Egy választópolgár megjegyzései

Feldúlt, felháborított Szanyi Tibor „nem” szavazata a kettős állampolgárságra. Az, hogy nemet mondott a nemzeti összetartozás gondolatára. Tette mindezt a máig érzelmileg és értelmileg feldolgozhatatlan trianoni békediktátum 90. évfordulójához közeledve. Az első világháború után a Monarchián belüli közép-európai nagyhatalomból (282 870 négyzetkilométer) Magyarország Közép-Európa legkisebb országa (93 000 négyzetkilométer) lett. Le kellett mondania területének kétharmadáról, polgárainak harmadáról. Több mint 3,3 millió magyarnak kellett a határokon túl élnie, noha zömmel a határok mellett. Ugyanakkor a szomszédai közül Románia 140 000 négyzetkilométerről 297 000 négyzetkilométerre növelte területét, itt több mint másfél millió magyar élt. Az újonnan megalakított Csehszlovákia területe 140 394 négyzetkilométer lett. 13 millió lakosából, több mint hárommillió német volt és egymilliónál is több magyar. Míg a szintén az első világháború után életre hívott Szerb–Horvát– Szlovén Királyságban (későbbiekben Jugoszlávia) is több mint félmillió magyar élt.
Igaznak tartom Karinthy Frigyes híres mondatát: „Magyar az, akinek Trianon legalább fáj.”
E törvénnyel az új parlament szimbolikusan is világossá kívánta tenni, hogy a magyar kultúrnemzet tagjai, bárhol éljenek, lehetnek magyar állampolgárok is.
Szanyi Tibor „nem”-je ugyanakkor számára kiváló szereplési lehetőség. Végigvándorolja a tv-stúdiókat, nyilatkozik itt és ott. Ő kivirul ettől. Én olykor szomorúan, olykor indulatba jőve figyelem a magyarázkodását.
Ennek lényege és középpontja mindig az ő személye, az ő érzései, félelmei. Ez méltatlan és irritáló. Azt kell hallgatnom, hogy e döntéssel neki „leértékelődik az állampolgársága”, mert azt felveheti majd „boldog-boldogtalan”, ő mitől fél, ő hogyan mérlegel, s végül, hogy ő csupán a lelkiismeretének tartozik elszámolással.
Tisztelt Szanyi úr, ön igencsak téved!
Ezennel kijelentem, hogy engem maga a továbbiakban nem képvisel. Mivel én történetesen ahhoz a választókerülethez tartozom, amelyet ha két forduló után is, ha „neccesen” is, de ön nyert el, ezért önnek kellene képviselnie például engem is.
Állandóan büszkén hivatkozik arra, hogy ön egyéni kerületben jutott mandátumhoz, nem „holmi listákon”, amelyeket különben sem szeret.
Tájékoztatom, hogy így aztán végképp nincs kibúvója. Ha a Magyar Szocialista Párt listáján kerül be (mint például Gyurcsány Ferenc), akkor még mondhatná, hogy pártutasítás híján ön így döntött. Az egyéni kerületben bejutott képviselő azonban ilyesmire nem hivatkozhat.
Önnek kötelessége lett volna a választókerületében élők képviselete. Különösen ilyen kardinális, nemzetstratégiai kérdésben! Ez a demokrácia, a képviseleti demokrácia lényege!
Jegyezze meg: nem ön a fontos, hanem akiket képvisel. Állandóan azt mondja, hogy „én”, pedig a lényeg a „mi”. Mi, választópolgárok.
Mivel jelenleg nincs mód arra, a választójogi törvény nem engedi meg, hogy kezdeményezzem, kezdeményezzük az ön visszahívását a Magyar Országgyűlésből (bár úgy tudom, magától sem áll távol a visszahívás jogi lehetősége), nincs más lehetőségem, mint nyilvánosan tiltakozni az én nevemben is leadott „nem” szavazata ellen.
Ezúton is szeretném elmondani a határokon túl élő magyaroknak, hogy emberként, hívőként, történészként, az irodalomért, például az Érmindszenten született Ady Endréért, a Kassán született Márai Sándorért, a Nagyszalontán napvilágot látott Arany Jánosért, rajongóként, értelmiségként, választópolgárként úgy ítélem meg, hogy aki magát magyarnak vallja, az lehessen magyar állampolgár. Tehát amíg a törvényre Szanyinak a válasza „nem”, az enyém: igen!

A szerző történész