Sukorói kaszinóváros: a korrupciós jéghegy csúcsa

Akik belefáradtak a baloldali kormány botrányaiba, azoknak talán már fel sem tűnt a hír, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészég vezetője a kirendelt igazságügyi ingatlanszakértő véleménye alapján bejelentette, hogy a sukorói ingatlancserével kapcsolatos szerződésben a tényleges értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepeltek a pilisi és albertirsai földterületek. Ismeretes, hogy az ominózus ingatlanbiznisz alapját az az egyezség jelentette, amelyet 2008-ban Joav Blum izraeli állampolgárságú vállalkozó kötött az akkor hatalmon lévő Gyurcsány-kormány egyes tagjaival, köztük magával a miniszterelnökkel. A mindkét fél igényeit tökéletesen kielégítő megállapodás értelmében Blum néhány Pest megyei gyümölcsöst ajánlott fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, amiért cserébe egy 70 hektáros földterületet kapott a Velencei-tó partján. Erre azért volt szüksége, hogy a későbbiekben hozzákezdhessen a King’s City névre keresztelt kaszinóváros felépítéséhez.
Az Albertirsa környékén lévő területek a szerződés szerint 787,4 millió forintot értek, ami a szerződés szerint némi ellentételezés mellett fedezte volna a sukorói ingatlan értékét. Valljuk be, ha a kormánypárti oldalon rendszeresen „populistának” és „szélsőségesnek” minősített ellenzéki sajtó nem kezd minden részletre kiterjedő oknyomozásba a gyanús földügylet kapcsán, akkor talán soha nem derül ki, hogy a magyar államnak mekkora kárt okozott a hatalmat birtoklók felelőtlensége. Az idén tavasszal kirobbant botrányt követő ügyészségi vizsgálat ugyanis egy utólagos szakértői vizsgálat eredményeként arra a megállapításra jutott, hogy a Pest megyei ingatlanok valódi értéke 193,8 millió forint, ami a szerződésben rögzített összegnek mindössze az egynegyedét jelenti. Az ügyészségi vizsgálathoz hasonlóan az Állami Számvevőszék augusztus végén nyilvánosságra került jelentése is súlyos kifogásokat fogalmazott meg, és a polgári törvénykönyvre hivatkozva egyenesen semmisnek minősítette a kontraktust.
Minden jel arra mutat, hogy a Joav Blummal üzletet kötők egy olyan luxusberuházás számára nyújtottak segítséget, amit csak törvénysértések sorával lehetett előkészíteni, és ami mellesleg a Velencei-tó környezetére súlyos veszélyeket jelentett. Ebből a balhéból már akkor sem tudnak tisztán kikerülni az érintettek, ha a felelősséget sikerülne rákenni a privatizációs szervezet valamelyik riadtan pislogó beosztottjára. Amennyiben ugyanis kiderülne, hogy a kormánytagok nem tudták, hogy miféle szerződéshez adják a nevüket, akkor az ugyanúgy dehonesztáló lenne rájuk nézve, mintha az a tény válna egyértelművé, hogy pontosan felmérték, mit indítanak útjára.
