Még tart a nyomozás

2010. 03. 19. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét az ügyészség a kormányzati negyed ügyében – tudtuk meg Skoda Gabriellától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől. Tájékoztatása szerint az új határidő június 5-e.
– Gyanúsítottja még nincs az ügynek – tette hozzá a szóvivő.
A főügyészség azután rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával még 2008 decemberében, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése számos szabálytalanságot tárt fel a kormánynegyed-beruházás előkészületeinél. Például megállapították, hogy a negyed építésével megbízott Kincstári Vagyoni Igazgatóság hárommilliárd forintot adott a tervdokumentáció elkészítésére, amit szakértők később használhatatlannak minősítettek. Az ügyészség januárban igazságügyi műszaki és építész szakértő kirendelésére utasította a nyomozókat. A szakértőnek azt kell értékelnie, mennyire volt szükséges és szakszerű az a két, darabonként csaknem tízmillió forintos tanulmány, amelyet a kormánynegyed megvalósítására létrehozott projektiroda rendelt meg 2007-ben.
Ismert, a Gyurcsány-kormány még 2006-ban dobta be a kormánynegyed ötletét a köztudatba, de 2008 januárjában váratlanul leállították a beruházást. A hamvába holt ötlet az adófizetőknek mintegy tizenkétmilliárd forintját emésztette fel. Ebből bruttó 8,5 milliárd forintba került a Nyugati pályaudvarnál megvásárolt ingatlan, a többi pénz pedig a kormány (és Gyurcsány) közeli tanácsadók és ügyvédek, illetve a tervpályázaton győztes cégek kifizetésére ment el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.