Ahogy beköszönt a kánikula, Pannonhalmán rendszerint lezajlik az év legfontosabb borversenye, a presztízsértékű Pannon Bormustra is. Az idei verseny is szolgált meglepetéssel, legfőképpen azzal, hogy az egyik zsűritag, a lengyel Wojciech Bonkowski éppen azokra a régi „sztárokra” akadt ki, akiket a zsűri nagy része az idén is csúcsborásznak ítélt (felróva nekik, hogy nem a klímának, földrajzi adottságnak megfelelő borokat készítenek). Villány persze tarolt, kékfrankos vagy kadarka nem is szerepelt a díjazott borok között, és visszatért a borhamisítási ügybe keveredett (vagy kevert) Vincze Béla, aki két vörössel (Merlot Arcanum és Cabernet Franc Arcanum 2008) csúcsbor minősítést szerzett.
A csütörtöki gálán a Gundel trópusi hangulatú teraszán szépen megfértek egymás mellett Magyarország éllovas borkészítői, eszembe is jutott, hogy például a filmszemlékhez képest – a suttogó propaganda ellenére is – milyen jól működik itt az összefogás (lásd az életben maradásért küzdő Gál Tibor pincészet, amelynek megsegítésére – korábbi, Magyar Nemzet-es cikkünknek is köszönhetően – maga Takler Ferenc is felajánlkozott). Szembeötlő volt még az a szemérmesség és szerénység is, ami miatt a borászok egy részét igazán szeretjük: az idei Grand Prix – az abszolút győztes Tokaji Aszú 6 puttonyos 2003 – bort készítő Orosz Gábor a díj átvételekor az évjáratnak, a szőlőnek és a jóistennek köszönte a bort, amivel nyerhetett, s nem utolsósorban a családjának, aki ezt a szép szakmát a kezébe adta. Orosz Gábor őszinte szerénységéhez hasonló a St. Andrea pincészetet vezénylő Lőrincz Györgyé is, 2006-os és 2007-es Merengő Bikavérével uralta az idei Gál Tibor bikavér emlékversenyt, és a viszszakóstolásnál is valahogy mindig az ő borainál kötöttem ki – itt nincsenek kompromisszumok, borászban, borban, borcímkében ilyen kerek harmóniát egészen ritkán talál a borissza. Néhány korty Merengő Bikavér után arra gondolok, jó lenne Lőrincz Györgynek lenni.
Talán a Pannon Bormustrán annyira még nem érezhető, de már itt a generációváltás szele, egyre népszerűbbek a kézműves borászatok, a nagy neveknél pedig a fiúk átveszik apáiktól a vezetést, Tokajban évről évre hangsúlyosabbá válnak a desszertborok mellett (vagy helyett) a nagy száraz fehérborok, és a havonta-évente elmondott mantra is talán hatni kezd: nekünk a Kárpát-medencei fajtákkal kell előtörnünk. Sopronban igaza van Weninger Franznak, hogy a kékfrankosé a jövő, mint ahogy Somlón és Tokajban a száraz furminté. Nem beszélve a csúcsrizlingjeinkről.
A lényeg az otthonosság, tiszta tekintet, egyenes beszéd, egyszerűség – borban is. A barokkos túldíszítettségtől hamar émelyegni kezd az ember. Az igazi bornál nincs szükség hangulatfestő jelzőkre, elég végre kimondani – ez jó. És ez alighanem többet ér minden díjnál.
origo.hu
Ha vásárolt ilyen cukrot, ne fogyassza el!
