A bosszúálló újabb kalandja

Az MSZP egy szép nagy történelmi kört leírva visszatért ötvenvalahány év után ahhoz a szemlélethez, amely Rákosi Mátyásnak és a szocialisták elődpártjának volt a sajátja. Gyurcsány konklúziója jottányit sem különbözik a rettegett pártvezér kifakadásától, miszerint neki nyolcmillió fasisztával kellene kommunizmust csinálnia

Vajon még meddig él vissza az MSZP türelmével Gyurcsány Ferenc? A szellemi színvonalbeli különbség miatt valóságos blaszfémiaszámba menne Cicero híres beszédét idézni, amelyet a harácsoló Catilina ügyében tartott. Mégis megválaszolásra vár, különösen az expártvezér egyre turbulensebb támadásai közepette: létezhet-e számára harci terep a szocialista berkekben? A pártmilliárdos által közzétett Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez című tengerikígyó hosszúságú írásból az olvasható ki: továbbra is igényt formál a baloldal uralására, ám feltehetően nem riad vissza a szakítástól sem. Az utódpárt szétesettségi fokát elnézve az a felvetés is jogos: van-e élet az MSZP számára Gyurcsány nélkül? Ha még nem gabalyodtak össze annyira a párt hatalmi-financiális viszonyai, hogy úgy kellenek számukra a mágnás szocik, mint fuldoklónak a gumimatrac. Ez legalább modernebb értelmet adna a fokozódó osztályharcelméletnek. De itt már nem a proletariátus vívja a burzsoázia ellen a háborút. Éppen ellenkezőleg: egyes milliárdosok küzdenek engesztelhetetlenül az alsóbb néprétegek, vagyis a proletariátus végleges alávetéséért. Ennek az ideológiai és pszichológiai elferdülésnek hű lenyomata a volt miniszterelnök-pártelnök röpiratnak nevezett irománya. Az Apró-villa örökös lakója nem is állóvízbe dobott kavicsot, hanem malomkövet hajított a háborgó habok és az alámerülő hajótöröttek közé. Az MSZP belterjes berkeiben sürgetővé tette a dolgozat annak a megválaszolását is: meddig gyengítheti az MSZP-t büntetlenül egy mániákus politikus. Könnyen azt a választ adhatnánk a Jókai utcai pártházban tartott első gyurcsányi vitaest forrongó hangulatáról kiszivárgott, rejtett kamerás felvételek alapján, hogy megkopott az őszödi dalnok varázsa és egyre komolyabb támadásokkal kell szembesülnie saját pártportáján. Aki azonban átrágja magát a harmincvalahány oldalas pamfleten, arra is ráérezhet: az MSZP hamisításai mennyire mélyen egybeolvadtak a gyurcsányi hazugságok világával. Úgy jártak a milliárdossal, mint Frankenstein doktor az általa létrehozott figurával, amely önálló életre kelt. A történetben elválaszthatatlanul egybekapcsolódik a megalkotó és a szörnyszülött. Gyurcsányi káromkodós hazugságok nincsenek MSZP nélkül és vice versa. Már nem megy az, hogy a füllentős ex-pártführer összes, a jobboldal felszámolására törekvő szitok-toposzát megtartják, ám a fő kiagyalót eltávolítják vagy a vezetéstől távolabb tessékelik. A „röpirat” az általuk kőbe vésett, a jobbközép és a társadalom elleni álszocialista vádaskodásokat nemcsak elismétli, hanem kánonba foglalja, négyzetre emeli. Ha megtagadják, egyszersmind eddigi politikájukat ítélik el, és a fürdővízzel a túlméretezett gyereket, a bosszúálló politikai kalandort is kiöntik. Ha pedig egyetértenek vele, a fő ideológust, a leszámolások kiagyalóját mégsem nyilváníthatják persona non gratává.
