Odarohan a négy gyermek a vitrinhez, tágra nyílt szemmel nézik a hatalmas bonbon- és trüffelkínálatot. Kandírozott meggyes, mogyorókrémes, marcipános, hársmézes, aszalt szilvás törkölyben áztatott, mentás, tengeri sós, kecskesajtos, paradicsomos, úzós bonbonok sorakoznak a polcon.
– Mindenki választhat egyféle csokoládét, de szálljatok magatokba, hogy milyen helyre hoztalak benneteket egy ilyen nap után! – mondja az anyjuk. Az „ilyen” szónak nyomatékot ad, elképzelni sem tudom, milyen fárasztó napjuk lehetett, mit művelhettek ezek a lurkók.
– Kedvcsinálónak ajánlanám a csokoládékrémmel és kakaóbabtörekkel töltött narancsos, mandulás, rózsaborsos s a kézzel készített táblás csokoládékat. Természetesen vannak ültetvény- és évjáratszelektált termékeink is – magyarázza szakértelemmel a pult mögött álló férfi.
Szilágyi Antal vállalkozó egykori szatócsbolt helyén, Budapest XII. kerületében, a Kiss János altábornagy utcában nyitotta meg csokoládézóját. Hangsúlyozzuk, nem édességboltot, hanem nálunk még szinte ismeretlen, XIX. század végi hangulatot árasztó csokizót belga, svájci vagy német mintára. Korábban autóértékesítésben dolgozott, csokoládés története egy áprilisi ebédnél kezdődött.
A most harmincnyolc éves férfi műszerésznek tanult, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi gazdasági mérnök karán, pénzügyi szakon végzett. A Ramovillnál kezdte, majd egy autóforgalmazó részvénytársaság kereskedelmi igazgatója, később egy évente ezer autót értékesítő társaság ügyvezetője lett. A saját vállalkozás harmadik évében, az idén márciusban utolérte őket a pénzügyi válság, a bankok nem voltak hajlandók finanszírozni az amúgy nyereséges vállalkozást. A korábban megtermelt nyereségből s magánvagyonából fedezte a ráfizetést, a százhúszmilliós autókészletet áron alul eladták. Dönteni kellett, mibe fognak.
Szilágyi Antal felemeli az üzlet gumiszőnyegét, alatta a padlóba gravírozva olvasható egy cég neve.
– Ebédnél szóba került ez a barátaink tulajdonában lévő, kihasználatlan üzlethelyiség. Aztán ötletelni kezdtünk. Végül a baráti pár hölgy tagja, aki eredetileg tanár, felkiáltott: legyen a két család közös vállalkozásaként csokoládézó! Budaörsről autóval hazamentünk Biatorbágyra, én még aznap éjszaka kivettem a videotékából a Csokoládé című filmet. A feleségem már régen elmorzsolta rajta a könnyeit, de rám is hatással volt – foglalja össze a különös ihletést a férfi.
A film arról szól, hogy egy titokzatos csokoládébolt megnyitása valóságos háborút robbant ki a francia kisvárosban, Lansquenet-ben. Itt ugyanis úgy tűnik, mintha száz éve semmi sem változott volna. Az üdítő fuvallatot Vianne Rocher (Juliette Binoche) érkezése hozza meg: a lányával céltalanul utazgató asszony csokoládéboltot nyit, amely ínyencségeivel felszabadítja a helybeliek rejtett vágyait.
Szilágyiék a baráti párral végigjárták a hazai csokoládézókat, s megállapították, a komolyakat egy kézen meg lehet számolni. Aztán Ausztriát térképezték fel: bonbonokat, csokoládékat vettek, majd elektronikus levelet írtak a gyártóknak, azt tudakolván, hogyan tudnának együttműködni. „Önök még Kelet-Európának számítanak, utaljanak előre, s legalább 1500–2000 euró értékben vásároljanak!” – kapták meg a kijózanító választ, viszont akadtak olyan társaságok is, amelyek jól fogadták a megkeresést. Ettől fogva Szilágyi Antal napi tizenkét órában a csokoládéval foglalkozott. Könyvtárakban okosította magát, s eltökélte: minőségi csokoládézót kell létrehoznia, és lesz a kínálatára kereslet is.
