„Koppenhága-szindróma”. Obamáról nem mondható el, hogy ne lenne karizmatikus. A problémát éppen az okozza, hogy az elnök túlságosan is bízik e karizma megváltó erejében, elmélkedik a beiktatás óta eltelt évet elemezve a The World Street Journal, „Koppenhága-szindrómának” nevezve e csodaváró hitet. A szerző, Bret Stevens kifejti, az elnök éppen a dán fővárosban demonstrálta a legmarkánsabban, mennyire hisz saját karizmájában, de hiába hitt erejében, a klímakonferencia kudarca jó előre megjósolható volt. (S. G.)
Befelé fordul és a gazdaság talpraállítására összpontosít az egy éve hivatalban lévő amerikai elnök, miután eddigi koncentrált erőfeszítései – különös tekintettel az egészségügyi reformra és a klímavédelmi intézkedéscsomagra – lényegében elakadtak a washingtoni törvényhozásban. Beszéde így egyfajta reakció a beiktatása óta eltelt időben elszenvedett vereségekre, és egyben kiútkeresés volt, miután Obama Demokrata Pártja elvesztette egyik oszlopának, a tavaly elhunyt Ted Kennedynek a szenátusi helyét, s ezzel sírba szálltak reményei az eddig forszírozott kérdések keresztülvitelére.
Hogy az ősszel esedékes félidős törvényhozási választásokon ne veszítsen túl sok támogató mandátumot a kongresszusban, az elnöknek olyan kérdéseket kellett napirendre vennie, amelyekkel a republikánus ellenzék tagjainak egyéni felelősségére apellál, s ezzel megosztja soraikat – mondta a beszédet értékelve az American University professzora a budapesti amerikai nagykövetségen tegnap rendezett videokon-ferencián. Allan Lichtmann szerint a két számjegyű munkanélküliség és a modern kori elnököknél példátlan mértékű népszerűségcsök-kenés arra intették Obamát, hogy a foglalkoztatásra, a szociális biztonságra és a gazdasági intézkedésekre koncentráljon. A gazdaságot stimuláló terv részét képezik bizonyos adó- és kiadáscsökkentések és olyan intézkedések, mint az országos nagy sebességű vasútközlekedés fejlesztése.
Megfigyelők nagyra értékelték az elnök retorikai teljesítményét, mert szorult helyzetében kihozta magából a legtöbbet, amit lehetett.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!