Hemzsegtek az angol ügynökök a második világháború utolsó szakaszában a jórészt Magyarországon játszódó Sellő a pecsétgyűrűn című könyvben. A Berkesi András jegyezte mű a hatvanas évek jellegzetes terméke volt, benne a többször emlegetett rejtélyes titkos ügynökkel, Basil Thompsonnal. A különös angol név két valódi személyt takart. Az 1945-ös szovjet megszállás után a katonai állambiztonságnál, a Katpolon dolgozó Berkesi maga volt Thompson kapitány. A hatóság nevezte el így, amikor megbízást kapott arra, hogy épüljön be a háború előtt vagy alatt beszervezett hazai angol kémek közé, s buktassa le a megmaradt hálózatot. A feladatot egyébként nagyrészt sikerrel teljesítette is.
A hős keresztneve pedig egyértelműen Basil Davidsonra, a SOE (Special Operations Executive – Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) magyar alosztályának vezetőjére utalt, aki a háború előtt fedőállásban mint a The Economist tudósítója dolgozott hazánkban.
Részben tőle és helyettesétől, az elegáns Pálóczi-Horváth Györgytől – akivel Davidson annak idején Budapesten kötött barátságot – kapta megbízásait Francis Shelton zenész is. A most kilencvenhét esztendős, kitűnő szellemi és fizikai állapotban lévő férfi könyvének – amelyet a Scolar Kiadó adott ki – bemutatója alkalmából néhány napot itthon töltött pasaréti rokonainál. A magyarul még mindig kiválóan beszélő, ám angolul gondolkodó úr Schönberger Ferencként Budapesten látta meg a napvilágot, s itt végezte el a jogi egyetemet is. Szépreményű csellistaként Schiffer Adolf és Weiner Leó tanítványa volt tizenegy éves korától kezdve a Zeneakadémián. A család a húszas években magyarosított, mint meséli, bátyja, a későbbi híres biokémikus és pszichoanalitikus a Székács, ő pedig a Somló vezetéknevet kapta. Heifetz-koncerten volt a Zeneakadémián, amikor a szünetben berobbant a rikkancs az előtérbe az esti újsággal. „Hitler Bécsben!” – ordította nemcsak a suhanc, hanem a hírlap is öles címbetűivel. A zsidó származású, jó állásban dolgozó fiút feldúlták a politikai események, a hangverseny után magányosan járta a szeles pesti utcákat azon morfondírozva, hogyan hagyhatná el a náci Harmadik Birodalom szomszédságába került Magyarországot. A politikai helyzetet világosan látta, hiszen rendszeresen olvasta a korabeli angol sajtót.
Szerencséje volt: kedvtelésből esténként a New York kávéház zenekarában csellózott, ekkor figyelt föl rá a társulatba beugrott alkalmi zongorista. „Kolléga úr, eljönne-e velem Teheránba zenélni?” – kérdezte, s a fiatal muzsikus már másnap intézkedett. Barátai segítségével felhajtott egy közvetítőt, aki bizonyos mennyiségű pengő lefizetése után megszerezte a Somló Ferenc névre kiállított, a felekezeti rovatban az evangélikus vallást feltüntető útlevelet és a beutazóvízumokat. Így indult el 1939-ben, nem sokkal a világháború kitörése előtt, hogy aztán csaknem ötven évre elszakadjon Magyarországtól. Perzsiában gyorsan kapcsolatba került az angol követséggel, előbb a helyi magyar újságot szerkesztette, majd egy napon Howarth kanadai alezredes sétálni invitálta a harcolni kívánó ifjút. Az angolul folyó beszélgetés során a tiszt egyszer csak kitűnő magyarsággal szólalt meg, majd a kilétét is felfedte: ő Pálóczi-Horváth György újságíró, a SOE magyar részlegének helyettes vezetője. Shelton az ő közvetítésével került a jeruzsálemi magyar adóhoz, amelyet itthon – mint utóbb kiderült – nem is lehetett hallani.
