Hullámok sodrásában

Előállt az alaphelyzet: férfi kézilabda-válogatottunk ma ki-ki mérkőzést vív a csehekkel az ausztriai Európa-bajnokság D csoportjában, Bécsújhelyen. Kezdettől így latolgattuk az esélyeket, ám a franciák elleni, „diadalmas” 29-29-es nyitány átmenetileg átírta az erőviszonyokat. A spanyoloktól elszenvedett 34-25-ös vereség aztán nemhogy a helyére tette csapatunkat, hanem még egy polccal annál is lejjebb; aki kedden azt bömbölte, ebből akár érem is lehet, szerdán már csak legyintett, ááá, mégis utolsó senkik vagyunk.
Hiába, a hazai közhangulat – a szakmai, a hivatalos és a laikus egyaránt – a kézilabda világversenyeken rendre legalább úgy hullámzik, mint nemzeti együttesünk. Említettük már a két évvel ezelőtti, norvégiai Eb-t, amely a spanyolok feletti hétgólos sikerrel kezdődött, majd a németektől kapott négygólos zakóval folytatódott, de a 2000-es sydneyi olimpiának és a 2003-as horvátországi vb-nek is akadt olyan szakasza, amikor egyesek több méter mélyre temették női válogatottunkat, amely aztán mindkétszer döntőt vívott és ezüstérmes lett.
Ez a lehetőség most roppant távoli. A csehek legyőzése és a továbbjutás viszont nem az. Hisz ha már a 2008-as Eb-t idéztük, ott a fel és a le után következett az újabb fel, a harmadik csoportmeccsen, a fehéroroszok ellen. Ha ma 20.15-től is sikerül nyerni, a legvalószínűbb variációhoz képest egy ponttal még többet is viszünk a középdöntőbe.
Persze, lehetne már most három fix pontunk, ha szerdán megismétli a csapat a majdnem megismételhetetlent. Csakhogy a franciák ellen nekünk mindkét kapusunk remekelt, míg odaát Omeyer, a szupersztár az első félidőben tizenhétből egy labdát fogott; Ilyés hét, Krivokapics hat gólt vágott, tehát átlövő poszton voltunk legerősebbek, Gál Gyula öt lehetőségéből ötöt értékesített, mindezt a világ egyik legszilárdabb hátsó alakzata ellen. Egyszeri, kicsúszott produkció volt, a franciák ráadásul fölényük biztos tudatában, nagyképűségükben hagyták a mieinket is játszani, gondolván, a végén úgyis többet lőnek, mint ezek az ügyes kis magyarok. A spanyolok viszont nem adták meg ezt az esélyt. Könyörtelen védekezéssel nyitottak, amely ellen Ilyés és Krivokapics is két-két akciógólt préselt csak be, ráadásul Puljezevics „kilencből semmivel” kezdett. Igen, ez is a mi csapatunk. Amelynek huszonnégy órán belül sok az olimpiai arany- és bronzérmes. Hisz máskor egy-egy őrült BL-klubmeccs után este jöhet egy kis lazítás, másnap fürdés, gyúrás, közös légzés, néhány győztes nyilatkozat, harmadnaptól pedig ráhangolás a következő hét végi, mondjuk Csurgó elleni „csatára”.
Ma viszont már a csehek következnek, és a lehetőségeket Csoknyai István szövetségi kapitány egy mondatban elintézte: „Ha úgy játszunk, mint a franciák ellen, továbbjutunk, ha pedig úgy, mint a spanyolok ellen, akkor nem.” Sorsunk tehát a saját kezünkben van – hogy ez jó hír vagy rossz, kiderül.
Amúgy elég a döntetlen is; persze nem a mérkőzés előtt, kizárólag utána.