Az első variáció esetén azt a konklúziót kellene levonni, hogy a szocialista kormány tagjai naiv kiscserkészek, akiket bárki kedve szerint megvezethet. Ennek kicsi a valószínűsége, ezért egyértelműen a második verzió a helytálló. Ne feledjük, hogy a Gyurcsány vezette kabinetnek a botrányban érintett tagjai korántsem harmadosztályú lúzerek, hanem kiterjedt cégbirodalmak urai, akiknek baráti köre és rokonsága hemzseg az Apró Piroskához vagy Kabai Károlyhoz hasonló dörzsölt üzletemberektől, és akik egyikének a Hajdú-Bét körüli ténykedése mára a hazai gazdaságtörténet elrettentő példái közé emelkedett. Egy tyúkól körül ólálkodó róka ravaszsága és egy kiéhezett farkasfalka mohósága szorult beléjük. Az eltelt másfél év földrengésszerű változásai ellenére ma is ott állnak valamennyien a reflektorfényben. A Táncsics Alapítványt irányító Gyurcsány például tavaszi bukása ellenére sem vesztette el befolyását. Borítékolható, hogy az MSZP választási kampányának egyik prominenseként továbbra is ott lesz a keze nyoma a belpolitikai történéseken. Hozzá hasonlóan az élvonalban maradt Veres János is, aki négy éven át tartó pénzügyminiszterségének szomorú mérlege ellenére máig élvezi a szocialisták parlamenti frakciójának kitüntetett rokonszenvét. Ennek köszönheti például, hogy totális alkalmatlansága ellenére előkelő helyen sorakozik az európai uniós biztosi tisztségre javasolt pártkatonák között. Végül itt van a nemzeti fejlesztési minisztérium korábbi első embere, Bajnai Gordon, aki időközben kormányfő lett. Előrelépése csöppet sem akadályozta meg abban, hogy a 3500 új munkahelyre való hivatkozással a mai napig a kaszinóváros híve legyen. Eközben azonban életbe léptek önvédelmi reflexei is, vélhetően ezért kezdett hozzá a saját felelősségének elmaszatolásához. A nyár folyamán például éppen ő kérte fel Oszkó Péter pénzügyminisztert, hogy vizsgálja ki az ügyet. Az ingatlanpanama dagadása eredményeképpen immár Oszkó is megvilágosodott, mondván, hogy itt egy „aggályos ügyletről” van szó, amelynek tisztázása miatt „további jogi lépéseket kell tenni”. Ezek után természetesen mindenki kíváncsian várja, hogy a pénzügyminiszter fogadkozása levegőben lógó ígéret marad-e, vagy szakítva a szocialisták szokásos ködösítésével, valóban hozzákezd a törvénysértő szerződés felbontásához.
Nem nehéz kitalálni, hogy a kabinet miért ragaszkodott ilyen sokáig a szórakoztatónegyedhez, és próbálta visszafordíthatatlanná tenni a projektet. Amennyiben ugyanis jövőre bekövetkezik a kormányváltás, akkor alighanem hosszú évekre el lehet felejteni a szerencsejáték-iparral kapcsolatos terveket, a belőlük remélt anyagi haszonnal egyetemben. A Velencei-tó térségéből biztosan nem lesz majd Las Vegas, és Magyarország esélyei is nagymértékben csökkenni fognak „a szélhámosok és spekulánsok paradicsoma” cím elnyerésére. Ezt a fejleményt természetesen nemcsak a sukorói ügy érintettjei bánnák, hanem a kormánypárti holdudvar azon prominens személyiségei is, akik a közelmúltban hasonló botrányokba keveredtek bele. Ennek kapcsán kell megemlíteni Benedek Fülöpnek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesének, korábbi mezőgazdasági szakállamtitkárnak a nevét. Benedek egy Pákozd mellett elterülő, korábban a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő, 202 hektáros terület miatt kényszerült a Heves Megyei Bíróság elé állni. Hangfelvétel bizonyítja, hogy az agrártárca egyik vezetőjeként közbenjárt az említett ingatlant megszerző magánszemély érdekében, aki a felülről érkező nyomással engedelmességre kényszerített hivatalok aszszisztálásával tetemes haszonra tett szert, miután az államtól 90 millióért megvásárolt ingatlant 244 millióért adta tovább egy külföldi vevőnek.
Lehet találgatni, hogy milyen további fejlemények fognak bekövetkezni a sukorói, illetve a pákozdi telkek körüli üzérkedések kapcsán. A kormány számára legkedvezőtlenebb forgatókönyv bekövetkezte esetén akár az is bebizonyosodhat, hogy a Velencei-tó körül burjánzó földügyletek esetében ugyanaz a helyzet áll fenn, mint az erzsébetvárosi ingatlanpanama vagy a BKV és a MÁV súlyos százmilliókra rúgó végkielégítései kapcsán. Esetleg kiderül, hogy ami kezdetben nyilvánossága került, az nem a teljes igazság, hanem csupán a korrupciós jéghegy csúcsa.