Védőbeszéd

Különös kötet a Huszár Tibor által jegyzett Bibó estéje. Éppen azt a két – nem közölhetetlenül hosszú – művet nem ismerhetjük meg belőle, amelyről a könyv elvileg szól. Bármilyen érdekesek is az akadémikus írásai Bibó István két leveléről, mégsem pótolhatják azt a szellemi élményt, hogy eredetiben olvassuk a XX. század egyik legnagyobb magyar filozófusának gondolatait. Főként akkor nehezen pótolható ez a két dolgozat, ha olyan sokat vitatott, ám jogos érdeklődésre számot tartó témákról szólnak, mint a magyar népi mozgalom, illetve a Horthy-rendszer és a Rákosi-féle szovjet diktatúra. Minden bántó szándék nélkül: óhatatlanul a régi tudományos szocializmus eljárása villanhat eszünkbe, amikor Friedrich Engels Anti-Dühring című munkájában csupán az sikkadt el, mit is írt az a bizonyos Dühring.
Félreértések elkerülése végett nincsen szó arról, hogy Huszár Tibor kedvezőtlen szövegkörnyezetbe helyezné az általa igen tisztelt Bibó Istvánt. Csakhogy hitelesebb lenne, ha a magyar történelem egyik leggerincesebb politikusának, gondolkodójának véleménye a két világháború Magyarországáról, a népi írókról nem kiragadott idézetekből, hanem csorbítatlan teljességben tárulhatna elénk. Így viszont inkább azt tudhatjuk meg, miként vélekedik a szociológus szerző Bibó Borbándi Gyulához írott hosszú válaszleveléről, amelyben a nyugaton élő író kötetéről, a New Yorkban 1976-ban Püski Sándor által német nyelven kiadott A magyar népi mozgalom című művéről fejti ki gondolatait az ötvenhat után bebörtönzött, majd teljes elszigeteltségben tartott filozófus.
Nem sokkal egyszerűbb körvonalazni a Bibó estéje másik tanulmányának tartalmát, amelyben a professzor Bibó Arany Bálinthoz írott, az 1947-es Magyar Közösség pere másik elítéltjének, a kivégzett fővádlott Donáth Györgynek ötórás védőbeszédét értékelő válaszleveléről fejti ki álláspontját. Elég kacifántos, ugye? A tudós szerző azzal indokolja a Bibó által Borbándinak írottak elhagyását, mert „ezek teljes körű közreadása messze meghaladja lehetőségeinket”, míg az Arany Bálintnak küldött válasznál még ennyi magyarázatot sem kapunk. Mindez akár ésszerű is lehetne, csakhogy Donáth Györgynek az utolsó szó jogán előadott védőbeszédére és 1939 és 1943 közötti parlamenti felszólalásaira jutott hely, mintegy kétszáz könyvoldal terjedelemben. Lehetne mondani az iméntiekre, hogy pusztán formai kérdéseket érintenek, nem pedig a kötet tartalmi elemeit. Csak hát nehezen tudunk szabadulni attól az érzéstől, hogy Bibó baloldalra terelése újabb kísérletének lehetünk a tanúi, s ehhez kellenek a bonyolult, nem egykönnyen követhető manőverek. A népi írókat Bibó inkább baloldali indíttatásúnak tartja, Donáth politikai hitvallásáról pedig – a koncepciós elítélése, kivégzése feletti felháborodás és kiállása miatti tisztelete ellenére – negatív a véleménye. Mégsem látunk magunk előtt más Bibó Istvánt, mint eddig. Akinek a kritikája a mának is szól: „a jobboldal mindig hajlott arra, hogy az emberi szenvedés bizonyos mennyiségébe belenyugodjon”. A nagy gondolkodó maga is elcsodálkozna, milyen találóan, jövőbe látóan jellemezte – a XXI. század magyar neoliberális utódbaloldalát.
(Huszár Tibor: Bibó estéje. Corvina Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 2690 forint)