Almási Tamás például Puskás Öcsiről forgatott portréfilmet, Szőczi Árpád a romániai forradalom történetét mutatja be új megvilágításban (Drakula árnyéka), Papp Gábor Zsigmond a határnyitásról készített filmet (Kelet–nyugati átjáró). Igazi nagy, sok embert megmozgató téma Petényi Katalin és Kabay Barna dokuja bebörtönzött, megkínzott, megkísértett papjainkról, Tóth Péter Pál gigantikus, zenetörténeti értékű filmje a Muzsikásról és Pesty László Megsebzett ünnep című alkotása a 2006. október 23-i rendőrattakról és utóéletéről. A nagy téma persze tapasztalataink szerint nem mindig garancia a minőségre, az invenciózus, igényes, átgondolt feldolgozásra, de az idei mezőnyben többen is képesek voltak olyan új szempontokat találni, amelyek alapján lehet, hogy lassan új korszakról kell beszélnünk a magyar dokumentumfilm kapcsán. A Muzsikás-film például akkora hűséggel igyekszik megőrizni, megmutatni ifjabb Csoóriék zenetörténeti, művelődéstörténeti jelentőségét, akkora alázattal, gondossággal és olyan dinamikusan mutatja be az együttes történetét, hogy az ember arra gondol, de jó lenne, ha ez a film tananyag lehetne a magyar középiskolákban. Mert meg lehet belőle érteni még azt is, hogyan kell élni egy új világkorszak határán, és hogyan kell átvinni mindazt, ami miránk lett bízva itt, a Kárpát-medencében.
Újra megszaporodtak a roma és a zsidó témák a dokufilmes mezőny programjában, ám a „politikailag korrekt” nézőpontok mára eltűntek, és érzékeny, szép, friss, mindenkinek szóló filmet hoz például Osgyáni Gábor Hatszáz év után az első című alkotásában, amelynek főhőse a sokéletű Horváth János festőművész, aki többek közt festeni tanít nehéz életű gyerekeket, s aztán a napi dolgaikban is segíti őket. Horváth már nem akar „festeni tudó díszcigány lenni”, nincs is rászorulva, hiszen tényleg jól fest, és hisz is magában, de még a helyzetek foglya. Fia azonban már olyan arculatot tervez az apjának, amiben a származásnak semmilyen szerepe nincs.
Sokak kedvence lett Zámborszky Ákos szépséges csendesfilmje a német mutatványos családról, amely ekhós szekerekkel, hatalmas állatsereglettel járja Európát. Cirkuszuk miniatűr univerzum, világszép üzenet a múltból, a globalizáció előtti korból, és így aztán a jövőből is, a globalizáció utáni időkből is. Az alkotók attitűdje figyelemre méltó: nem akarnak mindenáron a világon mindent megtudni Stephanékról, nem tesznek fel nekik folyton idióta kérdéseket, nem gázolnak bele az életükbe, inkább csak elnézegetik, hallgatják, némán csodálják őket, velünk együtt. Nyolcvannyolc perc békesség, szelídség, életkedv, találékonyság és sok-sok hetyke ősderű.
Minden magyar bízhat az állami egészségügyben dolgozókban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!