A Hó rendezője, Aida Begic sokat tud a szótlanságról. Iráni és török rendezők tudnak így a csenddel festeni, a csend fülsüketítőbb minden csihipuhinál és vijjogásnál, idegtépőbb minden sikolynál, a csend a titkos féreg – foggal rág, felemészt. Mert nem elég, hogy ezek a nők mindent elvesztettek, most felautózik a hegyre két közönyös szerb férfi, hogy ők most „megkegyelmeznek” a nincsteleneknek és kivásárolják őket a romjaikból. Rövidebben: feljönnek, hogy megvegyék a falut készpénzért.
A csendet lehet fokozni, Aida Begic ezt is tudja. A reményvesztettség és a földhöz való ragaszkodás viaskodik az emberben, csak alá kell írnia a papírt, hogy új élethez, vagyonhoz és szabadsághoz juthasson, de mit ér a szabadság a szülőház, szülőhaza nélkül, mit ér az élet, ha már egyszer úgyis odaveszett a titokzatos erdőbe?
Kézikamerás várakozás. Epe-keserű órák. Unatkozó kislányok, kiszáradó tinédzserek, kiégett, egymásra élezett asszonyok. Mintha mindenki gyűlölne mindenkit ebben a kínkeserves egymásrautaltságban. S mintha ez a gyűlölet most összefogássá is változhatna – mert vihar jön, a két szerb a faluban reked. Az éjszaka felerősíti az indulatokat, és a falu egyetlen életben maradt férfija, az erősen hívő nagyapa nekiszegezi a jöttmenteknek a kérdést: hol vannak a gyerekeink? És a jöttmentek tudják.
Megpróbálom elképzelni, egy tengerentúli néző mit lát ezekben a ráncokban, karikás szemekben, szürkés tekintetekben. Mit érez a szemsarkokban megbújó fájdalomból, látja-e a hirtelen elforduló arcot, hallja-e a félbeharapott szót, összeszorul-e a gyomra a gyéren megvilágított szobabelsők, üszkös romok, aknamezővel terhelt tájkép láttán. Begic képes arra, hogy más vidékre, más kultúrkörbe, más kontinensre is átvigye a fájdalmat. Az ordító csendet. Íme Európa, íme a Balkán, íme az ember, aki a másikat – halomra lőve – temetetlenül hagyja egy barlangban. Épp, hogy tizenhárom éve, itt a szomszédban. Sok idő telt el azóta, a hó is elolvadt, talán a nap is kisüt, mondja végül Aida Begic, de a fülzúgás csak lassan szűnik.
(Hó – színes, feliratos, boszniai–német–francia–iráni dráma, 100 perc, 2008. Rendező: Aida Begic. Forgalmazó: Mozinet.)
origo.hu
Az egész internet Magyar Péteren röhög - mutatjuk a legjobb mémeket