A csokoládé világához illik a kávé, ezért presszókávét is készítenek itt. Ám ez sem ment egyszerűen. A megfelelő fajta kávé kiválasztásakor felkeresték a képviseleteket, de sehol sem akarták megérteni a koncepciójukat. „Ennyiért adjuk, megkapják a gépet, s ennyi a nyereségük” – hallották mindenhol a lényegre törő mondatot. Nem értették meg, hogy őket nem az érdekli, mekkora a nyereség, hanem az, melyik a legfinomabb kávé. Kétségtelen, nem mindegy, hogy egy csésze kávé beszerzési költsége száz vagy száznyolcvan forint, de csak kitűnő minőségű kávéval számíthatnak sikerre.
– Mi háromszázhatvan forintért adunk egy presszókávét, ami cseppet sem nevezhető olcsónak, de ha innen valaki elmegy, fél óra múlva is érzi az ízét – szögezi le a férfi.
Szilágyi Antal rugós tömörítőt használ, ha másnap a felesége készíti az italt, akkor is ugyanolyan erővel legyen a kávékarba tömörítve az alapanyag. Elvégezte a baristatanfolyamot is, olyan tudást szerzett, mint a sommelier a borok világában.
– Csokoládékoktéljainkhoz jó minőségű magyar termékeket kerestünk – folytatja –, így jutottunk egy Beregben élő szociológus házaspárhoz, amely az európai uniós szabályozást messze lekörözve öt kiló szilvából készít egy kiló lekvárt. Olyan sűrű, mint a fekete kaviár. Rumos-fűszeres meggylekvár jó fehér kenyérrel. Isteni!
A csokissimóban a „boldog békeidők” hangulatát szeretnék megteremteni. A legjobb külföldi termékek mellett bemutatják a magyar manufakturális csokoládégyártás remekeit is. Öt magyar manufaktúra bonbonkínálatát árusítják. Véleményük szerint a belga és holland prémiumcsokoládékkal dolgozó magyar mesterek tökéletes harmóniát tudtak találni a magyar töltelék-alapanyagokkal.
– Nagyon érdekes világ ez. Olyan kézműves csokoládékészítőket ismertem meg, akik értelmiségi szakmával, hivatással rendelkeznek, de a gazdasági kényszer vagy a lelki tényezők miatt váltottak – mondja Szilágyi Antal.
Aztán újabb család érkezik. Áhítattal szippantanak a levegőbe, gyönyörködnek a választékban. Trüffel étcsokigolyó, kesernyésebb ízű párizsi krémmel töltve, kakaóba hengergetve – olvassák hangosan az egyik feliratot.
A nagymarosi Flamich Gábor és Konkoly Rita kézműves csokoládéi F. G. kézműves csokoládé néven ismertek. Az asszony családorvos volt Vácon, de a Dunakanyarban egy praxis 14–15 millió forint, s ezzel csak azt a jogot vette volna meg, hogy a rendelőbe beülhessen. Csupán a kártyakört kapta volna meg, mely alapján finanszírozza munkáját az egészségbiztosító.
– Ráadásul az orvosi szabadság már a múlté, a betegekre az adminisztráció miatt nem jut idő, kilóra akarják megvenni őket a gyógyszercégek – vázolja fel döntésének előzményeit az asszony. Aztán autó fékez a ház előtt. Megjön a férje. Vékony, magas, halk szavú. Nem is tőle tudom, hogy szabad idejében tájfotókat készít, a helyi képzőművészeti egyesület vezetője.
– Ott egy kis borsóleves, egyél, mert szürke vagy! – parancsol rá a felesége.
Cirkusz volt. Kölcsönadták a csokoládétartó vitrinjeiket, de nem kapták vissza. Négyfős „fizikai kísérettel” kellett most a drága kellékekért menni, így már örülhetnek az utánfutóra rakott tulajdonuknak.
Flamich Gábor felmenőjének, Galli nagypapának volt itt a főtéren cukrászdája. Erről a régi iratok tanúskodnak a falon. Egy életrajzi lexikonból vett másolat is olvasható. „Galli János cukrászmester. Középiskola után Szekszárdon tanulta a szakmát, 1921-ben felszabadult. Belgrádban, Zágrábban, a dalmát tengerparti fürdőhelyeken, 1927–31-ig pedig Budapesten, a Hauer cukrászüzemben működött, s 1932-ben Nagymaroson önállósította magát. A háború alatt üzlete és műhelye súlyosan megsérült, anyagát, felszerelését elvették.” A Baross Szövetség tagja volt. Miután cukrászdáját újjáépítette és gépesített, államosították.
