Anyagi gondokkal küzdő autonómia

Majdnem mindenki a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) kormányt buktató szándékairól beszélt, amikor decemberben a szervezet a köztársasági parlamentben nem szavazta meg a Vajdaságnak szánt pénzeket megkurtító költségvetést. A kormányzó Demokrata Párt (DS) szerint a VMSZ súlyos vétséget követett el a koalíció ellen, amelynek maga is tagja, s erről a két párt vezetőségének sürgősen beszélnie kell. Aztán mégsem beszélt, hanem inkább bosszút állt, méghozzá először a délvidéki magyarság számára legérzékenyebb ponton, Szabadkán. A Szerb Demokrata Párt és a szocialisták segítségével a VMSZ két képviselőjét kizárták a várost irányító végrehajtó testületből. A demokrata városatyák persze állítják, megtorlásról szó sincs, csupán igazságot szeretnének tenni. A VMSZ-nek és a DS-nek ugyanis jelen pillanatban egyenlő számú képviselője van e testületben, ami nem tükrözi a valós erőviszonyokat, és megnehezíti a döntéshozatalt.
Az előbbi állítás igaz, az erőviszonyok az elmúlt években gyökeresen megváltoztak. Az országos nagy pártok, elsősorban a DS térhódítása a Vajdaságban eredményes volt, és joggal feltételezhető, hogy mostantól gyorsított ütemben szorítja ki a VMSZ-t, illetve a magyar pártok koalícióját (MK) a túlnyomórészt magyarlakta települések önkormányzataiból is. Erre a legújabb példa Magyarkanizsa, ahol a DS Az európai Kanizsáért elnevezésű csoportja kívánja eltávolítani az MK által delegált önkormányzati vezetőt.
Fontos motívum e kötélhúzásban az is, hogy a belgrádi politika képmutatóan viselkedik a vajdasági autonómia és a kisebbségek szervezeteinek finanszírozását illetően. A VMSZ – amint erre Pásztor István elnök az újvidéki Dnevnik című lapnak nyilatkozva rávilágított – aggódik, hogy a költségvetési megszorítások miatt a Vajdaság nem tud élni azokkal a jogosítványokkal, illetve nem tudja teljesíteni azokat a kötelezettségeit, amelyeket az alkotmány, saját alapokmánya és a hatáskörébe tartozó ügyekről rendelkező törvény számára előír. A gazdálkodás alapját képező források nagy része Belgrádból visszaosztott pénz, amelyből – mutatott rá Pásztor – évről évre kevesebb folyik be a tartományi kasszába, pontosabban ennek aránya növekszik azoknak a forrásoknak a kárára, amelyekkel a tartomány szuverén módon rendelkezik. A megszorítások hallgatólagosan tulajdonképpen már a 2006-os szerb alkotmány hatályba lépése óta érvényben vannak, a gazdasági válság és Szerbiának az IMF-fel kötött megállapodása csupán ürügyet szolgáltat nyílt hangoztatásukra.
Félő, hogy hasonló sorsra jutnak a kisebbségi nemzeti tanácsokra ruházott jogok is, mint a kisebbségi sajtó, kulturális és oktatási intézmények alapítói jogainak gyakorlása. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az állam ezeknek a terhét igyekszik levetni magáról, miközben a kisebbségnek sem mint csoportnak, sem a hozzá tartozó egyéneknek nem lesz pénzük a működtetésükre. A belgrádi politika nem őszinte a decentralizációt illetően sem. Ez a Vajdasággal kapcsolatban is tetten érhető, hiszen ha elvonja a tartományi irányítás működtetésére szánt pénzt, az előbb vagy utóbb meg is fog szűnni. Határainak megváltoztatását megakadályozandó azonban sikerült keresztülvinni, hogy arról nem lehet népszavazás nélkül dönteni. A tartományi statútum felett álló szerb alkotmány azonban úgy rendelkezik, hogy az utolsó szó a belgrádi parlamenté. Figyelmeztető jel, a muszlim bosnyákok által lakott Szandzsáknak egyelőre még azért is harcolnia kell, hogy az uniós felkészülés jegyében létrehozandó statisztikai régiók ne szakítsák ketté.