Katonadolog

hadsereg élet- és munkakörülményei az ombudsmani intézmények különleges figyelmére tarthatnak számot. A hierarchia, a parancsteljesítés – akár az élet és testi épség sérelmével járó – kötelezettsége veszélyeztetheti a katonák jogainak érvényesülését. Pedig ők „polgárok egyenruhában”, tehát megilletik őket a közösség többi tagjának jogai, azonban van különbség ezek érvényesülésében és érvényesíthetőségében, ahogyan ezt a hadsereggel kapcsolatos vizsgálatok bemutatják. Az egyenruhás polgárok jogainak érvényesülését sokféle intézmény biztosítja, az elöljárók útján tett panasz, a hadseregen belüli különféle vizsgálók és bizottságaik, az országgyűlés bizottsága, a minisztériumi felügyelet, sőt végül az ombudsman is vizsgálódhat ilyen témában. Ezt tettük kollégáimmal 2008–2010 folyamán, amikor jó tízéves szünet után ismételten vizsgálatot rendeltem el a hadsereg tagjainak élet- és munkakörülményeivel kapcsolatosan. Több helyszínen személyesen, illetve kérdőívvel, szabályzatok áttekintésével stb. először tártuk fel a NATO-tag hivatásos hadsereg működésében – az ombudsmani hatáskörben – megállapítható visszásságokat.
Nem tartozott vizsgálataink körébe, de annak befejező szakaszában 2010 tavaszán értesült a közvélemény a HM és a hadsereg különböző intézményeinek korrupciós eseteiről, amelyekben még nem zárultak le a büntetőeljárások. Nem meglepő, hogy a Magyarországon jelentősnek tartott korrupció a hadseregben és a honvédelmi tárcánál is megmutatkozik. Amióta van hadsereg, annak a tömeges fogyasztási igényei, illetve a termelésre gyakorolt hatásai nagymértékben vonzóvá teszik a hadiszállítást a különböző szolgáltatók és termelők számára, a hadsereg hierarchikus belső viszonyai pedig alkalmasak az akár jelentős mértékű gazdasági és adminisztratív visszaélések elrejtésére. A hadsereg a változó gazdasági és politikai környezetre sokféleképpen reagálhat, és ennek egyik negatív módja a hadseregben tapasztalható, illetve a működéséhez kapcsolódó korrupció – emlékezzünk vissza az úgynevezett olajügyekre!
A hadseregek viszonyrendszerének jogi és gazdasági ellenőrzése ezért a jogállamban a kiemelt területek közé kell hogy tartozzon. Frissen elkészült jelentésünkkel részt vettem Bécsben a NATO-tagországok hadseregeit vizsgáló független jogvédelmi intézmények konferenciáján, és a hozzászólásokból kirajzolódott előttem az alapjogok hadseregeken belüli érvényesülésének tendenciája. Ma a NATO-tagállamok hadseregei vagy kizárólag hivatásosokból állnak, vagy teret nyújtanak önkénteseknek is. Egyre rövidebb időre, de besorozott állampolgárok is kiképzést kapnak, többnyire a korábban náluk szokásos katonaidőnél jóval szűkebb, átlag hat hónapos keretek között. Ez az összetétel megváltoztatja a szolgálati viszony jellegét, mindinkább a hivatásos katonák kvázi közalkalmazotti szerepköre válik dominánssá. Ezzel pedig olyan kérdések kerülnek előtérbe, mint a közszolgálatoknál általában: munkakörülmények, túlmunka, díjazás, javadalmazás, előléptetés. A NATO-hadseregekben egyre kevesebb a szolgálati idejét sorozottként eltöltő állampolgár, és megnőtt a katonai hivatásrend szerepe, amely például erőteljes szakszervezeti érdekképviselettel rendelkezik, és az EU és a NATO intézményeinél komoly lobbicsoportot alkot.
Ugyancsak általánosnak tekinthető ma már a nők foglalkoztatása katonai szerepkörben, akár a harcoló alakulatoknál is, ami masszív esélyegyenlőségi és diszkriminációs problémákat vet fel a hadsereg „macsó” mélystruktúráival szemben. Az alakulatoktól a vezérkarig esélyegyenlőségi bizottságok, tanácsok rendszere igyekszik nálunk és másutt is biztosítani a katonanők női mivoltából eredő sajátos érdekeinek védelmét, valamint megfelelő előrejutásuk felügyeletét. Az utóbbival kapcsolatosan megállapítható egy olyan általános visszásság, hogy miközben jelentősen megnövekedett a nők aránya a hivatásos katonák között, nem kaptak több és nagyobb szerepet a hadsereg vezető tiszti állományában. Ez a helyzet szükségessé teszi az esélyegyenlőséget előmozdító további lépéseket és a csak papíron deklarált esélyegyenlőségi tervek megvalósítását.
