Túlélőtúra helyett biciklisparadicsom?

Néha elbámulok késő délelőtt a pesti utcákon, a metrón, a villamosokon: hogy lehet, hogy ez a temérdek ember nincsen sem iskolában, sem munkahelyen, sem sehol? Pedig nem nyugdíjas, kisgyermekes anya vagy vállalkozó itt mindenki. Szóval elvben rengeteg ember van Magyarországon, aki reggel, délelőtt – ki tudja, miért – ráér. Ráér például tévét nézni, hogy gondolkozni is ráér-e, azt már nem tudom garantálni. Nem feltétlenül lenne tehát falra hányt borsó egy olyanféle környezet- és egészségtudatos magazinműsor, mint az m1-en hétfőn délelőtt indult ötvenperces Nappali.
A műsor alaphangulata – épp Dióssy Kati keddi műsorvezetését csíptem el – derűs, beállítottsága, témái apolitikusak, képesek arra, hogy „oldaliságtól” függetlenül közös gondolkodásra sarkallják a nézőt. Különösen a kerékpáros belváros jövőbeli víziója ragadta meg a képzeletemet. Igen, én is ilyen belvárost szeretnék, én is benne vagyok abban a fővárosi és agglomerációbeli negyven százalékban, amelyik csak arra vár, hogy biztonságosan, tisztázott feltételek között közlekedhessen kerékpáron a vasútállomástól a munkahelyéig és vissza.
Konkrétan a Koppenhágában bevált modell szerint, ahol az autósokat évről évre fokozatosan kiszorítják a belvárosból, ami azonban nem az elnéptelenedést, hanem az utca, a tér közösségivé válását idézi elő. Az embereknek kedvük lesz kiülni a térre beszélgetni, szemlélődni. A műsor biciklisblokkja az utca emberének véleményétől az élhető nagyváros többféle víziójáig terjed, egészen a Kele Sára iparművész által megtervezett 73 csomópontos Bicóhálózatig, amely háromszáz méterenként az egész városban lehetővé tenné a kerékpárbérlést. Ettől még messze vagyunk, László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke egyelőre az elavult KRESZ-ről beszél, amely a közlekedés zavaró tényezőjének tekinti a kerékpárost. Az elnök lányos zavarában védi a bukott SZDSZ mundérjának becsületét, izgalmában még azt is mondja, hogy a koppenhágaiak tulajdonképpen irigylik a mi pesti és vidéki biciklistáinkat. Szegény. Nyilván neki sem könnyű.
A Nappali szerkesztői bevallottan fontosnak tartják, hogy minden adásban szerepeljen vidéki helyszín is. Nekem hirtelen Kecskemét jutott eszembe, ahol nem kell külön paragrafus ahhoz, hogy autósok, biciklisták és gyalogosok megférjenek egymással, mert a város ritmusa nyugodt, az emberek figyelnek egymásra, az utcai padokon nem a hajléktalanok húzzák meg magukat, hanem a helyiek üldögélnek. De persze a biciklis blokk már így is hosszú volt, inkább szolnoki anyag került be az átmeneti otthonokról, biztosan megérdemelten, de sokkal kevesebb invencióval bemutatva, mint a kerekezős téma.
Talán még a kultúra a mostohagyermeke a műsornak. Az Adaggio új lemezét kutyafuttatós blokkal adagolják be a nézőnek, ahelyett, hogy feltalálnák a kulturális kérdéseket. Vagy ha tényleg olyan fontos a környezet és az egészség, miért nem a bevallottan gyógyító célú művészettel foglalkoznak (Szvorák Kati, Lovász Irén, Kanalas Éva).
(Nappali, m1, szeptember 22.)