Neoliberális feketelista

Mélységesen hisznek abban, hogy mi a népek közt a legtehetségtelenebbek vagyunk, s a ranglista alján a természetes helyünk. Úgy gondolják, boldogulásunk kizárólag a nagy nemzetközi monopóliumokhoz fűződő kapcsolatokon múlik. Aki nem ezt a vonalat viszi, annak kiátkozás, kirekesztés az osztályrésze

Mit nekünk gazdasági válság és rohamosan növekvő, tíz százalék fölé kúszó munkanélküliség, amikor olyan nagy horderejű skandalumok izgatják a magyar kormánypártokat, mint hogy fel lehet-e mutatni egy szelet csokit az ülésteremben. A gördülő édességbotránynak újabb fejleményei vannak, amelyek ismét össze is kovácsolhatják a kormányzásképtelenségben megroggyant és tisztességtelenségben megőszült neoliberális erőket. A legújabb történések egyenesen szenzációt sejtetők: az SZDSZ a házbizottsághoz fordult, mondaná ki a grémium, hogy termékmintákat fő- és jószágvesztés terhe mellett lehet csak mutogatni. Jelentjük: döntés mégsem született, nem foglaltak állást a képviselők. Katona Béla házelnök azonban nem hagyja annyiban az országrengető problémát, és az ügyrendi bizottság állásfoglalását kéri.
Mint ismeretes, Pelczné Gáll Ildikó arra ragadtatta magát a parlamentben, hogy szót emeljen a honi újítások mellett. A napelemes tetőcserepet és a magyar csokoládét ajánlotta a T. Ház figyelmébe, mint támogatandó hungaricumokat. A baloldalon felháborodott nyerítéssel reagáltak a termékeknek még az emlegetésére is. Főként az SZDSZ húzta fel magát, Eörsi Mátyás, valamint Kóka János székébe szorult frakcióvezető szóvá is tette a példátlan botrányt. Szinte vonyítottak, mert szerintük a fideszes képviselőnő a csoki és egy prospektus felmutatásával tiltott ösvényekre tévedt.
Azóta sem próbálták tisztázni, hogy ők nem holmi üzleti rasszista indíttatásból, a magyar nevezet hallatán vedlettek vissza a kórusban csúfolódó óvodások szellemi szintjére. Olybá kell vennünk tehát: nekik ez a gazdasági ars poeticájuk. Hogy ami magyar, eleve versenyképtelen gagyi, nem szabad érte szót emelni. Vagy ha valaki mégis megteszi, az hivatalból üldözendő, a szájtépés minden módozatát csatarendbe állítva. Nem az volt tehát a casus belli, hogy a parlamenti alelnöknő merészelt bemutatni egy szem csokoládét. Gondoljunk csak bele, elképzelhető lenne-e, ha a brit parlamentben megtámadnák azt a képviselőt, aki az angol tea mellett emel szót? Vagy ha a franciákkal azt közölnék, holnaptól tilos a bordeaux-i vörösbor vagy a híres sajtok érdekében megszólalni a törvényhozásban? Pedig a balliberális oldalon ezt találnák természetesnek, napnál világosabb. Ha rajtuk múlna, az Európai Unióban megtiltanák az olaszoknak, hogy büszkék legyenek a tésztaféleségeikre, az osztrákok pedig elfelejthetnék a friss alpesi legelőket, a tejcsokoládét. Ha sokat ugrálnának, még a jódlizást is szankcionálnák, mint nacionalista elhajlást. Soroljuk még? Felesleges, mindenki láthatja: ép elmével nehéz követni a hazai álliberális hatalmi baloldal buggyant logikátlanságát.
Közbevethetik: Kóka Jánosék főként a termékbemutatót nehezményezték. De hát az Isten szerelmére, hol lehessen legálisan a magyar iparért lobbizni, ha nem az ország házában? Inkább az a furcsa, abnormális, hogy valakinek külön, napirend előtt kell felszólalnia a kérdésben. Mert az lenne a természetes, hogy a törvényhozás ideje nagy részét ennek a közös ügynek, sorskérdésnek szentelné. Akár egy vitanap részében. Amúgy mit szólnának a baloldalon, ha maoista mintára előre kiosztott formaruhában ülhetnének csak a padsorokban? Sőt, pucéran, nehogy reklámozzanak valami terméket. Azzal az öltözettel ugyanis, amit viselnek, óhatatlanul a gyártókat is propagálják. S akkor még nem is ejtettünk szót az általuk hordott szemüvegekről, a képviselők maguk elé kirakott laptopjairól, szabálytalanul, pittyre-pottyra előkapott mobiltelefonjairól. Ezeknek a márkái mind felismerhetők, főként a szakmabeliek számára.
