Élő közvetítés
Skócia
ÉLŐ
Svájc

Kormányhonlap: nem történt bűntett? kormányhonlap ügy

2010. 05. 14. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszüntette a nyomozást a napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a kétszázmillió forintot felemésztő kormányszóvivői internetes portál ügyében. A BRFK-n lapunkat arról tájékoztatták: azért zárták le a vizsgálatot, mert a beszerzett adatok alapján „bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható”. Az ügyben 2008 szeptemberében, több mint másfél éve indult büntetőeljárás hűtlen kezelés gyanújával.
A kormányszóvivői honlap ügye nemcsak a gigantikus, 200 milliós bekerülési összeg miatt kavart belpolitikai vihart, hanem azért is, mert – mint kiderült – a kancellária a piaci ár többszöröséért vásárolt hozzá informatikai eszközöket. A programok telepítését 40 ezres óradíjért végezte egy cég, pedig ennek kevesebb mint a feléért végeznek hasonló szolgáltatásokat a számítástechnikai piacon. De az informatikai eszközöket, programokat is olykor a piaci ár három-négyszereséért vásárolta meg a kormányzat. Például egy 72,8 gigabyte-os merevlemezért csaknem 58 ezer forintot fizettek, miközben ugyanezt egy viszonteladó 39 ezer forintért adta volna. Még megdöbbentőbb a különbözet a tíz szerver esetében, amelyeket egyenként 979 ezer forintért vett meg a kancellária, miközben annak piaci ára 689 ezer forint. A kétszázmilliós üzletből részesedett Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök volt üzlettársa, Honti Pál egyik érdekeltsége, a Digital Natives is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.