Külön világot jelentenek a NATO-országok külföldön, elsődlegesen Európán kívül zajló békefenntartó küldetéseiben részt vevő alakulatok problémái. Valós háborús fenyegetettségnek kitett, sőt akár harcoló alakulatokról van szó, a veszélyhelyzet pedig sokszoros, kiemelkedő jelentőséget ad a sérelmeknek, a veszélyhelyzetben akár húsba vágó megkülönböztetésnek, avagy rossz bánásmódnak. Tendenciaszerűen megállapítható, hogy ezeknél az alakulatoknál mind a szolgálat tartama alatt, mind azt követően (úgynevezett poszttraumatikus bántalmak) olyan jogi, gazdasági és végső fokon humán problémák vetődnek fel, amelyek megoldásának elősegítése fokozott ellenőrzést, a panaszokra nyitott kapukat és nagy odafigyelést, készséges segítségnyújtást kíván. A megfelelő keretek kialakítása még csak kísérleti fázisban van, miközben problémák sokasága vetődik fel. Ilyen például, hogy a nemzeti hadseregek közös akciói, missziói során bekövetkezett visszásságok, sérelmek kivizsgálása és orvoslása minden nemzeti hadsereg saját intézményes jogi hátterének keretében zajlik. Így történhet meg, hogy például az azonos bevetésben részt vevő angol és magyar katona ugyanolyan ügyében lefolytatott két eljárásban eltérő eredményt hozhatnak az eltérő szabályok. Ez a küldetések szempontjából nehezen kezelhető helyzeteket teremthet, amelyekkel kapcsolatosan felvetődik, miként lehetne valamiféle közös emberi jogi védelmi státust biztosítani az adott misszión belül a különböző hadseregek küldötteinek – ami a globálissá váló jogvédelem fejlődésének újabb fejezetét jelenthetné. A gondolatnak éppen úgy vannak támogatói, mint ellenzői, és egyelőre még nincsen konszenzus, nem jelentek meg általánosabban elismert koncepciók.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a korábban férfiakból sorozott, békeidőben az ország területén állomásozó katonaság helyett a mai NATO-ban, így Magyarországon is hivatásos, mindkét nem képviselőiből álló és békeidőben is (akár igen távoli országokba) külföldre, háborús körülmények közé elvezényelt alakulatokkal is rendelkező hadseregeket találunk. Ennek az új összetételnek és funkcióknak a velejárója a közszolgálati jelleg felerősödése, valamint egy sor új igény: a tartós jog- és életviszonyokra épülő érdek- és jogvédelemé, a nők és a bármiféle kisebbségek egyenlő elbánásának biztosítására irányuló törekvésé, a speciális missziókban részt vevő alakulatok tagjai jogvédelmének kialakításáé.
A társadalmi-politikai rendszer egészén belül a hadsereg, mint korábban a legnagyobb fegyveres erőszakszervezet helyét többnyire a rendőrségek vették át. Nem csupán létszámukban, de társadalmi funkcióikban is a rendőrségek azok, amelyek az állampolgárok biztonságigényének megfelelően kell hogy szolgáltassanak. Ma tehát a hadsereg háttérbe szorul az állampolgári figyelem szempontjából, hiszen a védelmi- és biztonságérzet elsődleges támasza a rendőrség és a biztonsági szolgálatok, a sorozott hadsereg időszakával ellentétben pedig nem minden állampolgár avagy család kell hogy megtapasztalja a katonaéletet. A NATO-tagállamok körében és az egységes Európában a hadseregek szerepe elsődlegesen a közös NATO-funkciók gyakorlásában és a globális rendfenntartó akciókban, a polgároktól és akár az országtól távoli világban nyilvánul meg. Ennek következményeként csökken a társadalom érzékenysége a hadsereg és a benne tapasztalható visszásságok iránt, míg növekszik a figyelme a rendőrséggel kapcsolatosan. A független jogvédő intézmények vizsgálatainak ezzel számot kell vetniük. Vizsgálataikkal közelebb kell hozniuk a társadalomhoz a hadsereget és az ott tapasztalható problémákat, hiszen a csökkenő létszámú, változó összetételű és funkciójú hadsereg demokratikus, jogállami transzparenciája nagyon fontos az egyenruhás állampolgárok jogainak érvényesülése szempontjából.

A szerző az állampolgári jogok országgyűlési biztosa