Bartos Tibor halálára

Szombaton járt körbe a hír, hogy meghalt Bartos Tibor író, műfordító. A Bartos, amint őt ifjú korától fogva nevezték – amióta országos intézménynek számított –, jobb körökben, ahová nem kerülhetett be akárki. Például állami ember. Utoljára is azért böstörgött halálos betegen, mert nem kapta meg időben a nyomorúságos havi illetményét a Művészeti Alaptól (a szakminisztérium trehánysága miatt). Most már nincs szüksége arra sem.
Bartos Tibor 1933-ban született Újpesten, Pozsony környéki és erdélyi gyökerű tisztviselő családban. Elsők között végzett az Idegen Nyelvek Főiskoláján, 1954-től az Új Magyar, ’57-től az Európa Könyvkiadó angol szerkesztőjeként dolgozott. Olyan mesterdarabokat küldött nyomdába, mint Swinburne verseskönyvét. Példaképe a munkában Benjamin Franklin volt, a polihisztor általa magyarított önéletírásához fűzött esszéjében maga is élete vezérfonalának választotta s végig követte a „Becsület Művészének” etikáját. Ami pedig a munkabírását illeti: Bartos szerkesztette Joyce Ulysses című, 900 oldalas könyvét. Első jelentős fordításának, Dickens Szép reményekének (1959) rádióváltozatában fél évszázad múltán is gyönyörködhetünk, és ekkor jelent meg Bartos egyetlen saját szépirodalmi munkája, az általa gyűjtött szegkovács cigány történetek néprajzi értékű füzére (német és bolgár nyelvű kiadásban is). J. D. Salinger ’64-ben megjelent Zabhegyezőjének szerkesztőjeként, a Kilenc történet egyik fordítójaként Bartos elszegődött az új amerikai irodalom szálláscsinálói közé a szocialista realizmus világában. A mai ötvenesek–hatvanasok Bartosnak köszönhetik Tom Wolfe Kandírozott mandarinzselé színű áramvonalának, Kerouac Útonjának, az Álom luxuskivitelben (T. Capote) és a Száll a kakukk fészkére (Ken Kesey) regényeknek magyar változatát. Több mint két méter hosszon sorakoznak a polcon a Bartos Tibor által fordított kötetek; szerzőik a lexikon szócikke szerint: Albee, Arden, Barthelme, Beckett, Behan, Bierce, Cary, Chesterton, Delillo, Dos Passos, G. Eliot, Ellison, Fussel, Hagen, Hardy, J. Irving, St. King, D. Lessing, London, MacDonald, Maltz, Matthiesen, H. Miller, Moyes, O’Henry, Pinter, Pirsig, Poe, Rosengarden, Stoker, Styron, Thackerey, Thurber, Updike, Vivian, Warren, Wesker, Wongar. Újra lefordította Mark Twain Tom Sawyerének és Huckleberry Finnjének kalandjait, az ő munkája Dos Passos három kötetes USA-ja, Styron Sophie-filmregénye, Desmond Morris etológiai könyve magyarul.
Bartos soha nem járt angol nyelvterületen. Németből ültette át a bécsi Sacher szálló históriáját. Soha ember nem látta dolgozni Bartost a gépírónőn kívül, legfeljebb tűzifát vágni a ház mögött, olajozni a kapuzárat. Mindenre jutott ideje, gyalogszerrel, biciklivel bejárta az országot a Csallóköztől Gömörig, a Felső-Tiszától a Délvidékig, életén át gyűjtötte, mentette a kihalóban lévő szavakat, mesterségszókat, szinonimákat. Majd végül hatalmas két kötetbe szerkesztette, a 2002-ben megjelent, 1200 oldalas Magyar Szótárba, amit most már egyedül hívunk A Bartosnak. És mindenkire volt ideje, barátokra, tanítványokra, tanácsra/tudásra szoruló értelmiségiekre. Saját főből csak 1990 után írt a fiókján kívülre, e téren nem ismert megalkuvást. 2002-ben Déry Tibor-díjjal ismerték el, de igazán annak örült, hogy élete végén, már betegen, a szülő és lakóhelye, Újpest képviselő-testülete kitüntette a munkásságáért.
Bartos Tibor a 77. évét taposta. „Ha nem akarod, hogy elfeledjenek, mire megöregszel: írj elolvasni méltó, vagy tégy feljegyzésre méltó dolgokat” – idézte 1961-ben a nyomdász Benjamin Franklin 1738-ban feljegyzett közmondását, és ehhez tartotta magát.