Naiv birtoklásvágy

Varsó valamikor a rendszerváltás után. Az eladósodott vállalkozót, Pawelt szorongatják a hitelezői. Újabb kölcsön után kajtat a szürke, szutykos városban, ami olyan, mint Bejrút. A Magvető Kiadó gondozásában, Körner Gábor fordításában jelent meg Andrzej Stasiuk regénye, a Kilenc, amelyet a legendákkal övezett szerző egy kis pesti könyvesboltban mutatott be.

Olyan a krakkói Austeria kiadó könyvesboltja a pesti Nagydiófa utcában, mint egy polgári lakás nappalija a huszadik század első évtizedeiben. Ha kedve van az embernek, a békebeli hangulatot árasztó könyvespolcok tövében leülhet a nagy asztalokhoz olvasgatni, vagy kedvére nézelődhet egy kiállításon. A szomszéd szobában éppen Andrzej Wajda grafikái láthatók, amelyeket egy misztikus zsidó történet, a Dybuk színházi adaptációjához készített. Az egyik asztalon vörösbor, egy lengyel lány maga sütötte kenyérrel érkezik, s bár van elég szék, még a földön is ülnek. Telt ház van, a könyvesbolt vendége ugyanis Andrzej Stasiuk, akit a mai napig legendák öveznek.
A lengyel írók között különc vezéregyéniségnek tartott, magyarra a legtöbbet fordított szerzők közé tartozó író a nyolcvanas évek elején vett részt a békemozgalomban. Dezertált a hadseregből, amiért másfél év börtönre ítélték. A kommunista börtönben szerzett élményeit első kötetében, a költői elbeszéléseket tartalmazó Hebron falaiban dolgozta fel, amellyel a hírnevét megalapozta. A kötetben fellelhető írások – elmélkedései a társadalomról, az időről vagy éppen a nőkről – celláról cellára vándoroltak, míg végül eljutottak a lengyel kritikusokhoz. Később a szamizdat irodalom szerzője lett, s bár ilyen múlttal a lengyel fővárosban mostanra akár szép karriert kerekíthetett volna magának, nem kívánt belefolyni az irodalmi élet általa unalmasnak ítélt hétköznapjaiba, a szlovák– lengyel határ közelébe költözött. Kultúrantropológus feleségével és gyermekeivel egy galíciai hegyi faluban, Czarnéban él, ahol mindössze kilenc ház áll. Felesége vezeti kiadójukat, a Czarne kiadót, amely a közép-európai irodalomra specializálta magát.
Stasiuk vállalta a kockázatokat, és megfizette az árat. Mindig is író akart lenni, nem töprengett azon, hogy mit írjon és miből éljen. Mire a Kárpátok hegyei között felépítette házát, majdnem éhen halt, ami ma alig hihető az ünnepelt szerzőről. Itt írta meg a főként a perifériával, a végvidékekkel foglalkozó történeteit hagyományos elbeszélő módban. Olvasóközönségét több „on the road” regénnyel hódította meg, ami miatt közép-európai Kerouacnak is hívják. A legfontosabb lengyel irodalmi elismerést, a Koscielski-díjat 1995-ben kapta meg. Neves lengyel és német folyóiratok, napilapok – például a Frankfurter Allgemeine Zeitung – állandó szerzőjeként sem kényelmesedett el, évente húsz köbméter fát hasogat fel. S bár a határ közelében él, sokat utazik Pestre és szerelmetes helyére, Erdélybe. Néha attól tart, a határok megszűnése az önazonosság feladásához vezet.
Az eladósodott vállalkozót, Pawelt szorongatják a hitelezői. Újabb kölcsön után kajtat a szürke, szutykos városban, ami Bejrútra emlékezteti őt. Krimibe illő helyzetek, film noiros hangulat. Stasiuk Kilenc című regényét 1999-ben írta, a kilencedik kötete kilenc főhősének sorsa szorongató érzéssel tölti el olvasóját: a kövér legyek átrepülnek a pókhálón, a kicsik fennakadnak. – E könyv a tárgyak birtoklása utáni vágyról szól – mondja a szerző –, arról a történelmi helyzetről, amikor a rendszerváltás után a meggazdagodás igézetében éltek az emberek. A naivságot bünteti az élet, a regény kisember főhőse természetszerűleg elbukik. Különös e könyvről beszélni. Egyrészt régóta nem élek Varsóban, másrészt, mikor befejezek egy regényt, azonnal kezdem az újabbat, nem gondolok vissza régi hőseimre. Azért is írok, hogy elszakadjak a történeteimtől, és kicsit szégyenkezem, hogy megírtam őket. A Kilenc főhősétől, Paweltől mégsem tudtam megválni. Néhány hete fejeztem be új kötetemet, amelynek ő a főszereplője, a Kilenc után tizenöt évvel későbbi időkben. Pawel az új regényben már nem nagyvárosban, hanem falun él, és a történet bonyolítása közben eljut Budapestre is.
A New York Times Book
Review e regényt többek között Kafka írásaihoz hasonlította.
– Természetesen eszem ágában sincs vitatkozni ilyen tekintélyes lappal – ironizál Stasiuk. – Mindenesetre a regény helyszíne, Varsó nekem Dosztojevszkijt juttatja eszembe. Pest inkább kafkai város, különösen télen.