Megalázva Amszterdamban

Ami alulmúlhatatlannak tűnt, labdarúgó-válogatottunk azt is alulmúlta: a németekkel szembeni 0-3-at szombaton, Amszterdamban 6-1-es, iszonyatos verés követte. Az 56. és a 78. perc között öt holland gól zuhant be a kapunkba; minimális szervezettséget és morális tartást mutató együttes esetében ez elképzelhetetlen. Csakhogy a mieinket sem ez, sem az nem jellemzi. Ezzel a társasággal egyébként is egyre nehezebb bármiféle közösséget vállalni; ez a csapat már inkább Erwin Koeman válogatottja, mintsem Magyarországé. Úgyhogy sürgősen vissza kellene venni tőle.

Hollandia–Magyarország 6-1 (1-1)
Amszterdam, 45 ezer néző, jv.: Florian Meyer (német). Gólszerzők: Van Persie (21.), Sneijder (56.), Robben (64., 78.), Van Bommel (71.), Elia (74.), illetve Dzsudzsák (6.). Sárga lap: Lázok (77.).
Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga (Ooijer, 61.), Mathijsen, Van Bronckhorst – Van Bommel (De Zeeuw, 80.), Van der Vaart (Afellay, 80.) – Kuyt (Robben, a szünetben), Sneijder (Elia, 73.), De Jong – Van Persie (Huntelaar, 68.).
Magyarország: Fülöp – Bodnár (Laczkó, 81.), Juhász, Horváth G. (Vadócz, 80.), Vanczák – Szélesi –Dzsudzsák, Huszti (Lázok, 68.), Bodor – Priskin, Torghelle (Elek, 58.).

Talán nem volt merő ábránd, hogy a németek által a Puskás-stadionban elkövetett nyílt színi becsületsértés legalább néhány játékosunkban dacot és eltökéltséget szül. Ennek jeleként értékelhettük, hogy Torghelle remek passza után Dzsudzsák pazar lövéssel már a 6. percben vezetést szerzett a vb-n is éremesélyesnek tartott hollandok otthonában. Ám ez volt csapatunk utolsó épkézláb támadó hadművelete, innentől egyre kétségbeesettebb és szánalmasabb védekezés következett. Ötven percen át nagy adag szerencsével és elpackázott hazai helyzetekkel, csupán Van Persie egyenlített a 21. percben, kihasználva, hogy Kuyt úgy vette el a labdát Husztitól, mint a nagy gyerek a kicsitől. Az 56. és a 78. perc között aztán 0-5-ös részeredményt regisztráltunk, egyénileg és csapatként is védekezésképtelen válogatottunk olyan gólokat kapott, amilyenek már csak a vb-történelem archív felvételein láthatók, az 1950-es vagy inkább az 1930-as évekből.
A végletekig kigurigázott ziccerek váltogatták egymást valószínűtlenül tiszta, zavartalan lövésekkel, Sneijder, Robben vagy Van Bommel klasszisa számára semmiféle kihívást nem jelentett az újabb és újabb gól, de a legmegalázóbb az ötödik volt, Elia szólójával, mindig mindenről lekéső, ütemet tévesztő magyar védők kíséretében. Tegyük hozzá, Fülöp kapus is csak a hálóból visszajövet találkozott a labdával, amit a mezőnyjátékosok elvétve tudtak megszerezni, és még elvétve sem megtartani.
A német játékvezető egyetlen másodpercnyi hosszabbítás nélkül fújta le a 6-1-re végződött mérkőzést, aminél a hollandok számára egy egymás közti, kétkapus játék is komolyabb erőfelmérő lett volna. A hármas sípszó után az ellenfél Robben sérülése miatt riadtabbnak, szomorúbbnak tűnt, a mieink rendezett arcvonásokkal gratuláltak, a gyalázást, illetve gyalázatot követő mezcserénél már egy-egy félmosolyt is láttunk.
Mintha egyesek fel sem fognák, mi történt már megint, azaz történik folyamatosan, és közéjük tartozik Koeman szövetségi kapitány is, aki hazafelé, Eindhovenbe vette az irányt. A többiek Magyarországra jöttek, mert nekik – bár játékukon és gesztusaikon ez legfeljebb nyomokban érződött – ez az otthonuk.
Ha ugyanez a garnitúra ugyaninnen folytathatja augusztusban, az angolok ellen, majd szeptemberben, az Eb-selejtezőkön, az mindannyiunk felelőssége és kritikája lesz.