A téveszmék elfogadása azonban sokkal messzebbre mutat. A volt (?) pártvezér tudniillik a rendszerváltozás demokratikus alapértékeit vonja kétségbe minden eddiginél durvábban, hiába ismételgeti farizeus módon a demokratikus közhelyeket. Az iromány bírálói főként Gyurcsány szelektív memóriáját pellengérezték ki, miszerint már arra sem akar emlékezni, hogy egyáltalán nem a 2006-os választások után kellett keserűen ráébrednie, hogy az államháztartási adatok katasztrofális képet mutatnak. Hogy saját őszödi beszéde is kihullott a fejéből, amelynek során ordibálva ismerte be zárt és szűk elvtársi körben: hazudtak és trükkök százait kellett bevetniük, hogy mindez titokban maradjon. Már arra sem tudott emlékezni, hogy Veres János vihorászva hencegett ügyességével, miszerint brezsnyevi módra csak egy példányban írta le a valódi számadatokat, programot, hogy avatatlan szemek elé ne kerülhessenek. „Láttam, de elég volt!” – mintha ezt mondaná vidám cinkossággal Gyurcsány a háttérben. De neki már a négyéves időintervallum is túl hosszú, hogy vissza tudjon emlékezni. Helyette olyan virtuális világot alakított ki, amely integető viszonyban sincsen a valósággal. Minél kevésbé akar a valóság hasonlítani arra a szerinte sikeres kormányzati múltra, ami az ő vágyaiban szerepel, annál kíméletlenebbül színesíti tovább a torzított képet. Természetesen úgy, hogy a társadalom és a szerinte „szélsőséges” Fidesz egyre sötétebb tónusokat kap, a kormánypártok és ezen belül saját munkássága pedig mind rózsaszínűbb köntösbe van öltöztetve. Ennek a sajátságos pszichológiai-pszichiátriai folyamatnak hű lázgörbéje, kórképe az eddigi dolgozatainál is szószátyárabb „röpirat”. Jó az, amikor egy röpirat harmincvalahány oldalas. Milyen hosszú volna, ha komplett elemzést készítene? Mint a Lenin összes?
Világcsúcsgyanús kísérlet Gyurcsányé, hiszen még a hazudozásról is képes hazudozni. Szeretné megváltoztatni a múltat és azt gondolja, ha a hazugságokról minél többet hazudik, a történéseket is sikerül utólag korrigálni. Ezzel – hogy kedvenc kifejezésével éljünk – „nagyjából” beismeri, hogy ballépéssorozata vezetett el saját maga és az MSZP nagy bukásához. A Magyarázom a kormányzásom című, Karinthy tollára való színfalhasogató darab ki tudja, hányadik folytatása azért is érdemli meg a szófecsérlést, mert a pitbull szívósságú utódpártiaknál a nyájszellem tökéletesen működik. Másként: egy test, egy lélek az MSZP a legendateremtésben. Abban, hogy a Gyurcsány által leírtak fednék a valóságot. Hogy a fasizmus relativizáló, az antiszemita és cigányellenes kilengéseket védő Fidesz, az erőszakra hívó, a rendfenntartó erőket támadó Orbán Viktorék számlájára írandó az általuk egyöntetűen zavargásnak minősített 2006-os eseménysor, kiemelt helyen a polgári szövetség október 23-i ünnepségének páratlan brutalitású véres szétverésével. Veszélyesek a kitartó, rosszindulatú sulykolások, mert ezek teremtik meg a szoci remények szerint a Fidesz-kormány szélsőségességéről szőtt jövőbeni gátlástalan propagandának az alapját. Egyet ugyanis ne feledjünk: ha tényleg úgy történtek volna a dolgok 2006 őszén, mint ahogy a Gyurcsány-adminisztráció terjeszti, még meg is tudnák érteni olyanok, akik Magyarországot csak térképről, a Balkánon elhelyezkedő kis zűrös országként ismerik. Mint ahogy az őszödi beszéd iránt is megértők lehetnének – ha tényleg vétlen lett volna a kormány az államháztartási csalások, manipulálások terén –, mint ahogy utólag átírja a történelmet a bukott miniszterelnök. De hát ebben a feje tetejére állított gyurcsányi világban minden csak kellék, Patyomkin-fal, hogy ne lehessen látni a muzsikok elmondhatatlan nyomorát. Új elem viszont a gyűlölködéstől csöpögő iratban, hogy immár nemcsak a Fideszt, hanem az egész lakosságot lefasisztázza azáltal, hogy a jobboldal győzelme mögött a társadalom szélsőséges eszmék iránti fogékonyságát látja. Ezzel az MSZP egy szép nagy történelmi kört leírva visszatért ötvenvalahány év után ahhoz a szemlélethez, amely Rákosi Mátyásnak és a szocialisták elődpártjának volt a sajátja. Gyurcsány konklúziója jottányit sem különbözik a rettegett pártvezér kifakadásától, miszerint neki nyolcmillió fasisztával kellene kommunizmust csinálnia.
Mindezek alapján azt kell mondanunk, ha a köztársasági elnök időt tudna szakítani e röpirat elolvasására, talán revideálná azt az álláspontját, amellyel csupán a Jobbikban vélte megtalálni a szélsőséges politika leléteményeseit. Az MSZP-ből szép csendben nem nagy gyűjtő-, hanem kicsiny, szektás gyújtópártot fabrikált a gyurcsányi emlőkön nevelkedő pártvezetés.