A nyugati szövetségesek a háború kezdetétől fogva úgy vélték, Magyarország semlegességre való törekvése ellenére menthetetlenül a német szövetség tagja, a háborúba is bele fog sodródni. Nem látták tehát értelmét, hogy különösebb válaszgesztusokat tegyenek, például a lengyelekkel kapcsolatos fellépésünkkor. Így volt ez később is. A korábbi történelmi felfogást, amely a háborúból való mindenáron való kiválást tartotta volna jónak, egyre többen vonják kétségbe. Bohri László akadémikus, a magyar–amerikai kapcsolatokat kutató tudós felteszi a kérdést legújabb tanulmányában: nemzeti érdek volt-e a kiugrás erőltetése? A válasz: mindenáron semmiképpen sem. A szövetségesek ugyanakkor kívánatosnak tartották volna a lépést Magyarország, Románia és esetleg Bulgária esetében is, hisz ez jelentős német haderőket vont volna el a frontról. Ahogy Averell Harriman moszkvai amerikai követ írja feljegyzésében: „A semleges országok és a csatlósok álláspontjában kedvező változás állhat be a szövetségesek szempontjából, ami arra kényszerítheti Németországot, hogy a számára előnytelen fejlemények kezelésére erőket szabadítson fel.” Ez megkönnyítené a franciaországi partraszállást is. A szovjet sajtó konkrétabban fogalmazott: „amiatt, hogy további német csapatokat irányítanak át a megszállt csatlósok területére… könnyebb lesz nyugati irányból csapást mérni közös ellenségünkre”.
A meginduló magyar fegyverszüneti kezdeményezéseket az angolok részéről a SOE magyar alosztályának két vezetője, Basil Davidson és Pálóczi-Horváth György fogadta – mondja az egykori titkos ügynök. Az ő segítségükkel jutott el az Isztambulban tárgyaló hazai kormánykiküldött, Veress László az előzetes fegyverszüneti feltételek elfogadásának bejelentéséig.
Egyébként Davidsontól és Pálóczitól eredt az a két meglehetősen ügyetlen kezdeményezés, amely gyorsan elbukott a magyarországi katonai biztonsági szolgálat, az úgynevezett 2VKF közbelépése nyomán. Az ügyről legelőször M. Kiss Sándor történész emlékezett meg egy tanulmányában. Az első: beszervezett varrónőt küldtek el Törökországba próbaútra zárt, üres levélpapírt tartalmazó borítékkal, ahol a fényképészként dolgozó John Briostól megkapta, majd a bundája gallérjába varrta az írásbeli utasításokat. A fotós, lévén kettős ügynök, azonnal értesítette a német szolgálatot, s rajta keresztül kapták a fülest a magyarok. A Lökösházánál az ország területére érkező vonaton azonnal figyelni kezdték a varrónőt, majd Pesten a Hadik-laktanyába vitték, s előkerültek az üzenetek: Pálóczi ezekben a könyvkiadó Cserépfalvi Imrét, a későbbi parasztpárti politikus és népi író Kovács Imrét, valamint Bálint Györgyöt kívánta rávenni az együttműködésre, akik így még beszervezésük előtt dekonspirálódtak.
Hasonló kudarccal végződött az angoloknak már régóta dolgozó Békeffy László konferanszié hálózatához kapcsolódó, Győrben beszervezett Nádas Ernő vezette baráti társaság ügye is, amely szintén gyorsan lebukott.
– Pálóczi hol megjelent, hol rejtélyesen eltűnt napokra, hetekre a közelemből – emlékszik vissza a háborús időkre Francis Shelton. Az eltűnések hátterében feltehetően isztambuli megbízatása állt: neki kellett tartania a kapcsolatot a hazaiakkal a magyar kiugrási kísérlet ügyeiben. Hozzá érkezett a polgári demokratikus ellenzék küldötte, Szent-Györgyi Albert is. A professzor a leendő Magyar Köztársaság reménybeli elnökeként indult útnak 1943 augusztusában Isztambulba, misszióját egyeztette Kállay miniszterelnökkel, aki rábólintott a kapcsolatfelvételre. A németek azonban Veress László kormánymegbízott isztambuli tárgyalásaihoz hasonlóan mindenről értesültek. A legenda azt tartja, Szent-Györgyi eldicsekedett a vonaton azzal, hogy a magyar fegyverszünetet megy szervezni Törökországba, ez azonban nem túl valószínű. Újabb kutatások szerint a kiszivárogtató a remek ügynökhálózattal rendelkező emigráns csehszlovák elnök, Eduard Benes volt. Így akarhatta meghiúsítani az esetleg eredményes tárgyalásokat, gyengítve ezzel a magyar pozíciót a háború utáni békekonferencián. Tény, hogy a kommunista eszmével szimpatizáló Pálóczi is rendszeresen beszámolt megbeszéléseiről a helyi szovjet kereskedelmi kirendeltség Balkanov nevű munkatársának. (Minderről hazatérése után, 1948-ban tájékoztatta a HM katonapolitikai osztályát.)