– Huszonhárom éves volt a férjem, amikor az édesapja bővítette a házat, s megnyitották a fagyizót. Bár Gábor műszerésznek tanult, de tavasztól őszig fagylaltot készített és árusított. Kizárólag tejjel, tojással, gyümölccsel, cukorral dolgoznak. A gyümölcsöt a környékbeli gazdálkodóktól veszik, a tejet a csomádi maszek tejtermelőtől. Flamich Gábor elővette a nagyapa régi könyveit, hátha rájönnek, mi lehetett régen a jó fagylalt készítésének titka. Az arány! Hónapokon át éjszakánként grammos mérleggel kísérleteztek, hogy mikor lesz megfelelő állagú a fagyi. Három év alatt állította össze a receptúráját a Nagymaroson nyáron slágergyanús citromosbúzasör-fagylaltnak.
– Húsz évig dédelgettem magamban a csokoládékészítés tervét. 2007-ben a belgiumi csokoládéakadémia flamand vezetője Magyarországon tartott előadást. Véletlenül tudtuk meg: egy ismerősnél jártunk, aki megemlítette, hogy hívták a bemutatójára, de őt nem érdekli. Évek óta valamiféle jelre vártunk. Éreztük, ez az! A világ legnagyobb szakértője jött el ide, s felejthetetlen műsort nyújtott egy márványpulton zsonglőrködve a spatulájával – mondja Flamich Gábor.
Később a flamand mester a belgiumi csokoládéakadémián indított kurzust, amelyre a családfő is jelentkezett. Az utcára nyitható ablak mögötti fagylaltospult mellett állok. Öntőformák, kis zsákok sorakoznak az asztalon. Néhány négyzetméternyi a műhely. Dolgoznak. A táblás csokoládé darabja belekerül a negyvenöt fokra melegített temperálóba. Fehér cérnakesztyűben állnak mellette. A csokoládét állandóan kevergetni kell, s amikor hírtelen aranyszínűvé válik – az alfa- és béta-kristályok aránya megfelelő –, akkor kell kiönteni az előre készített formákba. Ha a kiöntés nem ideális időben történik, a csokoládé nem lesz fényes, roppanós hangon törhető. Akkor mindent kezdenek elölről. Türelemjáték a javából. Roskad a polc. Biomézek, helyi termelőtől vett meggybefőttek sorakoznak rajta. Néhány régi üveget megemelek: „Csiba szilva”, „Csiba körte”, olvasni a címkéjükön.
Aztán alapanyagokat kóstoltatnak, többféle karamellizált mogyorókészítményt. Flamichék klasszikus bonbonokat készítenek: marcipánost, pisztáciást, meggyest, eprest, alkoholost marcipánnal, csokikrémest kakaóbabtörettel, mandulakrémest ropogós ostyával, karamellást, mentást, mogyorókrémest. Töltelékeiket aszalt gyümölcsökből, marcipánból, mézből, mandulából, mogyoróból, pisztáciából maguk érlelik.
Karácsony előtt rukkolnak ki az aszalt szilvás, sárgabarackos bonbonnal, már egy kollekciót elvittek tőlük Japánba. Hét részből álló határon túli magyar várak csokisorozatot indítanak ismeretterjesztő jelleggel.
A nyár és az év végi időszak az igazán kemény. Nyáron a páratartalom miatt hajnali háromtól dolgoznak, kötve vannak a napszakokhoz.
– Amikor nekiállunk, nem szellemi vagy fizikai, hanem lelki munkát végzünk – mondja a feleség, aki nem hagyott fel az orvoslással. Megmutatja a „bűnbarlangot”, ahol – az egészségügyi továbbképző intézet természetgyógyászati és reflexológiai szakvizsgáját letéve, valamint holistic pulsing, lélekmasszázs-tanfolyamot elvégezve – meditatív állapotba hozza betegét, úgy gyógyít.
Közben Flamich Gábor kiüti a bonbonokat a formából. Majd a csokoládét vizslatja. Fényes, egységes felületű, jól törő, pattogó hangú. És magyar.
