1921-ben Sopron a „leghűségesebb város” nevet kapta, miután a település lakói népszavazáson úgy döntöttek, Magyarország részei kívánnak maradni. Több mint 280 évvel korábban, 1640-ben Ceuta lakói is hasonló döntést hoztak: amikor Portugália elszakadt a Spanyol Királyságtól, a város nem csatlakozott az új portugál uralkodóhoz, hanem hűséges maradt IV. Fülöp spanyol királyhoz.
E két esemény földrajzilag és történelmileg távol áll egymástól, de egy közös nevezőjük van: a közösségi akaratból fakadó lojalitás.
Ceuta döntése a Habsburg-korona mellett
Ceuta 1415-ben került portugál kézre I. János uralkodása idején. A város katonai előőrs volt, célja a kasztíliai terjeszkedés megfékezése és az afrikai kereskedelem megalapozása volt.
Az évszázadok során azonban a város egyre inkább a Spanyol Királysághoz kapcsolódott – társadalmilag, kulturálisan és gazdaságilag is.
1640-ben, amikor Portugália a Habsburgoktól való elszakadását követelte és IV. Jánost kiáltotta ki királynak, Ceuta választás elé került. Francisco de Almeida kormányzó ugyan ideiglenesen kivárt, de a lakosság gyorsan állást foglalt: IV. Fülöpöt tartották törvényes uralkodónak.
Antonio José Rodríguez történész (Erasmo, 2015) szerint a döntést nemcsak érzelmi, hanem gyakorlati szempontok is vezették: a város lakosságának nagy része a spanyol királyi kincstárból kapott jövedelmet, a kereskedelmi kapcsolatok pedig főként Andalúzia felé irányultak.
A közösségi akarat történelmi ereje
Ahogy Sopronban 1921-ben a népszavazás a helyi identitás és gazdasági kapcsolatok alapján formálódott, úgy Ceutában is a valós napi érdekek és a múltbeli tapasztalatok alakították a döntést. A spanyol korona által biztosított katonai védelem és gazdasági stabilitás meggyőzőbbnek bizonyult, mint a portugál udvar ígéretei.
Josefina Castilla történész tanulmányában („Algunas consideraciones sobre la lealtad de Ceuta a la Corona Hispánica en 1640”, UNED, 1991) rámutat, hogy Ceuta már a XVI. századtól kezdve integrálódott a kasztíliai világrendbe. A „spanyolosodás” nem erőszakos beolvasztás volt, hanem fokozatos alkalmazkodás, amelyben a város lakói is aktívan részt vettek.
A „leghűségesebb” városok
Ceuta hűségét 1641-ben hivatalosan is elismerték: a spanyol korona a várost „nagyon nemes és nagyon hűséges” címmel tüntette ki.
Sopron hasonló megtiszteltetésben részesült 1922-ben, amikor a magyar kormány „Civitas fidelissima”, azaz „a leghűségesebb város” címet adományozta neki.
Mindkét esetben egy város lakói döntöttek sorsukról – nem külső nyomás, hanem belső meggyőződés alapján.
Ez a fajta történelmi tudatosság és önazonosság ritka és értékes. Ceuta és Sopron két eltérő történelmi pillanatban, különböző körülmények között, de hasonló logika mentén döntött a lojalitás mellett. Mindkét város története azt példázza, hogy a hűség nem csupán történelmi narratíva, hanem konkrét emberi döntések sorozata – ahol az identitás, a túlélés és a jövő reménye találkozik.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.
