(szeleteljünk-e szalámit )

Kristóf Attila
2010. 02. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem tudom, hogy a kampányban mely pártok fogják zászlajukra tűzni a „büszkeség”, a „bátorság” és az „emelt fő” kifejezéseket. Az emelt főt Dávid Ibolya használja reflexszerűen, a büszkeség Gyurcsány szakzsargonjában otthonos, a bátorság pedig minden bizonnyal Bokros Lajos legfőbb jellemzője, mivel ő már 1995-ben megmutatta a Horn-érában, hogy nem fél (másokkal) meghúzatni a nadrágszíjat. Ebbe a néhány sorba máris számos politikai zsurnálközhelyet sikerült belesűrítenem. Emlékszik még a nyájas választópolgár az üvegzseb metaforára? Ez a szocialisták leleménye volt, miként a programok áradása is. Nekik nem csupán választási programjuk állt mindig készenlétben, de a szürke hétköznapokon is gyakran megörvendeztették a népet mézesmadzagjaikkal és sült galambjaikkal. Legutóbb, ha jól emlékszem, a kisbefektetőket juttatták (elméletileg) nagy haszonhoz. E programok gyorsan és csendben belefulladtak a nemzeti hanyatlás és korrupció mocsarába. De ne aggódjunk, lesz még belőlük elegendő. Miként ígéret is.
A szavakkal való játék és ötletelés a politika természetes velejárója. Nyilván nagy elmetorna eredményeként jönnek létre a különböző szlogenek, sőt a pártelnevezések is. Kis kapacitású fantáziánkkal aligha tudtuk volna elképzelni, hogy a rendszerváltozás huszadik éve körül egy politikai párt, a Lehet Más a Politika csali névre hallgat majd. (S mily szépen rövidíthető: LMP.) De nekem legjobban mégis a Jobbik tetszik. Fogalmam sincs, ki találta ki, de akárki volt, zsenialitásához nem fér kétség. E név elismeri, hogy van jó és jobb, s mindenre egy könnyed grammatikai bravúrral rálicitált.
A pártok általában szeretik, ha nevükben szerepel a nemzetre utaló szó, a mi esetünkben a „magyar”. (Ennek kedvező hatásáról még az MKP, MDP és az MSZMP is meg volt győződve; a változó idők során hol a kommunista, hol a dolgozó, hol a munkás maradt el, de a magyar soha. Erre csak úgy lehetett volna rálicitálni, hogy „magyarabbik”.)
A Jobbik név azonban egy olyan üzenetet közvetít, amelyben ez is bennfoglaltatik, és oly egyértelmű a legesendőbb elmék számára, hogy az már-már túlszárnyalhatatlan. De mi van akkor, ha jelentkezik egy új párt, amelynek a jobbik jobbsága nem elég, és úgy dönt, hogy felveszi a Legjobbik nevet? A jobboldali hon- és szavazópolgárok egészére úgy tekintünk, mint egy nagy rúd szalámira, akkor abból talán még a Legeslegjobbiknak (Lelejo) is jut egy szelet. Miért ne! Csupán az a kérdés, hogy a Lelejo mily mélyre tud merülni a múlt kútjába, s onnan elő tud-e húzni egy Árpád-sávosnál is régebbi és magyarabb lobogót. Ha igen, nyert ügye van. Talán még a szocialista büszkeséggel szemben is. Vagy éppen azt erősítené?
A szalámi szeletelése ősi hagyomány. Ennek politikai változatát még a Rákosi-korszakból ismerjük, amikor a kommunisták különösebb nehézség nélkül felszalámizták a szocdemeket és a kisgazdákat. Manapság ezt az MDF önmagával tette meg, s most azon fáradozik, hogy a túl vékonyra sikerült szeleteket az SZDSZ elfonnyadt vastag kolbászával, s más szervezetek hentesárujával ragassza össze. Hajdani mivoltáról már rég megfeledkezett, sőt, eleinte felettébb magyaros ízeiről is. A Jobbik, amelynek elnöke épp imént jelentette ki, hogy a párt célja a választásokon nem a harmadik vagy a második hely megszerzése, hanem a győzelem, önbizalmának alapja, miszerint már jó nagy szalámivéget megszereztek a jobboldalon. Számára a Fidesz nem elég csípős, hiányolja belőle az igazi magyar ízeket, a bogyiszlói és a cseresznyepaprikát. A Jobbik létrehozóit, vezetőit és eljövendő szavazóit egyáltalán nem érdekli a „magyar fűszerezés” ésszerű mértéke, sőt az sem, hogy vehemens ténykedésükkel a szocialisták konyhájára szolgáltatnak nyersanyagot. Pedig az MSZP boszorkánykonyhájában ebből a nyersanyagból igencsak veszedelmes főzet készülhet. Lehet, hogy a Jobbik titkos választási szakácskönyvében, mint a polgári konzervatív oldal szájízének megkeserítője, már kezdettől fogva a főételek között szerepel az „aszalt-nyugdíjas” és a „cigánypecsenye” szomszédságában.
Merthogy mi mással etethetik még jelenleg a népet, én nem tudom…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.