Mennyire kesergett azon, hogy nem kapta meg az átmeneti vész- és válságkormánytól az új kitüntetést?
– Megmondom őszintén, nem okozott számomra még csak rossz pillanatokat sem, hogy nem kerültem szóba. Az ellenkezője lepett volna meg. Úgy gondolom, elég sokan kimaradtak rajtam kívül is azok közül, akik aktív szerepet játszottak a húsz évvel ezelőtti rendszerváltó eseményekben, majd a köztársaság október 23-i kikiáltásában. Kaptam ugyan meghívót az állami ünnepségre, ám inkább nem mentem el. Emlékszem arra, milyen felemelő volt a húsz évvel ezelőtti tiszta arcú tömeg a kordonok nélküli Kossuth téren. Most ugyanaz a tér kihalt, mert lezárják.
– Igaz is, önnek „csak” annyi szerepe volt, hogy a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokat megnyitotta, majd ideiglenes köztársasági elnökként kikiáltotta az új államformát, amivel a sarkalatos törvények elfogadásával együtt lezárult a pártállami időszak. Ön azonban valamivel kihúzta a gyufát a balliberális oldalnál, még a neve emlegetésére is sikoltoznak.
– Feltehetőleg azzal, hogy nem azt az utat követtük Pozsgay Imrével és másokkal, ami az előzetes forgatókönyveikben le volt fektetve. Magyarán: nem soroltunk be a neoliberális oldal kiszolgálói közé, s ezt nemigen tudják megbocsátani. Én azonban azt mondom, legyen ez az ő gondjuk. Másrészt nem hiszem, hogy értelme lenne egy olyan kitüntetésnek, amelyet egy saját bevallása szerint is átmeneti kabinet alapít. Nem is értem, miért nem pártkitüntetésként adományozták, hiszen a jellege, a díjazotti kör és a körülmények erre utalnak.
– Milyen érzés látni, hogy húsz évvel a köztársaság kikiáltása után hová jutott az ország?
– Nem mondok újat azzal, hogy nagyon szomorúvá tesz, ahová ezt a sokkal jobb sorsra érdemes országot juttatták azok az erők, amelyek már a rendszerváltás előtt is rossz irányba akarták befolyásolni az eseményeket. Vannak azonban jó, reményteli dolgok, eredmények, amik az emberek hallatlan erőfeszítéseinek köszönhetők. Ezek viszont mind a hatalom ellenére, nem pedig segítségével jöttek létre. Ezért nem értek egyet azokkal a politológusokkal még a jobboldalon sem, akik már előre vészmadárkodnak, s apokaliptikus rémlátomásokkal riogatnak. Iszonyú rombolást, szinte csatatérré változtatott országot hagynak az új kormányra, ám inkább Széchenyivel, Illyéssel értek egyet, akik szerint a mi népünk nagy erénye, hogy mégoly nehéz helyzetekből is kivágta magát, talpra állt, és megállta a helyét a népek nagy családjában.
– Önről köztudomású – és ezt még ellenségei sem vonják kétségbe –, hogy szót emelt a határon túli magyarok érdekében már a pártállami időkben. Miként vélekedik a szlovák koalíció támadásainak magyar kormányzati kezeléséről?
– Nem lehet mindig csak hátrálni és meghunyászkodni, mert annak a nemzetközi diplomáciában sincsen hozadéka. Egy kormánynak a külpolitikája akkor lehet sikeres, ha mögötte nemzeti egység áll. Az MSZP-kormány azonban belpolitikai, gazdasági téren is sikertelen politikát folytat és ez eleve csökkenti a nemzetközi súlyát is. Egyértelműen hiba volt a Ficóval való találkozót erőltetni. S még súlyosabb hiba: ezzel azt a látszatot keltették, hogy meg tudtak állapodni a szlovákokkal.
– Jobboldali, Kádár-nosztalgiával nemigen vádolható körök is úgy vélekednek, hogy ilyen megalázásokat még a volt pártfőtitkár alatt sem lehetett volna velünk szemben megengedni.
– Való igaz, amikor Kádár találkozott 1977-ben Ceausescuval, rögtön látta, hogy ezzel az emberrel nem lehet és nem szabad tárgyalni. Amíg hivatalban volt, nem is találkozott vele kétoldalú alapon többet. Az más kérdés, hogy keveset tett az erdélyi magyarság érdekében. Aztán 1988-ban Grósz Károly Aradon tárgyalt a román diktátorral és nem ment semmire. Hiába segítettük különböző háttéranyagokkal, nem készült fel. Hasonlóan kudarcot szenvedett most Bajnai Szécsényben, és ennek okai szintén a tudatlanság merészségében keresendők. A szocialista kormányfő ezzel ártott a magyar érdekeknek. Holott a megbélyegző Benes-dekrétumokkal szembeni fellépéshez óriási szükségünk van arra, hogy a nemzetközi fórumokon, az Európai Unióban meg tudjuk értetni a szlovák álláspont védhetetlenségét.
