Aki letérdelni szeretett volna a Himnusz alatt

Elöljáróban szeretném közölni az olvasóval, hogy igazi nevem Slachta György Béla. Emlékezésem Slachta Margitra a rokoni szálak miatt meglehet, kissé személyes jellegű lesz.
Azon a kelenföldi házon, ahol 1944–45-ben a Szociális Testvérek Társasága üldözött zsidókat bújtatott, május 12-én emléktáblát helyeztek el a főszervező Slachta Margitnak (1884–1974).
Mit mond a ma emberének Slachta Margit életútja? Keresztény feminista? Bigott apáca? Zsidómentő szervező? Hazaáruló, mert 1948-ban az országgyűlésben nem állt fel a Himnusz alatt? Szélsőségesen királypárti reakciós? Ki volt ő?
Nekünk, a Slachta családnak az ötvenes években stigmát jelentett ez a név. Madarat tolláról, Slachtát rokonáról – a Szabad Nép cikkében 1949-ben ezzel a címmel kértek halálbüntetést édesapámra. A sportklubban engem gúnyosan Margitkának szólítottak a nálam idősebbek. Viszont Stefka bácsi a Nagyboldogasszony úton barátságosan bemutatott vele sétáló barátjának, s meleg szeretet áradt tekintetükből. Sokkal, sokkal később tudtam csak meg mindennek hátterét.
„Nicht vor den Kindern!” nekünk semmit sem mondtak, a rokonság távoli volt. Slachta Margiték Kassán hatan voltak lánytestvérek, édesapja még a nagy háború előtt Amerikába ment a család javával. Felmenőink unokatestvérek a századfordulón. Vagy fél évszázaddal később mégis támadások értek e név és a rokoni szálak miatt. Édesapámat végül nem akasztották fel, s mérnökként dolgozhatott, bár 1957-ben megint elvitték. Nővéremet, Zsuzsát kitűnő érettségijével, engem négyes érettségivel nem ajánlották felsőoktatási intézményben továbbtanulásra. László bátyám megnyerte az országos középiskolai tanulmányi versenyt, őt az oktatási törvény szerint fel kellett venni. Miskolcra vették föl, de az utazás és az ottani megélhetés költségei miatt nem tudta elvégezni tanulmányait.
Én magyarosítottam a nevemet, Kézdi Györgynek hívnak, megalkudtam és boldogultam. Szép gyermekeim lettek, viszonylag rendes pályát futottam be. Az utamat megjártam, a harcomat megharcoltam. Hitem? Itt van legbelül. Édesapámmal sokat kirándultunk, még akkor is, amikor rendőri felügyelet alá tartozott. Nem hagyhatta el Budapest területét. Gyakran vasárnap délelőttönként kellett jelentkeznie a rendőrségen, hogy kevesebbet járjon templomba. Sajnos, egyszer a papnak tréfából elmondta, hogy a Hármashatár-hegynél átlépte a gyerekeivel a közigazgatási határt. Legközelebb a rendőrtiszt a fejére olvasta, hogy tudja, elhagyta a város területét. Apám attól fogva nem járt templomba, bár bennünket azért elküldött.
Persze, azóta tudom, hogy sokat veszítettünk, mert az egyházi szervezet, s főképp a kereszténység lényege mást érdemel. Voltam Rómában 1987-ben, láttam nyilvános audiencián II. János Pál pápát. Olvastam Bibót s a Rerum Novarumot, XIII. Leó pápa fényesen igaz enciklikáját.
Kezdtem érteni távoli rokonunkat. Egyúttal kezdem érteni az úgynevezett liberális baloldaliak mély hallgatását a keresztény szociális mozgalmakról. De hogy az üldözésükről is hallgatnak, az botrányos. Hol van ilyenkor Bauer Tamás, Ferge Zsuzsa, Tamás Gáspár Miklós, a szegények, üldözöttek nagy barátai? Köszönet Radnóti Zoltán rabbinak, hogy szenvedélyes szavaival a magyar jókat dicsérte a fenti személyekkel ellentétben.
Értem a hallgatást, amely egy magamfajta harmadik vonalbéli figura szavait is nyilván követi majd. Mert lefoszlana az álságos vörös festékkel elmázolt, hamis múltképről a torzítás. Kiderülne, hogy a szegénypolitika nem a baloldal privilégiuma. S hogy ezáltal már maga a jobb- és baloldal értelmezési kerete is hamis a mázolmány körül. XIII. Leó pápa Rerum Novarum című enciklikájának agyonhallgatása azért lehetséges, sőt kötelező az állampárt utóvédharcaiban, mert a XIX. század végén kibontakozó politikai mozgalmak között valós alternatívát kínált a munkásság tarthatatlan helyzetének, s általában a szegények tarthatatlan és igazságtalan helyzetének javítására. A szocialisták megoldási javaslata az irigység és agresszió felszításával kezdődött, és a tulajdonosok likvidálásával végződött.
A Rerum Novarum szerint maga az alapgondolat merő tévedés, a marxizmus szétzilálja a társadalmat, a családot, s évezredes értékeket, tekintélyeket dönt romba. Mi, magyarok már tudjuk, megtapasztalhattuk ennek igazságát.
Láthattuk, hogyan kezelik ma Magyarországon a baloldali kormányok a történelmi egyházak és az egyházi iskolák ügyét. Slachta Margit 1948-ban szenvedélyes felszólalásában tiltakozott az egyházi iskolákat államosító törvényjavaslat ellen, és nem állt fel a törvény megszavazását követően a Himnusz alatt. Az emléktábla avatásán Mona Ilona Anicia szociális testvér fölidézte Slachta Margit későbbi, már emigrációban megfogalmazott szavait: „Hiba volt nem felállnom. Le kellett volna térdelnem.”

A szerző tanár