Spanyolország – közel a vég?

Ha Görögország csődöt jelent, az az eurózóna számára probléma. Ha Spanyolország teszi ugyanezt, az katasztrófa – jelentette ki a minap Nouriel Roubini közgazdászprofesszor. A két ország vonatkozó adatait összehasonlítva nehéz cáfolni a fentieket. A görögöknél a munkanélküliség 10 százalék körül van, a spanyoloknál ennek a kétszerese. Ráadásul ennek a húsz százaléknak a felét az ifjabb generációk teszik ki: minden második spanyol fiatal munkanélküli.
Görögország az eurózóna GDP-jének 2,5 százalékát adja, Spanyolország a 11,5 százalékát, amivel az övezet negyedik legnagyobb gazdasága. A görög adósság a GDP 145 százaléka, ezt a szintet kívánja a kormány „stabilizálni”. A spanyol összes adósság – állami és privát összesen – a GDP 270 százaléka. Mindkettő fenntarthatatlan és gazdasági növekedés híján önerőből finanszírozhatatlan. Egy spanyol „mentőcsomag” – ismerve a görög méretét és a hitelezők által megkövetelt takarékossági intézkedéseket, valamint azok társadalmi fogadtatását – összegszerűen meg sem becsülhető, de valószínűleg sok száz milliárd euró, és a hazai fogadtatás náluk sem lesz szívderítőbb.
A spanyol kormányok az elmúlt évtizedben, görög kollégáikhoz hasonlóan, rengeteg közpénzt költöttek egyrészt a gazdaság stimulálására (pl. ingatlanfejlesztések támogatása, „zöld-gazdaság” beindítása), másrészt szociális juttatásokra. Ennek következtében a spanyol éves költségvetési deficit mára a GDP 11,4 százalékát teszi ki. Ez fenntarthatatlan, még az IMF szerint is, amelynek elemzői 2011-re várnak először növekedést a spanyol gazdaságban, évi 1 százalék alatti szinten. 2009-ben a spanyol gazdaság 3,6 százalékkal zsugorodott. Ennek fényében az előrejelzés optimista. A spanyol állam adósságcsapdában van, beindult az adósságspirál.
Spanyolországban az eladatlan lakó- (és üdülő-) ingatlanok száma 1,6 millió. Ez a lakosság lélekszámára vetítve hatszorosan haladja meg az Egyesült Államok hasonló mutatóját, miközben az elemzők az amerikai ingatlanpiac válságáról írnak.
Az úgynevezett „zöldgazdaság” mint növekedési motor előretörését segítendő a spanyol törvényhozók olyan intézkedéseket léptettek életbe az elmúlt években, hogy minden egyes, ebben a szektorban létrejött munkahely két másik munkahely megszűnését eredményezte. Szegény embert az ág – meg a kormányzati „hatékonyság” – is húzza.
A spanyol adósságlevelek folyamatos leminősítése, illetve az ezzel való fenyegetés a kockázati prémiumok emelkedését, ezáltal a finanszírozás költségeinek növekedését vonja maga után.
A spanyol gazdaság alappillérének számító turizmus, építőipar és autógyártás súlyos visszaeséssel küzd. A turizmus bevételei a legnagyobb létszámot kitevő német és angol látogatók számának csökkenése, valamint a növekvő bizonytalanság (sztrájkok, tüntetések) miatt vélhetőleg ebben az évben sem emelkednek. Az építőiparban szinte csak felesleges kapacitás van. Az autógyártás értékesítései a roncsprémium megszűnésével csökkennek.
A kormány által bevezetni kívánt takarékossági intézkedések növelik a munkanélküliséget, csökkentik a fogyasztást és az adóbevételeket. Emellett vélhetőleg a jelenlegi kormány bukásához és előre hozott választásokhoz vezetnek.
Mindez zajlik egy olyan mediterrán országban, ahol a lakosság mentalitása kísértetiesen hasonló a görögökéhez. A hosszú ideje kialakult szokásokat rövid idő alatt lehetetlen megváltoztatni.
Egy, a göröghöz hasonló válság kirobbanása csak idő kérdése. Egyes vélemények szerint a forráspont még a nyáron bekövetkezhet – főleg, ha a spanyol labdarúgó-válogatott hamar kiesik a világbajnokságon. Úgyhogy drukkoljunk nekik – hátha a döntőig menetelnek, és nyernek.

A szerző közgazdász