Nehéz pillanatok

Steinbeck nagyszabású és világhírűvé vált családregénye, az Édentől keletre megihlette már Elia Kazant is, aki 1954-ben nagy sikerű filmet forgatott a műből. A regényt most Spiró György alkalmazta színpadra, az ősbemutatót a múlt héten tartották az Új Színházban. A darabot Szikora János rendezte.

A determinált viszonyok, a Káin–Ábel-analógia nyomán megszületett szigorú kapcsolatrendszer jól illeszkedik az amerikai protestáns hagyományokhoz. Sugallja ezt egyébként a szürkére mázolt, permanens vihar előtti állapotot jelző puritán színpadkép, az egyik oldalon a kőszénhez hasonló, belapátolt kavicshegy, a másikon az omladozó, szegényes téglaépítmény, a háttér fekete-fehér szép cumulusfelhői, amelyek jelezhetik akár a választási lehetőségek szűkösségét, az élesen behatárolt környezetet. Szikora János kitűnő díszlete, a rideg, néhány Bergman-film atmoszféráját idéző berendezés, az ehhez megfelelően illeszkedő fényviszonyok át is segítik néhány nehezebb pillanaton az előadást.
Nehéz pillanatok ugyanis vannak, ez pedig igazából két nagyobb hibára vezethető vissza. A darab egyrészt túlságosan széttagolt, az apró jelenetek mozaikszerűsége, lezáratlansága hiányt sugall, egy idő után fárasztó, akár az átkötésként felhangzó spirituálék. A töredékek a záró részt leszámítva nem futják ki magukat, ez pedig döcögőssé teszi a játék menetét.
Problémát okoz, hogy a nagyregényt ugyan sikerült belepréselni két felvonásba, új, releváns struktúra azonban nem született. Az első felvonás néhány helyen tanmeseszerű analógiaként ismétlődik a másodikban, s a leegyszerűsítéseknek köszönhetően bizony sokszor szárba szökken a banalitás. Célszerűbb lett volna Elia Kazan filmadaptációjának megoldását követve csak a regény második, a fiúkat fókuszba állító részét színre vinni, nem feltétlenül azokra a pontokra helyezve a hangsúlyt, mint az 1954-es, James Dean játékáról nevezetessé vált opus.
A hibákat valamennyire elfedi a részben jó színészi játék. Gáspár Sándor mint Adam Trask tökéletes mamlasz és áldozat. Mellette Tordai Teri bordélytulajdonos Madame-ját, Almási Sándor autószerelő-kereskedőjét, Baksa Imre Charlesát, Huszár Zsolt kitaszított Calebjét, Derzsi János kínaiszolga-alakítását dicsérhetjük meg. Nem váltja be sajnos a hozzá fűzött reményeket az egyik főszerepet, a Kate-et játszó Petrik Andrea. Gesztusai, megnyilvánulásai sokszor külsődlegesek, kidolgozatlanok. A színművészetin nemrég végzett művésznő talán túl hirtelen lett felkapott, túl hamar kapott nagy szerepeket – már gyakorlatán, a Vígszínházban A tündérlaki lányokban vagy a Pesti Színházban a Chioggiai csetepatéban – anélkül, hogy a benne meglévő tehetséget kisebb szerepekben jobban kiérlelte volna. Tresz Zsuzsa szokásosan jó jelmezeiben nem kellett csalódnunk.
(John Steinbeck: Édentől keletre. Új Színház. Rendező: Szikora János.)