Pecsételéssel és kávézással indítottunk Zircen, a kék jelzésen haladva csak Nagyesztergár után hagytuk el a civilizációt, az első három kilométert aszfalton tettük meg. Ányos Pál felvilágosodás kori papköltő szülőfaluja számunkra inkább arról nevezetes, hogy a határában ered a Gaja-patak, amely szinte végigkísérte kétnapos utunkat. A következő településig, Bakonynánáig a legnagyobb izgalmat egy patakátkelés jelentette, no meg az, hogy eleredt az eső. A bakonynánai kocsmában sörrel ünnepeltük meg, hogy túl vagyunk az első 10 kilométeren, az eső viszont szakadatlanul szakadt, így értünk a Bakony egyik legszebb helyéhez, a Rómaifürdőhöz. A Gaja-patak egy szép völgyben halad idáig, amit mi felülről szemlélhettünk, Római- fürdőnek az itt kialakult vízesést nevezik, bár rómaiak sosem éltek erre. A patak két hatalmas sziklafal közé szorul, s ennek, valamint a szintkülönbségnek köszönhetően gyönyörű látványt nyújtva bukik alá. A sziklás partszakasz mintegy 150 méter hosszú, s bár a turistaút ezt megkerüli, mi a sziklák peremén mászkáltunk, egészen a Sobri Jóskáról elnevezett betyárbarlangig. A csúszóssá vált terep hatására nehéz volt visszajutni a patak szintjéig, egyikünk hátizsákja meg is sínylette a dolgot, a patakban végezte – de legalább izgalmas volt… A jásdi bisztróban emiatt kisebbfajta teregetést végeztünk, a helyiek legnagyobb csodálkozására. Ám a falu előtt még egy érdekesség, hazánk egyik legrégebbi zarándokhelye, a Szentkút mellett haladtunk el. Ez az erdei szentély az ókorban is áldozóhely volt, később a törökök a bencések által emelt apátságot és templomot lerombolták, ma kápolna, szabadtéri oltár, Mária-szobor és kálvária díszíti ezt az elcsendesülésre alkalmas helyet.
Ahogy kiértünk a jásdi kocsmából, kisütött a nap. Próbáltunk öszszefüggést keresni a sörivás és az esőelállás között, de nem találtunk, szép, ember nagyságú betlehemet a „centerben” viszont igen. Egy időre búcsút intettünk a Gaja-pataknak, s a Tési-fennsík felé vettük az irányt, utunkat sziklák és futkosó őzek övezték. A 460 méter magasan, hosszan elnyúló fennsíkon és az ahhoz tartozó településen már tűzött a nap, kár, hogy nemsokára – velünk ellentétben – nyugovóra vonult. A környéken rengeteg, elsősorban víznyelőszerű barlang található (közülük több is kiemelten védett), ezért is létesült egy barlangkutató állomás a szomszédos Csőszpusztán. Az egyik, épp ott tartózkodó barlangásszal szóba elegyedve egy kis szakmai tájékoztató után az is kiderült, hogy egy 1962-es kéktúra-teljesítővel van dolgunk.
Haladtunk tovább kelet felé, s mire a Tűzköves-völgyön át egy újabb, ám jóval szolidabb erdei szentélyhez értünk, már besötétedett. Így érkeztünk meg a kisgyóni természetbarát telephez, ahol konstatáltuk, hogy bár még csak öt óra van, a sötétség miatt legalább este nyolcnak tűnik. Ezért már csak hat kilométert adtunk hozzá az addig megtett 26-hoz, s egy kis sötétben való túrázás után, Bakonykúti előtt tábort vertünk, s viszonylag korán nyugovóra tértünk.
Korán, ezért korán is keltünk, így a leghidegebb órákban már újra talpon voltunk, s reggel hatra már Bakonykútiba értünk. Ebben a faluban is betlehem jelezte a karácsony közelségét, ezenkívül a sok szép faragott szoborról maradt emlékezetes a reggelink helyszínéül is szolgáló település. A felkelésünk óta tartó köd tovább kísérte utunkat, ám a rossz idő csak addig tartott, amíg a fehérvárcsurgói víztározó melletti büfében el nem fogyasztottuk soros sörünket. Ekkor vált ténnyé, hogy a sörivást napsütés követi, így a Gaja-patak felduzzasztásából létrehozott, a bizonyos időszakokban több mint kétszáz hektáros, horgászok által is kedvelt víztározót szinte nyárias időjárásban figyelhettük, miközben kelet felől megkerültük.
A tó északi végében indul a Gaja-szurdok, ahol ismét főszereplővé válik az előző nap Jásdnál jóval keskenyebb formában elhagyott patak. Méltán híres kirándulóhely ez Bodajk szomszédságában, s természetesen a kéktúra is áthalad rajta. Érdekes fák, sziklák, barlangok övezik ezt a szurdokot, tán egy teljes nap is kevés lenne az egész bejárásához. Nekünk sajnos ennyi időnk nem volt, sietnünk kellett a vonathoz, a szurdok végében felmásztunk a völgy tetejébe, majd a bodajki sípályán, később magán a településen keresztül jutottunk el célunkhoz, a Móri-árokhoz. Nem kellett sokat várnunk a vonatra – kár, hogy jövőre már nem fogunk tudni ugyanezen a szakaszon viszszajönni az állomásra, mivel a vonalat azóta megszüntették.
Azt viszont már senki nem törölheti el, hogy az idén megtettünk már majdnem 400 kilométert, így bizalommal vághatunk neki a 2010-es túráknak is.
(Folytatjuk)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
