Kevin Joyce ebédszünetnyi megszakítással kilencedik órája kíséri tangóharmonikájával a versenytáncosokat. „Olyan, mint egy robot” – jegyzi meg a terem sarkában ülő zenészről elismerően az egyik fellépő. Valóban, nem kis teljesítmény ennyi időn át húzni a talpalávalót. Ámbátor a zenész lelkesedése érthető: Kevin Joyce természetesen ír, amint a neve is mutatja. Most olyan helyen muzsikál, ahova azért sereglettek a fellépők a világ számos országából, hogy nemzetének táncát ropják.
A helyszín Budapest, közelebbről a pestszentlőrinci sportcsarnok, amely a múlt hét végén otthont adott a hazánkban először megrendezett nemzetközi írtánc-bajnokságnak. A 2010, Budapest Feis névre keresztelt eseményen (a feis fesztivált jelent gael, azaz kelta nyelven) 220 versenyszámban mérte össze tudását 250 versenyző Európa 30 tánciskolájából.
A brit BBC egy 2006-os híradása szerint világszerte 250 ezren hódolnak az ír tánc szenvedélyének. Nehéz lenne megmondani, hogy azóta csökkent vagy nőtt ez a szám. Annyi bizonyos, hogy az ír tánc ma már nemcsak az íreké. Az, ami a XX. század hajnalán az ír nemzeti öntudat ébresztgetésének, illetve ébrentartásának egyik leghatásosabb eszköze volt, a kilencvenes években nemzetközivé vált pár esztendő leforgása alatt. A globális kultúra részévé, olyan szórakozássá, amelyben a legkülönfélébb nemzetek fiai és leányai lelik örömüket.
Nem lehet tudni, hogy pontosan milyen volt az eredeti, ősi ír tánc. A modernet 1893-tól, azaz a protestáns kezdeményezésre megalakult Gael Liga születésétől tartjuk számon. A szervezet, amelynek fő célja az ír nyelv megmentése és újbóli elterjesztése, valamint a hagyományos ír irodalom és kultúra népszerűsítése volt, megkülönböztette a „valódi” népi táncokat az úgynevezett „idegen” táncoktól. A XX. század folyamán így rendkívül sokat változott mind a műfaj, mind a ruhák, mind a lépések. Azokon a helyeken, ahová korábban nagyobb ír közösségek vándoroltak ki (Brit-szigetek, Kanada, Egyesült Államok, Dél-Afrika vagy Ausztrália), a liga sikerrel járt. Más területeken azonban csak az 1994-es év hozta meg az áttörést.
Az ír tánc globalizációjában elévülhetetlen érdemeket szerzett a „géppuskalábúnak” becézett Michael Flatley, aki 1994-ben az eurovíziós dalfesztiválon adta elő a később egész estés Riverdance show részletét. Innentől kezdve az ír tánc és a Riverdance produkció hódító útra indult.
A pestszentlőrinci sportcsarnok termének sarkában muzsikáló Kevin Joyce-szal nem egyszerű szót váltani. Miután sikerül szóba elegyednem az ötven év körüli férfival, kiderül, hogy zenészi karrierjének kezdete jóval megelőzte ezt a kulturális metamorfózist.
– Tizenöt éves koromban kezdtem el zenélni táncbajnokságokon, és élvezem, hogy a versenyeknek köszönhetően bejárhatom a világot – meséli a férfi, akinek nem ez az eredeti szakmája. „Civilben” egy dublini főiskola igazgatója. Hozzáteszi, vicces, hogy fiatalabb korábban nem is szerette különösebben az ír népzenét.
Hogy mi is az az ír tánc, amely meghódította a világot, arról Zimborán Gábor, a budapesti verseny szervezője világosít fel.
– Sokan azt hiszik, hogy az ír tánc ugyanaz, mint az amerikai sztepp, ez azonban nagy tévedés. Az ír táncnál például végig fél talpon kell lenni, és az ember feszes felsőtesttel, rendszerint a törzs mentén leszorított kezekkel táncol – magyarázza Zimborán Gábor, aki a Blackbird tánciskola egyik alapítója. Tőle tudom meg, hogy az 1994-es Flatley-produkció jelentette hazánkban is az ír tánc népszerűségének kezdetét. Itthon is rengetegen akarták megtanulni a géppuskalábú férfi mozdulatait, a kereslet és a kínálat azonban csak fokozatosan közeledett egymáshoz. Előbb az amatőr lelkesek másolták le és adták tovább az előadáson látottakat, hamarosan azonban új szakaszba lépett a tánc hazai története. Több ír származású tánctanár is rájött, hogy világszerte – így nálunk is – hiánycikk az, amivel otthon már Liffeyt lehetne rekeszteni. Így történt, hogy egy szép napon átszteppelt a határunkon Ronan Morgan és Catherine Gallagher, s noha együtt kezdték el a zabolátlan magyar lábak megfegyelmezését, 2000-ben szétvált az útjuk, és önállóan alapítottak egy-egy tánciskolát Budapesten.
– Én Catherine-nél táncoltam az elején, majd magam is elkezdtem tanítani. Gábor pedig Ronan iskolájából csatlakozott hozzám – meséli Tihanyi Andrea, a négy éve működő Blackbird tánciskola másik alapítója. – Kettőnk közül Gábor a szervező, nekem pedig a tánc a mindenem – teszi hozzá. Az iskola jelentős eredménye, hogy Potornai Norbert 2009-ben Európa-bajnokságot nyert, s ő, valamint egy másik Blackbird-táncos, Gyulai Júlia képviselhetik hazánkat az idei világbajnokságon Glasgow-ban.