Az oroszlányi Pelle Krisztinát és Molnár Gábort „Pelle–Molnárként” ismerik a csokoládéfogyasztók. Mindketten vegyészek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vegyészmérnöki karán tanultak, Krisztina doktorált is. Szokásos karrier várt rájuk a munkahelyükön. Gábor középvezető volt egy vízszűrőket készítő multinacionális társaságnál, a felesége pedig ugyanott kutatómérnök. Azt tapasztalták, hogy a munkáltatónak egyetlen célja van: többet és többet kicsikarni a dolgozókból, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy emberek.
– Ez már nagyon nem tetszett nekem, s nyitott szemmel jártam. A változás azzal kezdődött, hogy 2007 decemberében grillázsreceptet kerestünk az interneten – mondja a fiatalember.
Nos, a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain megtalálták a Keményffi Gábor–Tóth Illés-féle Cukrászkönyvet, amelyben a grillázs- mellett marcipánrecept is volt. Meglepődtek, hogy a marcipán ilyen egyszerű: mandula és cukor, nem kell bele adalék, aroma. Nosza, gyorsan ki is próbálták, vajon az otthoni tésztanyújtó gép alkalmas-e arra, hogy ötször hengerelt marcipánt készítsenek vele. Bevallásuk szerint elég viccesen nézhettek ki, ahogy lelkesen tekerték a házitészta-nyújtó gép karját, és azon rimánkodtak, hogy végre hajlandó legyen a hengereken átmenni a mandula-cukor keverék, de végül sikerült. Az így készített marcipán ugyan nem volt olyan krémes és lágy, mint amit a boltban lehet kapni, ám az íze felülmúlhatatlannak bizonyult. Pár hónappal később már csokoládékészítési bemutatókra jártak, jegyzeteltek.
A véletlenek furcsa játéka, hogy a legtöbb foglalkozáson a kakaóvaj béta-módosulatairól volt szó, Molnár Gábor egykori diplomamunkája pedig a polipropilén béta-gócképzőiről készült. A konyhában kísérleteztek a csokoládé temperálásával, bonbonokat készítettek, és barátaikkal tesztelték a finomságokat. Ekkor változtak meg a jogi előírások: kft. alapításához már nem kellett hárommillió forint, így társaságot alapítottak.
Először saját boltot szerettek volna nyitni, de a luxuscikknek számító igazi csokoládé, bonbonok és trüffelek forgalmazásához egy nagyváros frekventált helyén kellett volna bérleményhez jutniuk, így megfelelő tőke hiányában erről az elképzelésről letettek, s az ország hat pontján megbízható kereskedőket találtak termékeik forgalmazásához. Ma már a tihanyi bencés apátság levendulás csokoládéit is ők készítik.
– Vegyészmérnökként sokat foglalkozunk vegyszerekkel, mesterséges anyagokkal ahhoz, hogy kiábránduljunk az élelmiszeripar csodáiból – mondja Krisztina. – Valljuk, hogy azzá válunk, amit megeszünk. Kidobáltuk az összes fűszerkeveréket és leveskockát, amelyek ízfokozót és aromát tartalmaztak, megszabadultunk a vanillincukortól is. Egy év után kezdtem csak érezni a valódi vanília illatát, addig tartott, míg kitisztult a szervezetem, és képes volt újra érzékelni a valódi, összetett illatot.
Most, Mikulás előtt sorra kilincselték a nagyvállalatokat, köztük korábbi munkahelyüket. Azt ajánlották, ne külföldi, hozzászoktató anyagokat tartalmazó vegyi csokit, hanem aromamentes magyar csokoládét ajándékozzanak a gyermekeknek, de az árujuk nem kellett. Talán majd évek múlva sikerük lesz.
Mutatják az alapanyagot és a tölteléket a magánház speciálisan berendezett konyhájában. Valódi magyar méz a Zemplénből, ismerős családi pincészet bora Tokajból, onnét vásárolják az ötputtonyos aszút.
Szilágyi Antalék csokoládézójába még csak napi tizenöt–húsz, esetleg harminc vásárló tér be. De aki egyszer bement, és kóstolgatott, az visszajár, igényli a beszélgetést, a törődést. Úgy tervezik, két év múlva nyereségessé válhatnak, s akár újabb üzletet is nyithatnak. Eljön a nap, amikor ünnep gyanánt újra berakják a lejátszóba a Csokoládé című filmet. Szép és romantikus gondolat. Addig Szilágyi Antal a veszteségeit korábban vásárolt svájci órái eladásából pótolja. Az elmúlt hónapokban a schaffhauseniéből éltek. Van még néhány Omegája.
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