Meg aztán ki is kifogásolja a magyar termékek propagálását? Az a milliárdos, aki a külföldi cégek neveit szinte kötőszónak használja a felszólalásaiban. Onnan lehet következtetni a balliberális dörgölőzés irányairól, hogy a Kárpátok nyeszlett pumája mintegy véletlenül milyen nagyvállalatokat emleget. A Google trendi vonal, a volt gazdasági miniszter citálja is bezzegpéldaként. Nem tudunk róla, hogy bárki is ledorongolta volna ezért. A legteljesebb nyugalommal dicsérhette a Microsoftot is. Képtelenség számba venni, mennyi multicéget magasztalt a kisebbik neoliberális párt kirobbanthatatlan frakcióvezetője. Elég legyen itt egy hevenyészett tallózás – messze a teljesség igénye nélkül: IBM, Epson, Michelin, Ibiden, Bosch, Denzo, Electrolux, Asahi. Hely- és időszűke miatt eltekintenénk a lajstrom további bővítésétől, ki-ki maga is megteheti az Országgyűlés honlapjáról. Már ha bevett egy kis idegnyugtatót, aminek a márkáját sajnos nem írhatjuk le, már ha az ő logikájukat követjük. Ténylegesen állandó virtuális termékbemutatót tartanak a kormánypárti képviselők – materiális, kézzel fogható corpus delicti nélkül is. Mert el ne feledjük hangsúlyozni: most csak Kókát állítottuk pellengérre, ám említhettünk volna másokat, akik az Auchan, a Tesco, a Cora, a McDonald’s vagy éppen a Coca Cola népszerűsítésének édes terhét vették a vállukra. De az igazi főlobbista maga a vészkormányfő. Bajnai Gordon azzal érvelt a kétes kaszinóbiznisz kapcsán, kötelessége a nagyberuházások támogatása. Hiányolhatnánk az „is” szócskát, de minek adjuk a naivat? A pártállami tervgazdaságban érezhetjük magunkat, ahol csak az állami mamutcégeket vették emberszámba – a kisvállalkozásokkal, maszekokkal a gazdasági rendőrség foglalkozott.
És ezeknek az embereknek nem pereg le az arcukról a hámréteg, amikor kifogásolják, hogy egy képviselőtársuk a patinás szerencsi csokoládét veszi védelmébe. Mi ebből a tanulság? Ha belegondolunk abba, hogy külföldön mennyire ragaszkodnak a magyar termékekhez, például a pirospaprikához, a szalámihoz, a tokaji borhoz vagy éppen a Rubik-kockához, kézenfekvő a válasz. Az olaszok, németek, angolok és a többi náció jobban szereti és támogatja a magyar árukat, mint egyes itthoni politikai erők. Bizonyos értelemben tehát jobb magyarok, mint akik még az Országgyűlésből is száműznék a honi érdekekről való gondoskodást. Tudják, hogy a magyar szürke marha már az olaszoké, mert levédették, mint európai értéket? Ha már a magyarok olyan marhák, hogy nem tartják értéknek. És az milyen fényt vet az államra, hogy a kürtős kalácsra szégyenszemre a szlovákok tetették rá az EU védjegyét?
Ebből persze más szomorú következtetések is önként adják magukat. Jelesül az, hogy az SZDSZ és a baloldal nemcsak a magyart, hanem az európai kultúrát sem tartja sokra. Nem becsülik semmire a hungaricumok mellett az italikumokat és a germanikumokat, az anglikumokat sem. Az ilyen önleleplezően habzó szájú kirohanásokkal szívességet tesznek, mert lehetővé válik szellemi-erkölcsi átvilágításuk. Végeredményben egyre kevésbé kendőzik, hogy előttük a mozgalmi szózat nem vált üres szlogenné. Számukra évtizedek óta változatlanul akkor jönne el a Kánaán, ha nemzetközivé-hé-hé-hé lenne az egész világ. Mélységesen hisznek abban, hogy mi a népek közt a legtehetségtelenebbek vagyunk, s a ranglista alján a természetes helyünk. Úgy gondolják, boldogulásunk kizárólag a nagy nemzetközi monopóliumokhoz fűződő kapcsolatokon múlik. Aki nem ezt a vonalat viszi, annak kiátkozás, kirekesztés az osztályrésze, amint a parlamenti történések szemléltetik. Ezzel viszont magukat zárják ki az európai fejlődésből, mivel a modern világban a nemzeti sajátosságok, értékek reneszánsza várható a jövőben. Amiből persze az ideológiai csőlátásban szenvedők erőszakos hazai hatalma alatt még semmit sem fogunk érzékelni. Az SZDSZ viszont legalább megtudhatja, miért közelít a nulla támogatottsághoz, a visszagyurcsányosodó MSZP pedig azt, mitől szagolja alulról a tízszázalékos népszerűségi vonalat.