Francis Shelton alig tudott valamit a tárgyalásokról. Igaz, amikor a jeruzsálemi rádiótól a dél-itáliai Bariba került a magyar adáshoz, találkozott a német megszállás után Magyarországról kerülő utakon elmenekített Veress Lászlóval. Veress azonban meglehetősen szűkszavú volt ebben a kérdésben. Shelton egyébként szinte egymaga építette fel a bari rádió magyar osztályát. Bemondókat alkalmazott, a kommentárokat maga írta, s a fontosabb események alkalmával ő ült a mikrofon elé. Bevezette az akkor még ismeretlen, váltott szpíkerekkel dolgozó híradást is. A műsort viszonylag jól lehetett fogni Magyarországon, így megragadta az alkalmat, hogy elsősorban a hazai politikusoknak üzenjen. Megtette ezt azokon a röpcédulákon is, amelyeknek a szövegét a stúdióban írták meg, s a Royal Air Force szórta szét őket idehaza 1944 második felében. Aztán az angol hadsereg összekötői felkészítették: nemsokára indulnia kell Debrecenbe az ideiglenes nemzeti kormányhoz egy küldöttséggel.
– Szerencsémre elöntötte a víz Bari repülőterét, így az utazásunk csúszott. Talán így menekültem meg attól, hogy angol ügynökként letartóztasson a szovjet megszálló hadsereg defenzív osztálya. Hiába voltak ugyanis az ügynökök hivatalosan a szövetségesek emberei, első számú veszélyként jelentek meg a szovjet elhárítás számára. Nem véletlen, hogy később már nem is volt kívánatos a beutazásom – teszi hozzá.
Eleinte úgy tűnt, maradásával nem sokkal járt jobban: a háború utolsó hónapjaiban, a magyar szekció felszámolása után az osztrák műsorokhoz osztották be, ezek megszűntével hontalanként internálták egy dél-olaszországi menekülttáborba. Nem volt rá többé szükség. Kis szerencsével, egy véletlen találkozásnak köszönhetően, sikerült mozgósítania kapcsolatait, így az ENSZ segélyszervezetéhez, az UNRRA-hoz kerülhetett munkatársként. Többek között korábbi főnöke, Basil Davidson segített elintézni neki, hogy Londonba települve egy év alatt megszerezhesse a brit állampolgárságot. Vezető beosztásból, londoni kereskedelmi vállalattól ment nyugdíjba, ma is ott él. Kamarazenekarával sokáig adott hangversenyeket, azonban kora miatt három éve nem csellózik – zenekritikákat ír internetes újság számára. A Kádár-rendszer végén térhetett először haza, ekkor értesült bátyja 1953-as meghurcolásáról is: az antiszemita orvosper budapesti változatába akarták bevonni Székács István professzort mint a testvérével kapcsolatot tartó angol kémet. Sztálin halála után engedték szabadon, akár szovjetunióbeli sorstársait. Francis Shelton legszívesebben Hévízen és Budapesten időzik családjával, mikor hazalátogat.
Kanyargósabb utat futott be nála, mondja búcsúzóul, az 1947-ben hazatért, a kommunista pártba belépő, később letartóztatott Pálóczi-Horváth. Az 1956-os forradalom bukása után nem sokkal visszatért Londonba, ám a magyar állambiztonság vagy beszervezni, vagy kompromittálni akarta a nyugatiak előtt korábbi isztambuli szovjet kapcsolataira hivatkozva – a feltehetően a szovjet titkosszolgálatnak is dolgozó Léderer Sándor és a kiutazó Rónai Mihály András író segítségével –, sikertelenül. Pálóczi az ügy lezárása után nyolc évvel, 1973-ban hunyt el Londonban. A kilencvenöt éves Basil Davidson ma is él, súlyos betegen, magatehetetlenül, az Alzheimer-kórtól legyőzötten.
Távozóban egy kedvesen dedikált könyvet kapok ajándékba. Az érdekes nyelvezettel megírt különleges kötetnek egy hibája már a Gábor Áron úton lefelé sétálva a szemembe ötlik: a szöveghez nincs jegyzetapparátus, a Francis Shelton hosszú, kényszerű távollétéből fakadó történelmi tárgyi tévedéseket nem javította ki a hazai kiadó, névmutató sincs. Igaz, beszélgetésünk alatt az öregúr is kifogásolta: sajnos néhányszor nem a megfelelő szavakat használja a magyar fordítás.
origo.hu
Gyermeknapra üzent a miniszterelnök