A budapesti bajnokságon ír zsűri volt hivatott kiválasztani a legjobbakat: név szerint a nagy táncosmúlttal rendelkező Olive Hurley, Áine Uí Shé és Grainne Feely döntött.
– Mindig éreztem, hogy az ír táncban több van, Flatley azonban az egész műfajt új szintre emelte – mesélte Olive Hurley, amikor a múlt csütörtökön találkoztunk a repülőtéren. 1994-ben a négyéves kora óta edző mai tánctanár volt az első, aki honfitársa sikere nyomán birtokba vette a világhálót, és a neten keresztül világszerte kezdte értékesíteni oktatókazettáit. Az ír tánc egyébként mára több országban is valóságos iparággá nőtte ki magát. Hurley szerint mindent lehet kapni a ruhától kezdve a cipőn keresztül a zokniragasztóig, a barnítókrémtől a parókáig. Ez utóbbi kiegészítőnek ugyan nem nagy híve a tanár, a táncverseny legmagasabb szintjein azonban ma már kötelező kelléknek számítanak a mesterséges göndör fürtök.
Hurley szerint ez a divat nem is Írországból, hanem az Egyesült Államokból ered.
– De hát a lányok egyébként is szeretnek beöltözni, és végül is miért vennénk el tőlük ezt az örömöt? – teszi fel a költői kérdést.
A parókának nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szerepe is van: a műhaj rugózása által ugyanis nagyobbnak tűnnek az ugrások.
Hurleyt legközelebb egy nappal később, a nyitógála estéjén láttam. Egy csapat gyerek körében ült. Kettesével hívta ki a kicsiket, hogy bemutassák neki tánctudásukat. Énekelt és tapsolt, a tanítványok pedig utcai ruhában pironkodva, ki bakancsban, ki edzőcipőben ugrált előtte.
– Ne a földet nézd, ott csak piszok van! Mosolyogj! Ha el sem indulsz, sohasem győzhetsz! – mondta egy lánynak Hurley. A megszeppent gyerek a tömeg felnőtt tagjainak arcát kémlelte, hátha lefordítják neki a jó tanácsot.
Ki jobban, ki kevésbé jól tudott megbirkózni a pillanat feszültségével, de ez érthető. A jelenlévők közül sokan az ír táncos kazettáiról tanulták a lépéseket, s voltak, akik Csíkszeredából jöttek, hogy személyesen is láthassák távoktatójukat.
– Összesen negyvenen vagyunk, de ide csak tizennégyen jöttünk el – meséli Antal Zsófia, a csíkszeredai csoport tanára, aki maga is négy éve kezdte el az ír táncot, előtte pedig argentin tangót tanult. A növendékek – akik közül tízéves a legfiatalabb – saját zsebből állták az út költségeit. A tanár szerint iskolája nem tud támogatást szerezni a 40 ezer fős városban, a településen ugyanis tíz néptánccsoport működik, s őket eleve „csodabogaraknak” tekintik az ír kultúrához való vonzódásuk miatt. Ha pedig marad is pénz, azt a város vezetői inkább a közös magyar–román jéghokicsoportra fordítják. A kemény cipős versenyszámokban pedig közülük is csak azok indultak – szám szerint hárman –, akiknek azonos méretű volt a lábuk a tanárnőével. Csak neki volt ugyanis szabályos, a zsűri által is elfogadott szteppcipője.
– Mínusz húsz fok van most otthon, Szentpéterváron, de nem ott, hanem útközben fáztam meg – mondja Elena Medvegyeva, aki láztól csillogó szemmel várta a verseny második napján, hogy sorra kerüljön. A Mirkwood iskola 22 éves képviselője – aki hangsúlyozta, hogy nem rokona az orosz miniszterelnöknek, Dimitrij Medvegyevnek – heti kétszer jár táncórára tanulni, s heti ötször tart órát növendékeknek. Mivel ebből nem tudna megélni, napközben múzeumban dolgozik mint műtárgyszakértő. Korábban balettozott, és orosz, sőt magyar néptáncot is tanult, azonban túl szigorúaknak találta az otthoni tanárokat, akik elmondása szerint a pálca használatától sem riadnak vissza. Mikor megkérdezem, hogy mi vonzotta az ír tánchoz, nevetve a természetes vörös és göndör hajára mutatott.
Vasárnap estig minden kupát és érmet kiosztottak. Akadt közöttük olyan, amelyikkel majd Szentpétervárott, a másikkal Bécsben, a harmadikkal Csíkszeredában büszkélkednek a nyertesek. De a budapesti Blackbird vezetői is elégedettek lehettek. Táncosaik 54 arany-, 48 ezüst- és 52 bronzérmet hoztak el.
A Greenfield együttes a gála estjén a részeg matrózról és az iszákos víg koldusról szóló ír dalok közé ékelve az országaink közötti sziklaszilárd barátsággal tréfálkozott. Hogy létezik-e a valóságban, nem tudom. Pestszentlőrincen a múlt hét végén hihetőnek tűnt.
origo.hu
Az ukrán kém, aki éveken át kijátszotta a nemzetbiztonsági megfigyelést
