyszemköztire nem került sor, ha az ENSZ-székház konyhájában egy vacsora után létrejött találkozót nem számítjuk annak.
Az biztos, hogy a demokrata Barack Obamának nem túlzottan imponál a jelenlegi brit munkáspárti hatalom és egyenes ági elődjének teljesítménye, melyre a republikánus George W. Bush háborús politikájának feltétel nélküli kiszolgálása volt jellemző. Az is biztos, hogy nehéz helyzetében az Egyesült Államoknak most a feltörekvő nagyhatalmakra, a valós kihívások és a fokozódó jelentőségű térségek kezelésére kell fókuszálnia diplomáciai erőfeszítéseit, legyen szó Kínáról, Oroszországról, a széles értelemben vett Közel-Keletről vagy az Ázsia–Csendes-óceán térségről. S ha már Európa, akkor sem biztos, hogy egy folyamatos önértékelési válsággal küszködő, birodalmi nosztalgiákat kergető, zsugorodó befolyású középhatalom élvez prioritást, szemben az Európai Unió politikai-gazdasági-katonai motorjának nevezhető német–francia párossal.
S ahogy telnek az évek, egyre messzebbre kerül a „dicsőséges” közös múlt is, benne a náci Németország és a kommunista Szovjetunió, vagy éppen az arab világ legyűrésével. Az Egyesült Államok rohamos változásaival háttérbe szorul a „különleges kapcsolat” is. Egy fekete amerikai elnöknek háta mögött afrikai, latin és ázsiai származású állampolgárok növekvő tömegével, aligha jelent sokat a fehér, angolszász és protestáns hagyomány és annak egységbe kovácsoló ereje.

Vitatott házi őrizet. Éles vita bontakozott ki a terroristagyanús személyek házi őrizetére vonatkozó törvény visszavonásával kapcsolatban – írja a brit The Guardian. A napilap szerint erre azután került sor, hogy Alan Johnson belügyminiszter újabb házi őrizetet rendelt el egy iraki származású imám esetében, ahelyett, hogy az esettel kapcsolatos nyomozati anyagot a bíróság rendelkezésére bocsátotta volna. Jelenleg 14 olyan ügy van még folyamatban, ahol a terroristagyanús személyek elleni bizonyítékokat át kellene adni a bíróságnak és az adott személyek védőinek. Az érvényben lévő törvény alapján a házi őrizetre ítélt személyek – állandó rendőrségi megfigyelés alatt – naponta csak 8 órát mozoghatnak szabadon, nem használhatnak mobiltelefont és internetet, útleveleiket pedig a brit hatóságok az adott ügy lezártáig lefoglalják. (MN)