Önkormányzatok a prés alatt

Az államháztartás szempontjából az önkormányzati szféra ötszázmilliárdos eladósodottsága is rejt kockázatokat. De az is tény, hogy az unokáinknak nem az önkormányzati adósságot kell majd nyögniük, hanem az ország eladósítását, amiért túlnyomórészt az MSZP és jogelődje politikája a felelős

Még unokáik is nyögni fogják – harsog a szalagcím a Népszavában. A kormány közeli lap drámai hangon hívja fel a figyelmet arra, hogy a „fideszes önkormányzatok” több száz milliárdért bocsátottak ki kötvényt. A „fideszes önkormányzatok” – vagyis a 2006-os önkormányzati választások eredményét figyelembe véve csaknem az egész ország – egyébként azért kerültek a baloldali lap célkeresztjébe, mert október 10-én a Kossuth téren tüntetni fognak a polgármesterek, az önkormányzati képviselők és a helyhatósági köztisztviselők a kormány önkormányzatokat érintő újabb brutális megszorítása ellen. A Bajnai-kabinet a jövő évi költségvetésben 120 milliárd forinttal akar kevesebb állami támogatást adni az önkormányzatoknak.
Ha a Kossuth téri tüntetésre az önkormányzati képviselőket elkísérik azok is, akik megválasztották őket, akik érdekében ezek az elöljárók felemelik a szavukat, akkor könnyen megtörténhet, hogy a Parlament előtt az önkormányzatok közössége, vagyis lényegében az állampolgárok közössége fogja végre azt mondani, hogy ebből az országrontó politikából egyszer és mindenkorra elég volt. Tényleg nincs értelme szétaprózni a kormány politikájával szembeni ellenállás kifejezését az egészségügyben és az oktatásügyben dolgozóknak, hiszen szinte valamennyi ágazat csődjének hétköznapi gondja az önkormányzatoknál csapódik le, ha már a települések működését is ellehetetleníti a kormány, akkor tényleg nincs hova hátrálni.
A hatalompárti lap egyenesen a jövővel való hazardírozásnak nevezi, hogy az elodázhatatlan fejlesztési feladataikról lemondani nem hajlandó önkormányzatok, élve törvény adta jogukkal, kötvényt kibocsátva vonnak be forrást céljaik megvalósítására. A vád tárgya az, hogy 2006 és 2008 között az összes önkormányzat 6,9 százaléka bocsátott ki kötvényt összesen 420 milliárd forint értékben. A Népszava is rögzíti, hogy 2007-ben a 174,7 milliárd forintos kötvénykibocsátásnak a 99,7 százaléka, míg a 2008. évi 196,4 milliárd forint értékű kötvénykibocsátásnak a 98,7 százaléka volt fejlesztési célú pénzbevonás.
Vagyis a kötvénykibocsátásból származó pénzt az önkormányzatok túlnyomó többsége nem százmilliós végkielégítésekre, fiktív tanácsadói szerződésekre költötte, hanem a közösség javát igyekezett vele szolgálni. A négyszázmilliárd forint az átlagember számára csillagászati összegnek tűnik, ám ha összehasonlítjuk egyetlen beruházás, a botrányos fővárosi metróépítés korrupció gyanújával körbelengett költségeivel, akkor a kötvénykibocsátására vállalkozó települések jogosan utasíthatják vissza az aljas gyanúsítgatásokat.
Ugyanis ha a települések nem gondoskodnak az uniós támogatásokkal létrejövő beruházásokhoz – akár kötvénykibocsátás segítségével – a kötelező önrészről, akkor még ennyi uniós pénzt se tudtunk volna bevonni az országba. Még több hazai vállalkozás maradt volna munka nélkül, még több ember veszítette volna el a munkahelyét, még kevesebben fizettek volna adót az államnak, még többen álltak volna sorba az önkormányzatoknál segélyért, még nagyobb lett volna az államháztartási hiány. Lehettek olyan települések is, elenyésző arányban, akik az így szerzett forrást működési kiadásaikra fordították. Ha azonban egyenként átvilágítanák ezeknek a gazdálkodását, bizonyára kiderülne, önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.
