A színen valószínűtlenül hatalmas karfiol burjánzik, ami kis fantáziával lehetne akár egy felnagyított agy vagy – horribile dictu – egy génkezelt földgömb ábrája is. Odabenn pedig dolgozik a helyi agytröszt, Chicago zöldségkereskedelmének irányító gárdája. Felettük szerzi meg ígérgetéssel, fenyegetéssel, gyilkosságokkal, vaskos demagógiával, növényen élősködő kártevőként a hatalmat a maffiafőnökké kupálódott Arturo Ui. A parabola feltehetően a szerző szándéka szerint is kissé didaktikus: a weimari Németország bukásáról, a náci totális rendszer kialakulásáról szól nyilvánvalóan, Brecht nézeteinek megfelelően a marxista fundamentumot használva kiindulópontnak. A szereplők is egy az egyben megfeleltethetők: az öreg Dogsborough (Csuja Imre) a szenilis Hindenburg elnök, az ostoba erőfitogtató Ernesto Roma (Ötvös András a Koma Társulatból) az SA-vezér Ernst Röhm, Arturo Ui meg természetesen Hitler. Őt Kerekes Éva játssza, messze a legjobb színészi alakítást nyújtva. Finom, szinte törékeny Arturo Uit láthatunk, aki kecses nőiességének eszköztárát bevetve mutatja azt az éles kontrasztot, amely a békésen, szinte gügyögve-becézve ejtett szavak bűvereje és a pőre hatalomszerzés gyilkos mechanizmusa között feszül. A többiek ellen sem lehet semmiféle kifogásunk. Leginkább a sündisznót utánzó fehér hajzatával Csuja Imre jeleníti meg jól a tehetetlen, régimódi gazembert.
Ha az eredeti brechti parabolából, a nácik hatalomra jutásából indulunk ki, nem jutunk túl meszszire. A hitleri párhuzamot háttérbe szorítva, de nem feledve azonban riasztó analógiára lelhetünk, ha a saját portánk körül vizsgálódunk: Magyarország weimarizálódásának, a hazai demokrácia válságának kontúrjai rajzolódnak ki. Nem feladatunk most azokat kutatnunk, akik fő felelősei elsősorban az utóbbi években bekövetkezett gyors hanyatlásnak, amelyre a darab tulajdonképpen primer jelentésrétegében is felhívja a figyelmet.
Ennek a dekadenciának a másik okára, a globalizációval együtt jelentkező szemérmetlen vadkapitalizmus letaglózó hatására is ugyanilyen éles utalást figyelhet meg a néző. Az avítt ideológiai köntöst figyelmen kívül hagyva, József Attila mozgalmi verseiben lelhetünk hasonlóan időszerű gondolatokra. „Termelő zabálás, – kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el.” Ez a bűz a színpadon a karfiol bűze, szimbolikusan a „tőkés birodalmaké”, akik „lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, s mint fészket ütik le a kis falut”. A globalizáció, s a hazai rossz viszonyok szellemesen elegáns kritikája kerekedhetne ki az előadásból, de sajnos az előtérbe türemkedő, lázadó, ám avatagnak ható marxista ideológiából táplálkozó indulat, amelyet nem tompítottak az adaptációban, értetlenkedést vált ki. Ez pedig visszahat az előadás atmoszférájára is.
(Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése. Örkény István Színház. Rendező: Zsótér Sándor.)
origo.hu
Miniszterelnöki biztos a PDSZ-ről: már holnap megnyitnák az óvodák és iskolák kapuit a drag queen-eknek