– Az ember azt hinné, magától értetődő: a németekkel vagyunk egy platformon a Benes-dekrétumok kárvallottjaiként. Márpedig együtt többet érhetnénk el az EU-ban.
– Ez így van, bár a potsdami szerződés e tekintetben Németországra vonatkozik, Magyarországra viszont nem. A németekkel, osztrákokkal összefogva talán sikerül megértetni a nagyhatalmi érdekeket előnyben részesítő unióval, miért elképesztő a XXI. században életben tartani kollektív bűnösségen alapuló jogszabályokat. A Nyugat feltehetőleg nincs is tisztában a benesi dekrétumok pontos jelentésével. Ez most ismételten bebizonyosodott. A magyar vétó pedig elmaradt.
– Önnek nemrég jelent meg Köztársaság született „harangszavú délben” című könyve, amelyben hitet tesz a nemzet jövője, az alkotmány és a sarkalatos törvények mellett. Időszerűek ezek a gondolatok most, amikor az embereknek már a puszta létfenntartás a tét, s az állami eredményességet is abban méri a kormány, hogy sikerül-e elkerülni az államcsődöt?
– Annál inkább felértékelődnek az alkotmányos alapértékek, jogállami célkitűzések. A mai gondjaink ugyanis éppen abból származnak, hogy a neoliberális álbaloldali kormány nem hajlandó betartani a hatályos törvényeket és az alkotmányt.
– Pedig az 1989-es, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon elfogadott alkotmány megkapja az a vádat, hogy eljárt felette az idő, és sztálinista. Holott csak a jogalkotási törvény miatt, formai okokból hagyták benne az 1949-es évszámot.
– Kétségtelenül több elemet meg kell változtatni az alaptörvényben, de ez az ideiglenes jelleg az előszövegben, a preambulumban is szerepel. Kiállta azonban az idő és gyakorlat próbáját, amire az alkotói büszkék lehetnek. Egyet nem vehettünk tekintetbe: hogy éppen a kormány lépi át a törvényeket, amelynek a jogszabályok betartatása lenne az alkotmányos kötelessége. Nem az alkotmánnyal és a törvényekkel van tehát elsősorban baj, hanem a működtetőivel, akik nem demokraták.
– Ha már szóba hozta a működtetőket, ön szerint lehet-e még az MSZP-ből baloldali párt vagy ezt a hajót már végképp meglékelték a jelenlegi vezetői?
– A Magyar Szocialista Párt neoliberális párttá vált, amelynek köze sincsen a történeti szociáldemokrata értékrendhez. Éppen ez a hazugság, tudathasadt állapot okozza, hogy képtelen a megújulásra és a sikeres kormányzásra. A multinacionális érdekcsoportok kijárópártjává vált. Lényegében nincsen különbség az MSZP és az SZDSZ között. Hol lelhető fel a szociáldemokrácia hármas értékrendje, a szabadság, igazságosság és szolidaritás? Sehol, és ezt ők is tudják legbelül.
– A szocialisták a szélsőségek, az ellenzék ármányának tulajdonítják a sikertelenségüket. És arra veszik az irányt, hogy a Fidesz kétharmada maga lenne a demokrácia vége.
– Nyolc évük volt, de semmit sem valósítottak meg az ígéreteikből. Nemzeti rendszerváltásra van szükség, hogy ki tudjunk emelkedni a mélyből, és fejlődési pályára állhassunk. Ehhez, az alkotmány, a sarkalatos törvények és a médiatörvény megújításához kétharmados többség lenne az ideális.
– Az MSZP megújulásához mit szól? Több új fiatal politikus tűnt fel, akikhez nagy reményeket fűz a párt, sokan viszont az ötvenes évek reinkarnációját látják bennük.
– Törtető törpe bolsevikok, akik nem jelentenek jövőbeni kiutat az igazi baloldal számára. Nem is említeném őket név szerint. Mintha visszaforgott volna velük az idő ötven évet. Ha az MSZP-ben bennük bíznak, középpártból belőlük is törpe párt lesz, mint az SZDSZ-ből.
origo.hu
Németh Balázs megsemmisítette a kutyapárti humoristát