A politikai korrektség megköveteli, hogy elismerjük: a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szocialista elnökének, Molnár Gyulának igaza van, amikor azt mondja: „nem lehet az önkormányzati rendszer válságáért kizárólag a Gyurcsány-kormányt okolni, hiszen ez egy közel két évtizede tartó folyamat. A rendszerváltás óta ugyanis folyamatosan csökkent az önkormányzatok autonómiája, illetve olyan többletfeladatok ellátására kötelezték őket, amelyekhez nem párosult megfelelő finanszírozás.” Csak annyiban pontosítanánk Molnár megállapítását, hogy a nem megfelelő finanszírozás törvény-, sőt alkotmánysértő finanszírozást jelent, ugyanis az önkormányzati törvény szerint a kötelező feladatok ellátását csak úgy lehet az önkormányzatok számára előírni, ha a központi költségvetésből ennek finanszírozását is biztosítja az Országgyűlés. Ráadásul az önkormányzati rendszer létrehozása idején mérhetetlenül igazságtalanul juttatták a településeket saját vagyonhoz, emlékezzünk csak a privatizált állami vállalatok belterületi földjei után a kiváltságos településeknek juttatott részvényekre, üzletrészekre, amelyekből a települések túlnyomó többsége nem részesülhetett. Vagy a főváros tekintetében gondoljunk arra, hogy micsoda különbségek alakultak ki a belvárosi és a külső – önhibájukon kívül hátrányos helyzetű – peremkerületek között. A belváros dúskált a bevételekben akkor, amikor például a XVII. kerület azért küzdött, hogy minden utcában legyen aszfaltút, gázvezeték, csatorna.
Számos önkormányzat a kötvénykibocsátás segítségével szeretné ledolgozni a hátrányokat, a jó gazda gondosságával a korábban felvett – ám időközben kedvezőtlen kamatozásúnak ítélt – kölcsön kiváltására fordítják, vagy az uniós forrásból megvalósuló projekt önrészére szánják. A „fideszes önkormányzatokat” hazardírozással vádoló baloldali lap elhallgatja, hogy a kötvénykibocsátás növekvő arányával megegyező értékben csökkent az önkormányzatok hitelfelvétele. Az is tény, hogy az önkormányzatok a kötvényeikért kapott pénzt nem költik el felelőtlenül, hanem állampapírokban tartják, tartós betétekben kötötték le, amelyeknek hozama magasabb, mint a kötvényeket terhelő kamat, vagyis szó sincs arról, hogy az unokákra terhelnék az adósságot. Nem az önkormányzatok felelőtlen gazdálkodása miatt került tavaly ősszel csődveszélybe az ország, hanem a felelőtlen kormányzati politika miatt.
Tény, hogy több mint háromezer önkormányzat közül mindössze kéttucatnyi került csődbe az elmúlt évek során, mindössze 28 kis hátrányos helyzetű településnél volt szükség adósságrendezési eljárásra. Az önkormányzatok összes adóssága, vagyis a felvett hitelek és a kötvénykibocsátásból eredő tartozás összege 990 milliárd forint, miközben a betétállomány 470 milliárd forintot tesz ki. Tény, hogy az államháztartás szempontjából az önkormányzati szféra ötszázmilliárdos eladósodottsága is rejt kockázatokat. De az is tény, hogy az unokáinknak nem az önkormányzati adósságot kell majd nyögniük, hanem az ország eladósítását, amiért túlnyomórészt az MSZP és jogelődje politikája a felelős. A központi költségvetés adóssága 2010 végére meghaladja a 19 500 milliárd forintot. Ennek az adósságnak csak a kamata évi 1200 milliárd forint. Ezt a terhet valóban az unokáink is nyögni fogják. Tatabánya például a hírek szerint 2,6 milliárd forintért bocsát ki kötvényeket, a befolyó összegből 1,7 milliárdot a Tatabányai Erőmű Kft. többségi részének megvásárlására szánták. A fennmaradó összegből profitorientált beruházásokat kívánnak támogatni, illetve a megyeszékhelyen élők komfortérzetét növelő feladatok megoldására fordítják. Hol itt a kockázatos hazardírozás?
Putnok a kötvénykibocsátásnak köszönhetően tudott részt venni a működési célú pályázatokon, aminek segítségével jelentős mértékben csökkent a forráshiányuk. Az átszervezésekkel, illetve a gazdálkodás területén hozott racionális döntésekkel olyan mérvű megtakarításokat értek el az év folyamán, hogy a 2008-as évet működési hitel felvétele nélkül tudták zárni. Ez lenne a hazardírozás?