Tizenkilenc

Jahahahaj, váujuhuhuhú, mindennek vége, vége! Jesszus! Maga még itt van? Ezt nem hittem volna, aranyos Albán Úr, de mondja csak, ez nem vakmerőség az ön drága részéről? Azt gondoltam volna, már túl van hetedhét határon. Úristen! Látta az eredményeket? Persze, hogy látta. Engem úgy kellett lefogni, valósággal vergődtem a kíntól. Hogy ki fogott le? Hát én magam, az egyik kezemmel, más nem volt ott, na hiszen, még csak az hiányzott volna, a társaság, dehogyis, elvonultam a szenvedésemmel a vackomra, mint a beteg állat. De harcoljunk, tökös-mákos Albán Úr, harcoljunk a végsőkig a barna szenny ellen. Én bárhová elmegyek szavazni, ahová csak hívnak, hiszen itt nálunk már győzött az egyik tolvaj Fideszes. Mi van? Hogy akkor nem szavazhatok? Itt állok, egy darab demokráciás plusz szavazattal az ujjam begyében, és nem adhatom le sehová? Na, ez a fasizmus, létfontosságú Albán Úr, a fasizmus, a maga kegyetlen, disznóvigyorú mivoltában. Mármint nem a magáéban, Albán Úr, ne értse félre, hanem a sajátjában. Pedig küzdeni kell az utolsó töltényig, mint az országos választásos bizottmánynak, akik nem akarták engedni, hogy a nép megtudja ezt a borzalmat, amit az eredmények hoztak. Igen, igazuk volt, nekünk minden perc számít. Őszintén mondja meg, kincset érő Albán Úr, de őszintén, ne kerteljen, ne akarjon kegyes hazugságokkal kecsegtetni, tessék, vágja ide a fülembe a rideg választ, mert van itt egy kósza, reménykedő kérdésem, miszerint esetleg nem lehetne valahogy, valami nagy, már-már földöntúli ügyességgel a betakarított tizenkilenc százalékunkkal kormányozni? Várjon, elsőre úgy értettem, mintha azt mondta volna, hogy nem. Nem? Tényleg nem? Nos, legbelül valójában erre a válaszra számítottam, beismerem. Tehát nem. A sok tróger gazember vajon hová tűnt? A mi többi szavazónk? Szégyellem magam helyettük is, odadobtak minket az Orbán Viktor démoni hajlamai elé. Ehh… El fogunk tűnni, mint a kántor. Alig vagyunk már így is. Nem látom a kiutat, talán valami rendkívüli állapotot kellene kihirdetni a Bajnai Gordon Úrnak, arra tekintettel, hogy a Fidesz borzasztóan sok szavazatot kapott, és ez veszélyes viszonyokat teremtett a Köztársaság számára. De nem, nem tudom. Nem tudom azt sem, hogy mit tegyek. Magát nem kérdezem, szerencsétlen Albán Úr, hogy mik a tervei, mert magát el fogják hurcolni, hát mit mondjak, tett is érte, ennyit azért ismerjünk el. Én egyelőre kivárok. Van egy kerek Orbán Viktoros kitűzőm, még 2002-ben dobta be egy náci a postaládámba, én meg az alkalmas formája miatt szerződtettem az egyik gombfoci csapatomba, tény, ami tény, elég sok gólt szerzett. Most alighanem kiváltom a csapatból, és hordani fogom egy ideig, amíg nem csitulnak a bosszúszomjas jobboldali indulatok. Próbálok majd együtt úszni az árral, és csak titokban gondolok majd Önre, lankadatlan Albán Úr, titokban, de szeretettel. És persze várom a feltámadást, várom, hogy Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr megbocsásson az ő méltatlan országának és népének, visszatérjen közénk, és ismét ránk köszöntsön a reformok aranykora. Búcsúzom, Albán Úr, és kérem, méltósággal viselje majd a kínzásokat.

Lejegyezte: Csermely Péter